Újjászületett a 45 éve társadalmi munkával épült Pécsi Síház

Újjászületett a 45 éve társadalmi munkával épült Pécsi Síház

A létesítmény mind a négy évszakban várja a sportolókat

Erdei környezetben, mégis a városból könnyen elérhető helyen található a Pécsi Síház, amely közel öt évtizeddel ezelőtt épült társadalmi összefogással, azonban az évek alatt sajnos sokat romlott az állapota. A ház a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak köszönhetően most kívül-belül teljesen megújult, és mostantól egész évben várja a kirándulókat, iskolás csoportokat, illetve ha az időjárás engedi, akkor a síelni vágyókat is. A fejlesztés összesen 70 millió forintból valósult meg, melyből 69 millió forintot a magyar kormány biztosított, 1 millió forint önerőt pedig a Pécsi Vasutas Sportkör biztosított.

A pécsi Síházat a PVSK Síszakosztálya társadalmi munkával építette, és mind a mai napig kizárólag a sport és a természet szeretetéért működteti. A Misina tetői sípályát 1958-ban alakították ki, amit 1960-ban egy kéthelyiséges síház építése követett.

A jelenlegi Pécsi Síházat a szakosztály tagjai építették 1976-ban, 13 ezer munkaórával.

Az épület a várostól helyi járatú közösségi közlekedéssel érhető el, amely érintetlen erdei környezetben, Natura 2000-es természetvédelmi területen fekszik. Kisebb karbantartásokat leszámítva 45 éve nem került sor semmilyen átfogó felújításra, korszerűsítésre. Sajnos az épület állapota leromlott, így mostanra már csak korlátozott mértékben volt használható.

A síház jelenleg is színhelye a megyei sí és szánkó diákolimpiának, amelyeken a megfelelő hóviszony esetén több száz tanuló vesz részt. Évek óta rendezik meg a Bali László amatőr emlékversenyt, melyen minden korosztály képviselteti magát, gyerekektől az idősekig. A legnépszerűbb versenyszám a családi óriásműlesiklás.

A korszerűsítés alapvető célja, hogy a síház síszezonban és azon kívüli időszakban is használható legyen, a sportolni, túrázni vágyók szélesebb körét kiszolgáló infrastruktúrával rendelkezzen, valamint a XXI. század biztonsági és környezetvédelmi elvárásainak is megfeleljen. A felújított síház négyévszakos turizmust, oktatási, valamint környezetvédelmi célokat is szolgálni fog. A fejlesztéssel megvalósulhat a szakosztály régi álma, hogy a síszezonon kívüli időszakban a város és a régió iskolásainak táborokat és napközi jellegű programokat szervezzenek. A ház családok, kisebb társaságok számára gazdaságos erdei szálláshelyet is biztosít majd. „Ha kinézünk a sípályára elmondhatjuk, hogy az ilyen panorámájú turistaház Magyarországon egyedülálló”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadón.

A fejlesztésnek köszönhetően felújították a síházhoz vezető utat, az épület szerkezeti, felületi, fűtési, illetve villamos rendszerét. Kicserélték a régi tetőszerkezet, a homlokzati és belső nyílászárokat. Új helyiségeket alakítottak ki, a meglévőket pedig bővítették. Új konyha, teakonyha és biztonságos lépcsőház jött létre, a helyiségek új berendezéseket, felszereléseket kaptak. Megtörtént az épület vízellátását biztosító, a TV-toronytól lejövő vízvezeték teljes rekonstrukciója. Korszerű, környezetvédelmileg megfelelő szennyvízkezelést valósítottak meg és homlokzati hőszigetelési rendszert építettek.

További híreink

Nézz szét túráink között!