A Közlekedési Kultúra Napja eseménysorozat keretében a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős Államtitkárság, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség és a Magyar Kerékpárosklub meghirdeti a pályázatot, amelyben Magyarország legkedveltebb kerékpáros útvonalát keressük. A pályázat által azt szeretnénk elérni, hogy minél többen szálljanak két kerékre, és ezzel is tegyék életüket aktívabbá. Az ország különböző szegleteiből jelölt kerékpáros útszakaszok megmutatják, hogy Magyarországon számos jó minőségű kerékpáros útvonal fut, melyek csodás helyeken vezetnek. Emellett felhívjuk a figyelmet arra is, hogy ezek megépítése, fejlesztése és fenntartása folyamatos munkát igényel. A kerékpáros útvonalak viszont csak akkor érik el céljukat, ha azokon biztonságosan közlekedünk, a KRESZ szabályait betartva, és a közlekedés minden résztvevőjére figyelemmel vagyunk.
Pályázati feltételek:
2024. március 1-13. között várjuk a bárki által beküldhető pályázatokat, amelyeknek a következő szempontoknak kell megfelelniük:
- A kerékpáros útvonal lehet belterületi, külterületi, vagy mindkét szakaszon vezető nyomvonal is.
- Az útvonal legalább 50%-a gépjárműforgalomtól elzárt útvonalon (például önálló kerékpárút, erdészeti út, vízügyi töltés) kell, hogy vezessen.
- A jelölt szakasz lehetőleg legyen 7 km-nél hosszabb, de 50 km-nél rövidebb (pl. a Balatoni Bringakör egyben nem jelölhető, de egyes részei igen). Amennyiben maga az útvonal ennél hosszabb, akkor egyértelműen meg kell határozni, hogy mely szakaszra vonatkozik a beadott pályázat
- A kerékpáros útvonalnak összefüggőnek kell lennie, tehát nem lehet benne olyan szakadási pont, ahol a kerékpáros közlekedés akadályozva van (például forgalmas útszakasz, lépcsőn megközelíthető felüljáró).
- A jelölt kerékpáros útvonalról kérünk egy rövid indoklást, hogy miért esélyes az Év Kerékpárútja címre.
- Az útvonalról várunk egy jó minőségű fotót, ami jól érzékelteti az útvonal hangulatát, illetve segít beazonosítani azt.
- Az elmúlt évek Év kerékpárútjaira nem lehet pályázatot beadni.
A pályázatokat ezen a linken várjuk. A pályázat regisztrálásával a beküldő hozzájárul, hogy a pályázatot kiírók felhasználják a csatolt fényképet az Év Kerékpárútja online kommunikációjában. A beküldött pályázatokból egy szakmai bizottság az alábbi szempontok alapján kiválasztja a 11 legjobb útvonalat. Ezt követően a zsűri szavazásra bocsátja a legjobbnak ítélt jelöléseket. Ezeket április 12-én közzétesszük az Aktív Magyarország Facebook-oldalán. A nagyközönség itt tudja leadni szavazatát. A szavazási időszakban megosztott hivatalos album képeire és a meghirdetett, a kerékpárutakat egyesével bemutató bejegyzések kedvelésének összege adja meg az Év Kerékpárútja nyertesét. Az első helyezettről később kisfilm készül, illetve kihelyezett tábla fogja hirdetni ezt.
A beküldött pályázatok értékelési szempontjai:
- turisztikai attrakvititás
- közlekedésbiztonság
- hálózati szerepkör
- használati mód
- műszaki kialakítás
- szolgáltatási szint
- komfortszint
A pályázat ütemezése:
Pályázás: március 1-13.
Szavazás a 11 legjobb kerékpáros útvonalra: április 12-24.
Év Kerékpárútja eredményhirdetés: április 25.
Díjátadás: május 10.
A végeredményt április 25-én fogják kihirdetni a szervezők. A hivatalos díjátadás A Közlekedési Kultúra Napja országos nyitórendezvényén a Művészetek Palotájában, május 10-én lesz, amelyet a Közlekedéstudományi Egyesület 2015 óta szervez meg – a szaktárca, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával – azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a biztonságos és kulturált közlekedésre. Ennek a kezdeményezésnek része az Év Kerékpárútja pályázat is. A nyertes úton ezt követően táblát avatnak a szervezők, illetve kisfilm is készül az érintett útszakaszról.
2023-ban a Wenckheim kerékpárút lett a nyertes, amely egy vadonatúj bakancslistás bringaút a Körösök-völgye kastélyainak felfedezése. A pósteleki kastélyrom és a szabadkígyósi kastély mellett a természeti látnivalók sem maradnak el, így átgurulhatunk a varázslatos nevű Élővíz-csatorna melletti kerékpárút-szakaszon is.
2022-ben a Kaposvárról induló kerékpáros útvonal nyerte el a címet, amely megkerüli a Deseda-tavat. Nem a tó az egyetlen látnivaló, ha az ember itt teker: játszóterek, vízi világot bemutató látógatóközpont és lombkorona-sétány is várja a bringásokat.
2021-ben a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő szakasz lett az Év Kerékpárútja. A négy hídból álló komplexum az egyik leglátványosabb kerékpáros fejlesztés. A kerékpárút nem véletlenül lett az ország kedvence, tavaly több mint 150 ezren tekertek át a Tisza-tó fölött.
2020-ban a Tatabányát Tatával összekötő, az Által-ér mentén kanyargó kerékpárút kapta az elismerést. A kiváló minőségű burkolaton, az autóforgalomtól távol vezető kerékpárút csodás tájon kanyarog itt, hiszen az Által-ér ívei, a Gerecse és a Vértes látványa teszik teljessé az élményt.
Ehhez hasonlóan idén is keressük az ország kedvenc kerékpáros útvonalát.
További információért várjuk leveleiket a kommunikacio@aofk.hu e-mail címre.
További blogposztjaink:
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjátékhoz
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjátékhoz ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK, AZ ADATKEZELŐ 1.1. Az adatkezelő személye...
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Nézz szét túráink között!
Tarcali panorámatúra
Ez a könnyű és látványos kirándulás Tarcal és Tokaj legszebb látnivalóit fűzi fel.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Élménytúra Tatabányáról az Által-ér mentén
2020-ban az Év Kerékpárútja lett a Tatabányáról induló útvonal, ezért mindenképpen érdemes végig menni rajta. Az Által-ér, a Bokodi-tó és...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúra+
Kerékpárral a Béda árterében
Indulj a Fehér Gólya Múzeumnál, fedezd fel a természeti kincseket kerékpáron!
kerékpáros túramúzeumKörtúra+
Zöld körút
Indulj el egy rövid, de élményekkel gazdag túrára Budapest környékén, és utazz libegővel, kisvasúttal a látnivalókhoz!
Kulturális/történelmi értékekBudapesti túrákKülönleges élővilággyalogtúrakilátóBudapestKörtúraKirándulások 15 km alatt+
Csepel-sziget déli része két keréken
Fedezzük fel kerékpárral a Csepel-sziget déli részét! Ráckeve központjából indulunk a Kossuth Lajos utcán déli irányba, Szigetbecse felé. Szigetbecsén érdemes...
KörtúraKulturális/történelmi értékek+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Rövid, de meredek – a Visegrádi-hegység ikonikus panorámái
Ki ne látta volna hazánk egyik legszebb panorámáját akár fényképen, természetfilmben, webkamerán vagy személyesen? A Dunakanyarra nyíló hihetetlen kilátás miatt...
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekkilátó+
Tokaj-Hegyalja lüktető ereje
A Bodrog, a szőlők és a látnivalókkal tarkított brigatúra garantáltan szemet gyönyörködtető élményt ad. Van benne bortrezor, Szegilongi Parafa, vizitúra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Naszály kerülés bringával
A Naszály-hegy kétarcú vidékét járhatod be ezen a bringás körtúrán, ahol változatos kerékpárutakon kerülöd meg a bányákkal megsebzett mészkőhegyet.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekDunakanyarTúrakerékpáros túra+
Kéktúrázz a fővárosban!
Ha még nem kezdtél neki a Kéktúrának, itt az alkalom. Ez a legjobb hely, hogy elkezd, ha a fővárosból indulsz...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátkéktúraTúra+
Nyúlon innen és Nyúlon túl
Nyúlon átvezető gyalogtúra, ami magába foglalja a pannonhalmi környék kúltúrális emlékeit, és változatos élővilágát.
TúragyalogtúrakilátóKörtúraSzép kilátáskirándulásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Szamos menti körtúra
Ezen a túrán felfedezheted a látnivalókban gazdag Szamos menti kis falvakat.
Kulturális/történelmi értékekKözépkori templomokKörtúraSzép kilátás+
Smaragdvölgyi kerékpártúra
A körtúra a Smaragdvölgy Pihenőparkba vezet, amely a Zemplén egyik legszebb helyén fekszik, egy kis tó partján, zöld lombok ölelésében.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Kilátótúra a Malomtelelő-tó mentén
Utazz be a Gemencbe kisvasúttal, majd ismerd meg Pörböly különleges élővilágát!
VonaltúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKülönleges élővilággyalogtúra+
Mencshely: egy halom vulkáni hegy
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Denevérleső körtúra a Mecsekben
Túránk az Abaligeti-tó partjáról indul, a Denevér tanösvény jelzésen déli irányba. Abaliget igazán ősi településnek számít, nevét a honfoglaló magyarság...
Földtani érdekességekKülönleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Villanegyeden és patakvölgyön át
Tekerj át a villanegyedek és a patakvölgyek világán!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraKülönleges élővilágkilátó+
Szendrői Ördög-gát túra
A Telekes-völgy vadregényes sziklaszorosa minden évszakban felejthetetlen látványt nyújt, legszebb szakasza Ördög-gát sziklája és közvetlen környezete, melyet túránk során fedezünk...
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Orfalui körtúra
A körtúrán rövid betekintést kaphatunk a Vendvidék természeti és kulturális sokszínűségébe. Orfalu érdekességeinek végigjárásához egy egész nap is kevés lesz.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Fürtös bodza tanösvény
A Soproni-hegység növény- és állatvilágával, erdeivel, vízrajzával ismerteti meg a látogatót ez az tanösvény.
TúraSzép kilátás+
A Hódos-éri völgy meghódítása bringával
Látogasd meg a Bakony varázslatos településeit, miközben áttekersz a vadregényes tájakon!
kerékpárTúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekVonaltúra+
Bakonybél-Hubertlaki-tó
Tekeregj át a Bakony vadregényes erdeiben Bakonybélnél, és nézd meg a híres Hubertlaki-tavat is!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraBarlangTúra+
Hármas csúcstúra a Börzsönyben – Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy
A Börzsöny déli részének egyik leglátványosabb túrája akár az ország egyik legszebb kisvasútjával kiegészítve felejthetetlen élmény.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekkisvasútkisvasút túraKörtúra+
Erődök és szélkerekek forgatagában: a komáromi kör
Ha rajongsz a történelmi helyszínekért, és szeretsz jó minőségű kerékpárutakon tekerni, akkor ez a túra tetszeni fog. A díjnyertes Által-ér...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúra+
A Zsivány-sziklák rejtekében
Ez a kalandos erdei túra gyerekekkel is könnyen teljesíthető Zsivány-sziklák labirintusához vezet.
gyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Hegyikerékpárral az Aggteleki-hegységben
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Felsőtárkányi barátságos réten
A felsőtárkányi kisvasút a Bükk hegységben kalauzol, amit érdemes kicsinek-nagynak egyaránt felfedezni. Ha nem csak sínekről szeretnéd látni az erdőt,...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattkisvasútkisvasút túra+
Kis-Balaton élménykör
Fedezd fel a Kis-Balaton környékét! Az útvonal változatos, sok látnivalóval és szőlődombokkal
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Kétvölgyi körtúra
A Rába folyó völgye, a távolban a Kőszegi-hegység, az osztrák Alpok keleti vonulatai, kaszálórét és házi szörpök... Hmm 🙂
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+