Barangolj a vadregényes Bakonyba!
A Bakonyt fenséges erdők, vadregényes szurdokok, legendákat ihlető kövek és csodálatos fekvésű hegyi legelők tarkítják. A bükkerdők lombja, mint egy természetes és hűs templom boltozata borul föléd a forró nyári napokon. A környék varázsát és romantikáját, sajátos hangulatát tovább fokozza az itt barangolók számára az is, hogy egykor betyárok tanyáztak az erdőrengetegben, emléküket pedig a számos barlangnéven felül a néphagyomány is őrzi. Válogatásunkban most összegyűjtöttünk 5 helyet, amit nem érdemes kihagyni, ha felfedeznéd ezt a különleges térséget.
Zirci Ciszterci Arborétum
Látogass el a Bakony legszebb barokk templomába a Zirci Ciszterci Apátságba, amely hazánk ciszterci rendjének központja. Az épület angolkert stílusban létesült parkjában minden évszakban kellemes és üdítő a séta. Tavasszal a virágok, nyáron az ezernyi zöld színárnyalat, ősszel a színpompás levelek, télen pedig a csendes álomba merült kert varázsol el, ha idelátogatsz. A növények nevét kis táblácskák ismertetik.
Római fürdő, Bakonynána
A Bakony egyik legszebb szurdoka a Gaja-patak Bakonynána és Jásd közötti áttörése. A lezúduló víz a sziklafalak aljába medencéket vágott, amelyek állítólag már a rómaiak idejében is fürdőhelyül szolgáltak, így innen kapta a Római fürdő elnevezést. Csapadékos időszakban tajtékzó vízeséseket láthatsz erre, szárazabb időben viszont jóval szelídebben folyik le a patak a függőleges sziklafalak alkotta szorosban, majd játékosan megy tovább a mohás kőrengetegen. Télen pedig, amikor a víz megfagy, igazi csodavilággá válik a környék.
Hubertlaki-tó (bakonyi Gyilkos-tó)
A Bakony mélyén, bükkösök ölelte kis völgyben bújik meg a tiszta vizű tavacska, amely a Hamuházi-séd patak felduzzasztásával alakították ki, eredetileg vaditatónak készült. Víztükrét ugyanúgy, mint az erdélyi Gyilkos- tónál, facsonkok törik meg, köznyelvi elnevezése erre utal. Mivel a tó tükre megkettőzi a bakonyi erdőrengeteg zöld lombkoronáit és a kék égen úszó felhőket, ezért keresve sem találhatnál varázslatosabb úticélt egy Bakonybél környéki kiránduláshoz.
Csárda-hegyi őskarszt, Úrkút
Úrkút határában található ez az egykori régi mangánérc-bányászat során feltárult őskarsztos terület, amely nemcsak egy földtani csoda, hanem rendkívül látványos is, hiszen a lélegzetelállító katlanrendszert nyáron buja, árnyékot adó növényzet tarkítja. A Csárda-hegyi őskarszton egy izgalmas tanösvény vezet végig, nemcsak a katlan peremén, hanem korláttal ellátott falépcsőkön a völgy mélyébe is.
Cseszneki vár
A több mint 700 éves cseszneki vár pont olyan, mint amilyeneket a mesekönyvekben is láthatsz: erdőből kiemelkedő sziklaszirten magasodó bástyák és kőfalak, amelyek látványa minden irányból rabul ejt. Bentről, a várból pedig minden irányban pazar szépségű panoráma tárul eléd a Bakonyra.
Titkos tipp: a várlátogatás mellett jó program lehet az ország első vasalt sziklamászó (via ferrata) útjainak felfedezése, amelyet a legegyszerűbben a közeli Kőmosó-szurdokból közelíthetsz meg.
+1 Szent-Mauríciusz Monostor
A bencés rendhez tartozó bakonybéli monostorban 1018 óta élnek szerzetesek. A templom és az épületek mellett egy szép, ősfás angolkert is található, de megtekintheted azt a füveskertet és gyümölcsöst is, amelyben a monostor biogazdasága működik. Az ajándékboltban kapható teafüvek, lekvárok, kézműves csokoládék, egyedi likőrök és sörök az ezeréves bakonybéli bencés hagyomány alapján, fenntartható módon, a természeti folyamatokkal összhangban, alázattal készülnek.
További blogposztjaink
Lelj rá a Velencei-tó és a Völgyvidék kincseire! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Velencei-tónál és a Völgyvidékben.
5 szuper családi túratipp nem csak gyereknapra
Ha még nem tudod, hogy hol tölthetnéd el a családdal ezt a szép napot, akkor ajánljuk figyelmedbe ezt a túracsokrot.
3+1 izgalmas gyereknapi program a nemzeti parkokban és a natúrparkokban
Május utolsó vasárnapja minden évben a gyerekeké, ezért a hazai nemzeti parkok és a natúrparkok egyaránt színes programokkal készülnek.
Nézz szét túráink között!
Szerről szerre Szalafőn
Az Őrség egyik legarchaikusabb községében, Szalafőn megtudhatjuk, hogy mi az a „szeres” településszerkezet.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Körtúra a Cserhát déli peremvidékén
Ezen a Palotásról kiinduló kerékpáros körtúrán teljesen a hangulaté, a végtelen közutaké és a békés táj látványáé a főszerep.
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vértes, Észak-dél
Ha egy természetközeli kikapcsolódásra vágysz, akkor tekerj le erre a körtúrára ami bemutatja neked Csákvár festményszerű tájképét!
TúravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúrakerékpáros túra+
Boroszlán tanösvény, Bakony
Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű erdejében, a Magas-Bakonyban vezet ez a csodás bükkösöket átszelő tanösvény. A túra Bakonybéltől három kilométerre, a...
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Madarász túra a Kis-Sárréten
Egy jó kirándulás a madarak hazai paradicsomában?
Különleges élővilágKirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalMadárparadicsomKörtúra+
Csobánc – Csúcshódítás a Tapolcai-medencében
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Zemplén változatos tájain, úton a Nagy Péter mennykőre
Olyan körtúra, melyben pazar panorámával fűszerezett természeti kincsekkel lehet találkozni, amely része az Országos Kéktúrának is.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+
Kajaktúra Európa Amazonasán, a Dráva alsó szakaszán
Evezz egyet Európa egyik legtisztább vizű folyóján a Dráván! Találkozó Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban.
Egyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
A madárvilág nyomában kerékpárral a Fertő tó környékén
A hatalmas Fertő-tó partján nagyon különleges vidéken járunk. Ez a madárvilág és nádasok birodalma, ahol sokkal közelebb kerülhetünk a természethez,...
Földtani érdekességekKülönleges élővilágKerékpártúraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
A Rákócziak nyomában kerékpáros körtúra
A Rákóczi családhoz kötődő környékbeli helyszíneket járja körül ez a vadregényes, kihívásokat sem nélkülöző túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A legszebb cserháti panoráma – a Tepke
Hegycsúcsok egész tárházára látsz rá a Tepke kilátóból. Északra a Karancs–Medves vidéke, nyugatra a Cserhát, keletre a Mátra bércei sorakoznak.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúra+
Kerékpárral a holtágak birodalmában
Útvonal: Gyomaendrőd–Csárdaszállás–Mezőberény–Köröstarcsa–Körös-gát–Gyomaendrőd Túránkra Gyomaendrődről indulunk, itt a kerékpárút a 46-os főút mellett halad. Érdemes letérni róla, és szabadon tekeregni a...
KörtúraKülönleges élővilágSzép kilátás+
Hegyi élmények az ország első tanösvényén
Az ország első tanösvénye sok tátnivalóval, komoly szintkülönbséggel és csodás kilátással vár. Ha egész napos programmá bővítenéd, a kalandpark jó...
VonaltúraTúratanösvénySzép kilátásgyalogtúra+
Családi séta Kaszó erdeiben
A Baláta-tó különleges világát kisvasúttal közelítheted meg, hogy gyalog visszasétálva közelebbről is megismerd.
kisvasútTúrakisvasút túraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Duna-parti kalandok Budapest közelében
Egész napos, élményekben és látnivalókban gazdag kerékpáros körtúra áll előtted!
Túrakerékpáros túraKönnyűKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Orfalui körtúra
A körtúrán rövid betekintést kaphatunk a Vendvidék természeti és kulturális sokszínűségébe. Orfalu érdekességeinek végigjárásához egy egész nap is kevés lesz.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Élménytúra a Balatontól Veszprémig
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló és a kerékpáros kihívásokat kedvelőknek kellő mennyiségű emelkedő is jutott ebbe a túrába. Remek program, akár...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Kismaros, kisvasút, nagy kaland
A Börzsöny talán legkedveltebb kirándulóhelye a Királyrét. Bajdázó-tó, fenyves, Várhegy-kilátó, mindent találsz, ami egy jó túrához kell. A kisvasút már...
kisvasút túraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakisvasút+
Vértes keleti kör
Tekerj le egy vértesi körre, ahol vizek és várak mentén gyönyörködhetsz Magyarország történelmi és természeti kincseiben!
Szép kilátásKerékpártúrakerékpáros túraTúravár+
Hévízi ízelítő a Balaton legjavából
Ha még nem állsz készen egy Balaton körbetekerésre, a felkészüléshez biztosan meghozza a kedvedet ez a laza vízpartközeli túra. Könnyed...
Különleges élővilágKerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
„Borban az igazság” – Császtai gyalogtúra
Ezen a túrán az Edelényi Kastélyszigettől látogathatsz el a császtai szőlőhegyre, amely a környék kedvelt kiránduló- és piknikezőhelye.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Két napos vízitúra a Körösökön
Ha igazi kalandra vágysz, válaszd a kétnapos vízitúrát a Körösök völgyében! Első nap Békésről Köröstarcsáig evezhetsz egy kanyargós szakaszon, a...
két napos túraKülönleges élővilágVízitúra+
Kiruccanás a festői szépségű Hársas-tóhoz (Őrség 6)
Őriszentpéterről Szentgotthárd irányába indulva először kisebb-nagyobb dombokkal találkozunk – de ez talán nem is meglepő azon a vidéken, ahol a...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Út a kőtengerbe
Látogass el a Nyugat-Bükk kapujába Bélapátfalvára. A Bél-kő hegy mészkősziklái már messziről csalogatnak, ismerd meg a természet és a kultúra...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKörtúraSzép kilátás+
Sólymok bércein kisvasúttal
A Zemplén egyik igazi hegyi panorámáját tapasztalhatod meg, ha kisvasúttal elutazol Pálházára. A túra során izgalmas erdőn haladsz át, hogy...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túra+
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátás+
Varázslatos körtúra a Holdvilág ároknál
Utazz el a Pilis gyöngyszemeihez, csodáld meg az ottani híres természeti nevezetességeket!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúra+
A Cserhát tenyerén
A túra során ellátogathatsz a Cserhát vonulatai között rejtőzködő Kéz-kilátóhoz.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátás+