Bugacon megújult szálláshely és oktatóközpont szolgálja a természetjárókat
A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program részeként teljes megújuláson ment keresztül a Kiskunsági Nemzeti Park védett területén található CSEMETE Bugaci Oktatóközpont és Erdei Iskola Kulcsosház. Az elsősorban osztálykirándulások, erdei iskolák, egyesületek, nagyobb társaságok számára alkalmas épületet civil emberek segítségével újították meg, áramellátásáról pedig már napelemek gondoskodnak.
Bugac a Duna és Tisza között, annak középső részén, a Kiskunsági-homokháton helyezkedik el. Itt bújik meg a Kiskunsági Nemzeti Park védett területén, vadvirágos homoki rétek és az Ősborókás erdőrengetegének határán fekvő CSEMETE Bugaci Oktatóközpont és Erdei Iskola kulcsosház, amely teljes rekonstrukción esett át, köszönhetően az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 36 millió forintos támogatásának. A létesítmény új közösségi térrel gazdagodott, a meglévő épületállomány pedig teljes infrastruktúra-fejlesztésben részesült. Ez a vízellátástól kezdve az elektromos rendszerek korszerűbbé és biztonságosabbá tételén át egészen a fűtési rendszer megújításáig terjedt. Az épületek energiahatékonyságának javítása érdekében a falak vastag hőszigetelő rétegeket kaptak, a nyílászárókat pedig új, hőtakarékos rendszerekre cserélték.
Egyaránt megújult a komplexum közösségi tereinek berendezése és a szálláshelyek bútorzata, valamint ezzel párhuzamosan kapacitásbővítésre is sor került. A bázishely energiaellátását tetőre szerelt napelemekkel és szélkerékkel biztosítják. Az ide látogatók kényelmét több szabadtéri fejlesztés is szolgálja. Az épületállományt többfunkciós összekötő folyosóval fűzték egybe, udvari bútorzatok és szabadtéri oktatási programokhoz is használható rönkasztal-rendszerek állnak a látogatók rendelkezésére. A fűtési szezonon kívüli kapacitások optimalizálásra és a kiscsoportos foglalkozások elkülönített megtartására pedig faházakat építettek.
Az Oktatóközpont fejlesztési munkáit a CSEMETE Egyesület döntő részben tagságának és aktivistáinak segítségével végezte el. Összesen 90-en önkéntes dolgozott a felújításon, akik közt voltak szakemberek, diákok, segítő civilek és lelkes ezermesterek is.
A CSEMETE Bugaci Oktatóközpont és Erdei Iskola kulcsosházba látogatók a civilizációtól távol, természeti környezetben pihenhetnek, ismerkedhetnek meg a hagyományos alföldi tájformákkal, a védett értékekkel és a hagyományőrző pusztai életformával. A közeli látnivalók közül kiemelendő a Kiskunsági Nemzeti Park Bugaci Ősborókása, a Lovasbemutató, a Pásztormúzeum, az Alföldfásítási Múzeum és a gyógyfürdő. A terület legnagyobb értéke mégis a csend. Az Oktatóközpont kialakítása és felszereltsége iskolai csoportok fogadására, kirándulások, erdei iskolák, túrák szervezésére, civil szervezeti vagy nagyobb családi programok lebonyolítására egyaránt alkalmas. A létesítményt a CSEMETE Egyesület üzemelteti, szálláshelyek az egyesület honlapján foglalhatók.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Vízitúra a Bodrogon – Szegitől Tokajig
A Bodrogon tett vízitúránk Szegiből indul, ahol a túrázók számára szálláshelyet, étkezési és főzési lehetőséget, sátorhelyet kínál a turisztikai vízi...
Szép kilátásEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Fedezd fel a löszmélyutakat – túra a Szekszárdi-dombságon
Látogass el a löszmélyutakhoz a Szekszárdi-dombságon keresztül!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Egy kis érintetlen természet a nagyváros szélén – Naplás-tó kör
Ugyan ez egy rövidebb túra, de a városhoz való közelsége és természet szépsége egyaránt jellemző rá. Emiatt biztos nem fogsz...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúra+
Úszóláp vízi tanösvény – Kalandozás a Velencei-tó úszó nádszigetei között
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúratóTúra+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban (VHR2/B)
Indulj el kerékpárral a dombos Vasi-Hegyhát tájról, majd fedezd fel a környező falvak, arborétumok természeti kincseit!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpárLátnivalók Magyarországon+
Meredek kaptatók a Velencei-tó északi részén
A Velencei-tótól északra kalandos kerékpározás vár. Szép kilátás, vízimalom, kastély, történelmi emlékhely mellett a strandolás is jó program.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Panoráma körtúra a Felső-Mátrában
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul és több pontján is gyönyörű kilátásban lesz részed.
KörtúraSzép kilátás+
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
TúraKözépkori templomoktanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
A Szigetköz titkai – Dunasziget
Kenutúránkon a Kisvesszősi kemping melletti kikötőből indulunk a Cikolai-mellékágrendszer felfedezésére. A Szigetközben a Duna ezer ágra szakad, a keskeny, vadregényes...
VízitúraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Hegyikerékpárral Egerből Szarvaskőre
A 626 méteres szintemelkedésével ez a kör minden, csak nem sétagalopp! Ha viszont rutinos hegyikerékpáros vagy, igazi ínyencségre számíthatsz!
TúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Kerékpárral a Szigetköz és a Mosoni-sík határán
Programokkal és látnivalókkal teli kerékpáros túra, ami elvezet a Mosoni-Duna partjaira madárlesre, illetve bevezet a városba, ahol megtekintheted a magyar...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúraTúratanösvényKörtúrakirándulás+
Szádvár, a „Bebekek” egykori fészke-Szádvár-Derenk nagykör
A túra során Derenkre, és a középkori Szádvár romjaihoz látogatunk el, ahonnan nagyszerű kilátásra számíthatunk!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásával+
Szamos menti körtúra
Ezen a túrán felfedezheted a látnivalókban gazdag Szamos menti kis falvakat.
Középkori templomokKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Betyárok és lovagok – 6. Alpannonia® light körtúra
A csepregi erdők és tavak az Írottkő Natúrpark igazi gyöngyszemei a kényelmes tempójú túrákat kedvelők számára.
KörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóTúraKirándulások 10 km alatt+
Szatmári bringás körtúra
Az útvonal olyan ikonikus műemlékeket érint, mint a szatmárcsekei csónakfejfás temető vagy a Túristvándi vízimalom.
Középkori templomokKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Fertő kiskör
A Fertő tó kerülő nagy kört lerövidíthetjük egy romantikus hajókirándulással. A kis falvak és az Esterházy-kastély bája biztosan elvarázsol.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Tekerés erdei utakon
Utazz el egy igazán varázslatos helyre, ahol átölel a természet! Ez a tatai kirándulás átvezet Agostyánon és a környező településeken,...
TúrakastélySzép kilátásKerékpártúrakerékpáros túra+
Nagy Gáspár Emléktúra
Indulj el Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőnk emléktúrájára, ami számtalan hagyományörző településbe vezet el Téged!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraVonaltúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Szőlőhegyi barangolások az ezer apró csoda földjén (VHR 1 túra)
A túra során felfedezhetjük Vasvár városát, valamint a közvetlen környezetében fekvő falvakat, az ott fellelhető paraszti világot, megismerjük az őshonos...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Tavaszköszöntő séta a Cégénydányádi Kastélyparkban
Látogass el a Felső-Tisza-vidék egyik legszebb és botanikai értékekben leggazdagabb tájképi kertjébe!
a Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
A legek völgye
Tekerj el a Csarna-völgyhöz, és engedd meg hogy átérezd a szabadságot amit az ottani erdők kínálnak Neked!
TúraVonaltúrakisvasútkerékpáros túraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Szerről szerre Szalafőn
Az Őrség egyik legarchaikusabb községében, Szalafőn megtudhatjuk, hogy mi az a „szeres” településszerkezet.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Két keréken a bencések nyomában – Győr-Pannonhalma kerékpártúra
Gyönyörű erdők között utazhatsz kerékpárodon ezen a pannonhalmi túrán, a csendes, hagyományokat és történelmet őrző Nyúlon és Écsen áthaladva!
TúraVonaltúrakirándulásSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátó+
Mássz fel a csodáért
Próbáltasd meg magad ezen az izgalmakkal és festői kilátásokkal teli túrán, ami végén számtalan kikacsolódási lehetőség vár, mint a visegrádi...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúraKörtúra+
Barangolás a Csíkos Égererdőben
A túra során ellátogatunk a Csíkos Égererdőbe, ahol a fák olyan látványt nyújtanak mintha lebegnének.
Kirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Kéktúrázz a fővárosban!
Ha még nem kezdtél neki a Kéktúrának, itt az alkalom. Ez a legjobb hely, hogy elkezd, ha a fővárosból indulsz...
kéktúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Zemplén változatos tájain, úton a Nagy Péter mennykőre
Olyan körtúra, melyben pazar panorámával fűszerezett természeti kincsekkel lehet találkozni, amely része az Országos Kéktúrának is.
TúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Csobánc – Csúcshódítás a Tapolcai-medencében
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+