
Túrainfo
Az Aggteleki-karszt számos geológiai csodájának neve már ismerősen cseng fülünkben – szinte mindenki járt már a fenséges Baradla barlangban, lenyűgözték már a Hangversenyterem vagy épp az Óriások termének hihetetlen cseppkőformái. De nemcsak a föld mélye, hanem a felszín is tartogat érdekességeket, különösen a tavak miatt érdemes felkerekedni és meglátogatni ezt a vidéket. A mesterséges Lázbérci-víztározó varázslatos erdei környezetben fekszik, a borsodi tengerszemnek is nevezett Rudabányai-tó pedig türkiz színével és különleges történetével nyűgözi le az ide látogatókat.
A bányató létét a vasércbányászatnak köszönheti – már a középkorban is bányásztak itt ezüstöt és rezet, az 1880-as évektől pedig vasércet termeltek itt ki. A bányatavak azután keletkeztek, hogy 1986-ban megszűnt a kitermelés, ezzel a járatok szivattyúzása is. Ahogy a csapadékvíz feltöltötte az üregeket, létrejött Magyarország legmélyebb tava, melyben veszélyes és épp emiatt tilos a fürdés, ezért elégedjünk meg a türkiz víztükör látványával.
Az ércek és ásványok mellett más szenzációs felfedezés is akad itt. Az üledékes kőzetrétegekben 10 millió éves maradványokat leltek fel a kutatók, de az egykor itt élt orrszarvúk, őslovak és masztodonok mellett az ember és a jelenkori emberszabású majmok közös ősének számító Rudapithecus hungaricus állkapocstöredéke is előkerült, mely páratlan lelet a maga nemében.
A tanösvény a bányató környékén vezet végig, alapvetően az ásványgyűjtésre, a különleges panorámára, a víz közelségére, illetve a bányaterület kőzeteinek bemutatására épít. A tanösvény bemutatja és megjelöli a földtanilag és régészetileg vagy csupán látvány szempontjából fontos és érdekes pontokat. Az útvonal részeként kilátópontok, információs táblák, padok, valamint mobilstég kerültek elhelyezésre. Az igen szép mesterséges-természeti környezetben elhelyezett markáns építészeti együttes védi és bemutatja a lelőhelyet, új szempontú és az eredeti helyen kiépített infrastruktúrával fogadja a látogatókat.
Adatok
Megközelítés
Rudabánya, Rudapithecus Látogatóközpont
Látnivalók
Az előember:
A Rudapithecus hungaricus típuspéldánya, beceneve Rudi, a Rudabányán elsőként előkerült és beazonosított ősi főemlősfaj alsó állkapocstöredéke négy ép zápfoggal. A csontdarabot Hernyák Gábor, a bánya főgeológusa találta 1965-ben, de a lelet csak 1967-ben került Kretzoi Miklóshoz, aki nemcsak igazolta Hernyák feltevését, hogy a csont főemlősé, de új fajt írt le belőle. Három évtizeddel később egy másik Rudapithecus hungaricus maradványait is megtalálták Rudabányán, ő a Gabi nevet kapta.
Rudapithecus Látogatóközpont:
A 10 millió évvel ezelőtt élt ősmajmot és felfedezésének történetét bemutató látogatóközpont több programot is kínál. Végigjárhatjuk a Rudapithecus-lelettel kapcsolatos kiállítást, és megtekinthetjük a területen talált előember-maradványokat. Animációs film mutatja be a Rudapithecus egyediségét, a korabeli állatvilágot pedig életnagyságú szobrok jelenítik meg. Az épület a város központjától távolabb fekszik (Óvoda u. 10.), megközelítése két irányból lehetséges: autóval az Óvoda utca felől, gyalogosan az Ormos-patak felől.
Bányászattörténeti Múzeum:
A Bányászattörténeti Múzeum elsősorban bányászattörténeti gyűjtemény, amely a megyei és a helyi, rudabányai bányászat története mellett a bányászati technikák, eszközök, folyamatok fejlődését is bemutatja. Egy föld alatti mesterséges táróban lehet megismerkedni a leggyakoribb bányaművelési és -biztosítási módokkal. Egy komplett bányakovácsműhelyt is berendeztek itt.
+ Programtipp
Látványtár:
A Majomszigetnek elnevezett terület hazánk egyik legértékesebb őslénytani lelőhelye, hiszen 1965-ben itt találtak rá a több mint 10 millió éves Rudapithecus hungaricus-leletre. Ennek legépebben fennmaradt képviselője Gabi néven vált világszerte ismertté, aki az ember és a ma élő emberszabású majmok közös őse. Habár a faj képviselőit több európai helyszínen is megtalálták már, a rudabányai a legrégibb és leggazdagabb lelőhely, hiszen itt nemcsak csontok (állkapocs-, medence- és combcsontok) kerültek elő, hanem teljes gazdagságában feltérképezhető a Rudapithecus környezete is. Az eredeti lelőhelyen, a Majomszigeten felépített Látványtár bemutatja az ásatások világát és az itt talált leleteket.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Bringával az ország északi végén
A Putnok és Perkupa közötti túrát háborítatlan erdőségek, jégkorszakból megmaradt láprétek, és sok-sok barlang jellemzi. Ugyan van benne emelkedő bőven,...
Szép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúraBarlang+
„Borban az igazság” – Császtai gyalogtúra
Ezen a túrán az Edelényi Kastélyszigettől látogathatsz el a császtai szőlőhegyre, amely a környék kedvelt kiránduló- és piknikezőhelye.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A karsztvidék változatos tájain
Járd végig a Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska fölött magasodó Alsó-hegy csodálatos helyeit, hogy megismerkedj a térség karsztos formáival.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+