A Tisza-tó akkor is új arcát mutatja, ha letámasztod a bringát, és a kikötőben hagyod a kenut. Így azok a „minimalisták” is temérdek szépségre számíthatnak, akik a két lábukon szeretik felfedezni a világot. Ha esetleg félnél a víztől, megnyugtatunk: száraz lábbal is megúszhatod a kalandot. Madarat láthatsz séta közben is, a víz felszíne fölött sétálhatsz, és még a magasból is megcsodálhatod a tájat. Túracipőt fel, mutatjuk a tippeket!
Pallólabirintus a nádasban
Egy stégre kisétálni azért különleges, mert szárazföldi lényként a víz világába léphetsz anélkül, hogy elhagynád a komfortzónádat. Képzeld, a Tisza-tavon ezt másfél kilométer hosszan megteheted a Poroszló melletti Tisza-tavi Vízi Sétányon! A cölöpökre vert pallót végigjárva nem leszel saját ismereteidre hagyva, egy tanösvény mutatja be neked, mit is látsz magad körül. Három szigetet, két madárvártát és egy madármegfigyelő tornyot is érint a túra. A séta után biztosan meg tudod majd különböztetni a bakcsót a vakvarjútól. Jaj, azt pont nem, mert ugyanaz a madár. Minden esetre szerencsésnek tarthatod magad, ha meglátod. Ha valahol, akkor itt találkozhatsz vele.
Nyakig (térdig) sárosan
Ki ne szeretne kitörni az emberek kocka világából, és figyelmen kívül hagyni a „ne gyere be a házba azzal a cipővel” felszólítást? A Tisza-tónál kedvedre elmerülhetsz a természetben. A múlt héten vásárolt fehér sportcipődet akaszd szögre, és húzz gumicsizmát! A Göbe egyik ágán át kell húznod magad egy csónakon, így fizikailag is távolabb kerülsz a megszokott környezetedtől – egyenesen bele a pákászok világába. Hogy kik is ők, azt megtudod a helyszínen, a Örvényi Pákász Tanösvényen. Tiszaörvényen továbbá a Tiszavirág Ártéri Sétaút bemutatja a Tisza-tó élővilágát és a névadó kérészfajt. Mindkét tanösvény egész évben látogatható, és akár túravezetést is kérhetsz. A belépőjegyet a Szabics kikötőben vásárolhatod meg, ahonnan csónakkal visznek majd át a Tiszán. Egy dolog biztos: új szemmel nézel majd a Tisza-tóra.
Madártávlat és halszemoptika
Ha már az új szemszögekről beszélünk, a Tisza-tó ebben is meg tud lepni. Biztosan hallottál a Bölömbika kilátóról, amit csak evezve érhetsz el. A jó hír, hogy Kiskörén a száraz partról mászhatsz fel a 19 méter magas Lábasház kilátóba, hogy megnézd, mit is látnak a tóból szárnyas barátaink. Ha nagyon elvarázsol – amit nem csodálunk -, a kikötőben azonnak bérelhetsz kenut, csónakot.
A Tisza-tó egyik különlegessége, hogy egyszerre tó és folyó, ami a halaknak nagyon kedvez. Évtizedekig viszont a vízgyűjtő gátja áthatolhatatlan akadályt képezett, ami íváskor volt a legnagyobb probléma, mert ilyenkor sok halfaj felúszik a folyón, hogy lerakja ikráit. Ma már egy lassú folyású hallépcsőn úszhatnak fel a pontyok, keszegek. És ezt te is könnyen megnézheted a víz felszíne alatt, és még csak búvárszkafanderbe sem kell bújj. Kiskörénél egy üvegen keresztül csodálhatod meg a halakat. Olyan mint egy akvárium, csak ide nincsenek bezárva az itt lakók, sőt szabadabbak, mint bármikor a vízlépcső megépítése óta.
A Tisza-tó két dimenzióban is érdekes
Gyalog biztosan nem leshetsz be minden titok mögé, már ami a tavat illeti. Hogy semmi lényegesről ne maradj le, készült egy film, ami a (víz)felszín alá néz. Ami számodra szinte láthatatlan, vízikamerák, légifelvételek mutatják meg. A Tisza-tó – Az ember alkotta paradicsom egész estés természetfilm másfél órában tárja eléd a tó kincseit, melyeket Ljasuk Dimitry mutat be. Szendőfi Balázs csodás rendezése mellett mind a négy évszakban filmezett a csapat, hogy teljes képet kaphass a Tisza-tóról. Ha nem bírod kivárni a szeptembert, látogass el egyik premier előtti vetítésünkre!
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Nézz szét túráink között!
Erdők és mezők csendjében
Körtúra ami elvezet a csendes Tényőtől Ravazdig, majd a Magyarország történetét büszkén őrző Pannonhalmára
gyalogtúrakilátóTúrakirándulásKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kenuval a Körösön – Békéstől Köröstarcsáig
Békésről, a dánfoki duzzasztótól indul a túránk, nem messze Szanazugtól, ahol a Fekete- és Fehér-Körösök összefolyásától Kettős-Körösnek nevezik a folyót....
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Remete-barlangi körtúra
Látogasson el a történelmi Visegrádhoz, ahol ellátogathat Nagymarosra, illetve megtekintheti a Remete-barlang kijáratánál lévő gyönyörű panorámás kilátást!
TúraKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúra+
Két keréken a vulkáni eredetű hegyek körül
A túra kiindulópontja Sátoraljaújhely, ahol a Magas-hegyek környéke egész napra tartogat látnivalót és programot.
KerékpártúrakilátóKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kulturális élménytúra két keréken a Cserhát hepehupáin
Nem véletlenül mondják, hogy Palócföld az a hely, amit a Teremtő elfelejtett legyalulni. A Cserhát dimbes-dombos tájának szépségeit te is...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Szurdoktúra a kősziklák között
Murafölde leglátványosabb természeti értéke a Nagybakónak és Újudvar határában fekvő egyedülálló Kőszikla-szurdok és Csibiti-tó.
TúraKörtúraCsalád-és gyerekbaráttóKirándulások 10 km alatt+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraBél-kő+
Borvidéki túra
A Csókakői vártól induló túránkon bájos tisztásokon és háborítatlan bükkösökön keresztül jutsz el a móri borvidékre.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraTúraKirándulások 15 km alatt+
Kéktúrázz a fővárosban!
Ha még nem kezdtél neki a Kéktúrának, itt az alkalom. Ez a legjobb hely, hogy elkezd, ha a fővárosból indulsz...
TúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátkéktúra+
Két keréken a legbátrabb város körül
Pattanj te is nyeregbe, és járd körbe a civitas fortissima tágabb határát! Mezők, szántók, bájos kistelepülések, tavak és hangulatos helyek...
tóTúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Út az andezitcsúszdához
Nógrád megye egyik legszebb zsákfaluja Bér: határában a Bér-patak csörgedezik, a mellette magasodó Nagy-hegyről pedig páratlan panoráma tárul eléd.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alattVonaltúra+
A Gerecse lábától Esztergomig
A Tarján és Esztergom közötti túrán, a Gerecsét magad mögött tudva, emelkedők és lejtők váltakozásával juthatsz el a Dunakanyar legfelsőbb...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban
Ismerd meg Vas-Hegyhát vidéket ezzel a kerékpártúrával, ami egytől egyig bemutatja neked a vidék hírességeit!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpár+
Bakonybél-Hubertlaki-tó
Tekeregj át a Bakony vadregényes erdeiben Bakonybélnél, és nézd meg a híres Hubertlaki-tavat is!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraBarlangTúraLátnivalók Magyarországon+
Jó Pásztor kápolna és a Hársas-tó
A lankás dombok, árnyas túraútvonalakat rejtenek. Jó idő esetén akár strandolni is lehet a tó délkeleti oldalán.
Szép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásával+
Gyalogtúra a Mecsek legszebb völgyében
Sokan csak így ismerik, a „magyar Svájcban”. A Mecsek egyik legismertebb túrája, ahol tiszta és csendes falukban, patak és vízesés...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakirándulásKörtúraKirándulások 15 km alatt+
Családi kerékpártúra a Mecsek hegyháton
A kíváló levegőjű Sikondáról induló könnyed családbarát kerékpártúra gyönyörű, kiépített utakon és bájos falvakon át vezet.
TúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúra+
Az Árpád-kilátótól az Apáthy-szikláig
Fedezd fel Budapest kilátóit, majd térj be a Pál-völgyi barlangban ezen a főváros körüli túrán!
TúraBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúraLátnivalók Magyarországonkilátó+
Izgalmas élménytúra a Wenckheim-kastélyok nyomában
Az „Év Kerékpárútja 2023” címmel elismert Wenckheim-kerékpárút felfedezése során a Wenckheim család építészeti hagyatékát ismerheted meg, ugyanakkor számos kulturális emléket,...
KörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpáros túrakönnyű túrakastély+
Körtúra a Pilis szent helyein
Kirándulj el Pilisben elhelyezkedő emlékeket megnézni, mielőtt szusszansz egyet Dobogókőn vagy a menedékházakban!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraPilis+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
A Zsivány-sziklák rejtekében
Ez a kalandos erdei túra gyerekekkel is könnyen teljesíthető Zsivány-sziklák labirintusához vezet.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Betyárok és lovagok – 6. Alpannonia® light körtúra
A csepregi erdők és tavak az Írottkő Natúrpark igazi gyöngyszemei a kényelmes tempójú túrákat kedvelők számára.
TúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágtó+
A vadregényes Öreg-Túr – könnyű kenuzás a tekergő folyócskán
Kölcse hangulatos falucskájában nem csak egyedi alakú haranglábat találunk – a település szélén kanyarog a vadregényes Öreg-Túr. A Túr ideális...
Egyirányú túraKülönleges élővilágKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kisújbánya és Óbánya közt a Mecsekben
Óbánya és Kisújbánya közt romantikus szépségű völgy húzódik – olyan természeti csodákkal, mint a Ferde-vízesés és a Csepegő-szikla. Óbánya településéről...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátás+
Rövid, de meredek – a Visegrádi-hegység ikonikus panorámái
Ki ne látta volna hazánk egyik legszebb panorámáját akár fényképen, természetfilmben, webkamerán vagy személyesen? A Dunakanyarra nyíló hihetetlen kilátás miatt...
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekkilátó+
Vizek mentén
Tekerj el Tata vizei mellett ezen a családbarát körtúrán, ami kerékpárral fergeteges élményt hoz magával!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúraTúrakerékpáros túravár+
Úszóláp vízi tanösvény – Kalandozás a Velencei-tó úszó nádszigetei között
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúratóTúra+
Séta a szőlőtőkék között – Könnyű túra a Csömötei-hegyen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
KörtúraSzép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Murafölde túra
Bringázz erdei utakon az érintetlen természetben! Gazdag élővilág és vadregényes tájak várnak rád.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+