A tanulmányútra megyei jogú városok és kerületek polgármesterei, főépítészei jelentkezhettek
Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda szakmai továbbképzést szervez Hollandiában. Az utazás célja, hogy a városi döntéshozók lássák és megtapasztalják mit tesznek a holland városokban a kisebb környezeti terhelésért, az alacsonyabb forgalomért és hogyan tudják összehangolni a kerékpáros fejlesztéseket a közlekedés többi résztvevőinek érdekeivel.
A sűrű programot a Holland Kerékpáros Nagykövetség és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ munkatársai állították össze. Délelőttönként a legfelkészültebb holland közlekedési szakemberek tartanak előadásokat, és bemutatják, mitől lesznek élhetőek a városaik. A vacsoráért a résztvevőknek meg kell dolgozniuk: délutánonként a résztvevő polgármestereknek kerékpárra kell ülnie, hogy Amszterdam, Utrecht és Houten utcáin személyesen is megtapasztalják, hogyan valósul meg gyakorlatban a fenntartható közlekedés.
„Bízunk benne, hogy ezzel a szakmai úttal hozzá tudunk járulni a hazai döntéshozók szemléletformálásához, annak érdekében, hogy élhetőbb városaink legyenek, végiggondolt kerékpáros fejlesztések készüljenek, és kisebb legyen városainkban a környezeti terhelés”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki hozzátette, hogy tavasszal további hasonló szakmai programokat fognak szervezni, mert fontosnak tartják, hogy minél többen megtapasztalják, hogyan gondolkoznak Európa kiemelkedő közlekedési kultúrával rendelkező országaiban.
További híreink
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Kerékpáros kishajók teszik még vonzóbbá a Tisza-tavi aktív turizmust
A hazánk második legnagyobb tavát érintő új fejlesztés célja, hogy a kerékpározás területén maximális élményt nyújtson minden korosztálynak.
Nézz szét túráink között!
Kerékpárral a Gemenc körül
Indulj Bajáról, fedezd fel a gemenci kilátókat, és ne hagyd ki az Érsekcsanádi halászcsárdát!
KörtúraKulturális/történelmi értékekkilátókerékpáros túra+
Források és szurdokok nyomában
Látogass el Bakonybélre ezen a varázslatos látványokkal teli körtúrán, ahol ellátogathatsz a Kerteskői szurdokba, majd a Pannonhalmi Csillagdában elmélkedhetsz a...
gyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Kihívásokkal teli terepen a Pilisben
Ezen a túrán aszfaltozott utat még messziről sem nagyon fogsz látni, úgyhogy készülj fel egy igazán izzasztó bringázásra!
Túrakerékpáros túraNehézKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A zempléni panoráma és a történelem találkozása
Vadregényes erdei út, csodálatos hullámzó hegyek, magasba nyújtózó vár, több mint ezer lépcsővel elérhető kilátó, Károlyi-kastély a 140 hektáros parkban...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátó+
Börzsönyi körtúra kerékpáron – Verőce
Útvonal: Verőce–Kismaros–Szokolya–Kóspallag–Márianosztra–Szob–Verőce Kerékpáros körtúránk Verőcéről, a Csattogó-völgyből indul, és oda is érkezik vissza. Útközben megcsodálhatjuk a Börzsöny legpompásabb helyeit és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kerüld meg a Bodrogzugot!
Fedezd fel a Bodrogzug és az Alföld kontrasztos szépségét ezen lenyűgöző kerékpáros túrán!
KörtúraKulturális/történelmi értékekTokaj-Hegyaljavia ferratakerékpáros túra+
Kulturális élménytúra két keréken a Cserhát hepehupáin
Nem véletlenül mondják, hogy Palócföld az a hely, amit a Teremtő elfelejtett legyalulni. A Cserhát dimbes-dombos tájának szépségeit te is...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Keresztül a „világ közepén”
Réten legelő szarvasmarhák mellett, erdőkkel körülölelt tájak, hangosan kuruttyoló békák és csokimanufaktúra. ?
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Hegyi élmények az ország első tanösvényén
Az ország első tanösvénye sok tátnivalóval, komoly szintkülönbséggel és csodás kilátással vár. Ha egész napos programmá bővítenéd, a kalandpark jó...
VonaltúraTúratanösvénySzép kilátásgyalogtúra+
Átkelés a hegyeken
Teljesíts egy próbát a Börzsönyben, és gyönyörködj el a vidék számtalan csodájában!
kisvasútTúrakerékpáros túraturistaházVonaltúra+
Pilisi kolostortúra
Indulj el egy túrára a Pilis gyöngyszemei között, lesd meg Magyarország történelmi kincseit, mint a Pál kolostort!
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Gyalogtúra Hortobágy szívében
Az Egyek-Pusztakócsi mocsarak területén megleshetjük, milyen volt a Hortobágy régen, amikor nyílt árterek, mocsarak, löszös és szikes puszták, gyepek és...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóa Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Szertúra Őriszentpéteren
Nézd meg Őriszentpéter legfontosabb nevezetességeit, élvezd a helyik vendégszeretetét!
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Angyali-sziget-kerülés
Ráckeve a Duna partján található, egyedi hangulatú település. A város előtt egykor hajómalmok kelepeltek, de a víz ma is fontos...
KörtúraKülönleges élővilág+
Vízen a Bökényi duzzasztóig
A Tiszán árral szemben indulsz el, míg eléred a Bökényi duzzasztó romjait. A vadregényes magaspartok között visszafelé már jólesően kényelmesen...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
A megelevenedett múlt nyomában
A Visegrádi-hegység lábánál elterülő Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban úgy fogod érezni magad, mintha időutazáson lennél!
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraKörtúra+
Szob-Nagymaros vízitúra
Magyarország lenyűgöző tájai közül is kiemelkedik a Dunakanyar – ezt a csodás szorost fedezzük fel a vízről!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Középkori zarándokok nyomában – időutazás Nógrád várának környékén
Látogass el hazánk egyik legrégebbi kővárához, ahonnan gyönyörű kilátás tárul eléd a környékre.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Kerékpáros nagykör a Börzsönyben
Útvonal: Diósjenő–Kemence–Perőcsény–Vámosmikola–Letkés–Szob Túránkat azoknak ajánljuk, akik szeretik a kihívásokat, mivel az út első fele igen meredek, és nem körtúra lévén...
Egyirányú túraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Élő földrajz óra a Szarvaskő-tanösvényen
Festői környezet, szűk völgyben megbújó mesebeli táj. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű településére, Szarvaskőre.
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátás+
Különleges panoráma a Csattantyú-hegyről
Csattantyú-hegy érintetlen természeti értékei lenyűgöző panorámával.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúraTúrakirándulásKörtúraKirándulások 15 km alatt+
Séta a Péteri-tavi Vöcsök tanösvényen és a Pusztaszeri Hétvezér emlékműnél
A 3500 méter hosszú, hurokszerű útvonal tíz információs pontban mutatja be a környék sokszínű élővilágát.
A Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Erődök és szélkerekek forgatagában: a komáromi kör
Ha rajongsz a történelmi helyszínekért, és szeretsz jó minőségű kerékpárutakon tekerni, akkor ez a túra tetszeni fog. A díjnyertes Által-ér...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Emelkedőkben gazdag kerékpártúra Füzér Várához
Amennyiben szereted a kihívásokat jelentő mászós tekeréseket, akkor Füzér Vára kitűnő célpont számodra. A gyönyörű Zempléni környezetben még az emelkedőket...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Vadnyugati sziklavilág
Budapesttől alig 20 percnyi távolságra találod Pilisborosjenőt, ahol felfedezésre váró kincsek nyomába eredhetsz! Kényelmes tempóban akár az egész család együtt...
KörtúratanösvénySzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
Fedezd fel Tapolcát!
Kerékpártúránkon bejárhatod a tapolcai Malom-tó környékét, elkerekezhetsz a magyar Stonehenge-ként is ismert Haláp-hegyre, amit panorámája, kőszobrai és tanösvénye kötelező programmá...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Bökényi kör
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
széchenyi ligetKörtúrabökényi duzzasztó+
Skanzentúra a Tókaji Parkerdőbe
Fogadd el a kihívást és tedd meg ezt a körtúrát ami elvezet Szenna, Tókaj, és a Kincses-hegy elrejtett csodáihoz!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+
Túra a vadak ásta tó körül
A nyári időszakban sokan keresik fel ezt a tavat strandolás céljából, ám tavasszal és ősszel teljesen más arcát mutatja.
KörtúraSzép kilátástóAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Bakonybél-Hubertlaki-tó
Tekeregj át a Bakony vadregényes erdeiben Bakonybélnél, és nézd meg a híres Hubertlaki-tavat is!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraBarlangTúraLátnivalók Magyarországon+