Ez már a 14. elkészült futópálya az Aktív Magyarország Program indulása óta
Festői környezetben, a záportározó tónál hozták létre azt a rekortán borítású futópályát Kiskőrösön, amely összesen 63 millió forintból épült meg. A beruházást az állam az Országos Futópálya-építési Program részeként 30 millió forinttal támogatta, a fennmaradó 33 millió forintos összeget pedig az önkormányzat biztosította. A futókörön minden korosztály megtapasztalhatja a mozgás örömét, melynek következtében egészségesebb és boldogabb életet élhetnek.
Kiskőrösön az elmúlt években az amatőr futás vált az egyik legnépszerűbb sporttevékenységgé. Mivel a helyi önkormányzat egyik legfontosabb célja a lakosság egészségmegőrzésének, illetve állóképességének elősegítése és javítása, ezért a városvezetés idén egy futópálya megépítése mellett kötelezte el magát a záportározó körül.
A kiskőrösi záportározó tó feladata, hogy összegyűjtse a Soltvadkertről és a bevezető út mellett lévő városszéli utcák felől érkező nagy mennyiségű csapadékvizet, és a városi zárt csapadékvízelvezető-rendszerbe vezesse azt. A mesterséges tó korábban is kedvelt helyszíne volt a mozogni vágyóknak, sokan futottak, sétáltak a területen, ezért a környék fejlesztését kiemelt feladatként kezeli az önkormányzat.
A most átadott futókör építési munkálatai szeptemberben kezdődtek. A kör a tó partján halad, fás környezetben, így a futók nyugodt, természetközeli környezetben hódolhatnak a sportnak. A 800 méter hosszú és 120 centiméter széles pálya rugalmas, időtálló, strapabíró rekortán burkolatot kapott, és mindkét oldalát szegélykő burkolattal látták el. A helyiek a pálya átadását közös futással és futóversennyel ünnepelték.
A futókör az Aktív Magyarország Program keretein belül, az Országos Futópálya-építési Program részeként valósult meg a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) szakmai koordinációjával. „Az Aktív Magyarország Programban megvalósuló futókörök legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb embert segítsék hozzá a rendszeres sportoláshoz. Már most az átadón is sok lelkes mozogni vágyó gyűlt össze”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a futókör átadóján.
További híreink
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Kerékpáros kishajók teszik még vonzóbbá a Tisza-tavi aktív turizmust
A hazánk második legnagyobb tavát érintő új fejlesztés célja, hogy a kerékpározás területén maximális élményt nyújtson minden korosztálynak.
Nézz szét túráink között!
A Tisza-tó titkai – a poroszlói Tisza-tavi vízi sétány
A Tisza-tavi vízi sétányon egy másfél kilométer hosszú, cölöpökre épített pallóúton sétálva ismerkedhettek meg a Tisza-tó növény- és állatvilágával.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A Széchenyiek nyomában
A túra során ellátogatunk a Gloriette-kilátóhoz, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk a Fertő tóra, sőt tiszta időben még Pozsonyig is...
KörtúrakisvasútKulturális/történelmi értékekkisvasút túraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásával+
Balatonfüred-Szőlős-Aszófő terepen
Hegyikerékpáros kör balatonfüredi indulással, amely során többször gyönyörködhetünk balatoni panorámában és hűs erdei utakon is haladunk.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Budapest–Balaton kerékpárút – 2 napos kerékpártúra leírás térképpel
A fővárosból eljutni a „magyar tengerre” két keréken nem kispályás kaland. Ha országraszóló bringatúrát szeretnél, egészítsd ki a Balatonkörrel!
Család-és gyerekbarátKerékpárútEgyirányú túraVonaltúraKerékpártúra+
Ismerd meg Döröskét!
Bringázz el Döröskére ezen a nyugalmas túrán, ahol mesebeli látvány, és számtalan hagyományörző helység vár!
Különleges élővilágTúrakerékpárKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Vártúra a Cserhátban – Szanda
A Cserhát egyik legszebb kilátással kecsegtető középkori várromjához vezet ez a kellemes, de nagyon látványos túra. Indulj el!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Orfalui körtúra
A körtúrán rövid betekintést kaphatunk a Vendvidék természeti és kulturális sokszínűségébe. Orfalu érdekességeinek végigjárásához egy egész nap is kevés lesz.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Evezz a Szentendrei-Duna szigetvilágában!
Evezz el Szentendre álomszigeteire, és élvezd a szelet a vizek ölelésében!
DunaKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Szekszárdtól Mohácsig a Duna-menti kerékpárúton
Fedezd fel kerékpáron Szekszárdot, és élj át egy napot a busók fővárosában, Mohácson!
Kulturális/történelmi értékekkilátóVonaltúrakerékpáros túra+
Kerékpárral a Sasbércre
A Terényből induló bringás körtúra emelkedőkben bővőlködik, de kitartásod jutalma egy igazi mesebeli táj lesz.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekkilátóTúrakerékpáros túra+
Rábavidéki körtúra
Indulj el ezekkel a különféle programokkal teli élménytúrán az Őrségbe, és mássz fel kilátóra, tekintsd meg nemzeti kulturális emlékeket és...
TúrakilátóKörtúraKözépkori templomokSzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúra+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban
Ismerd meg Vas-Hegyhát vidéket ezzel a kerékpártúrával, ami egytől egyig bemutatja neked a vidék hírességeit!
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Bemutatkoznak a cserháti hepehupák
Ezen a kerékpártúrán belekóstolhatsz a Cserhát domborzati viszonyaiba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Hévíz és Keszthely között kerékpárral
Viszonylag sík terepen haladó, 20 kilométeres családi kerékpárkör Hévíz és Keszthely között.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Cserháti vulkánok nyomában – Salgó vára és a Boszorkány-kő
A Cserhát északi része már a Felvidék kapuja. Az egykor itt őrt álló végvárak látványos hegycsúcsokra épültek, ahogy azt a...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúra+
Gyalogtúra a Sió mentén
Látogass el a Gemencbe, és frissülj fel a Sió mellett!
Kirándulások 15 km alattKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Alföldi Kéktúra a Körösök völgyében
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Kellemes délutáni séta a Naplás-tó körül
A Naplás-tó egy igazán kellemes hely, ha nem vágysz nagyobb kalandra, de azért a természetben töltenéd az időt.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóTúra+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
A természet kincsei
Tekerj el a Vas-Hegyhát vidékére, és csodáld meg a helyi különlegességeket!
KörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkilátóTúrakerékpárKirándulások 15 km alatt+
Tekerés erdei utakon
Utazz el egy igazán varázslatos helyre, ahol átölel a természet! Ez a tatai kirándulás átvezet Agostyánon és a környező településeken,...
Kerékpártúrakerékpáros túraTúrakastélySzép kilátás+
Az 500 éves mohácsi csata mezején
Indulj el a kerékpáros paradicsomként ismert Mohács városában, és fedezd fel a történelem és természet csodáit!
KörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpáros túra+
Kajakkal az Ipolyon – Ipolytölgyestől Szobig
Méltatlanul kevesen ismerik a Dunakanyar egyik leghangulatosabb vizét, a kedves kis Ipoly folyót. Elzártságának oka, hogy hosszú évtizedekig nem túrázhattunk...
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilágSzép kilátás+
Egy kis érintetlen természet a nagyváros szélén – Naplás-tó kör
Ugyan ez egy rövidebb túra, de a városhoz való közelsége és természet szépsége egyaránt jellemző rá. Emiatt biztos nem fogsz...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúra+
Szent László örökségtúra
A Szent László-örökségtúra a legnépszerűbb örökségtúra-útvonalunk, melyen a Felső-Tisza-vidék kevéssé ismert nyugati felének felfedezésére indulhatsz.
Egyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Ős-Dráva Látogatóközpont tanösvény
Az Ormánság természeti értékeit, a különleges élővilágot, a régi tájhasználatot egyaránt felfedezheted.
KörtúraKülönleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalOrmánság+
Izgalmas élménytúra a Wenckheim-kastélyok nyomában
Az „Év Kerékpárútja 2023” címmel elismert Wenckheim-kerékpárút felfedezése során a Wenckheim család építészeti hagyatékát ismerheted meg, ugyanakkor számos kulturális emléket,...
kastélyKörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpáros túrakönnyű túra+
A Palóc Grand Canyon
A Páris-patak szurdokvölgye csak nagyobb esőzések és olvadások idején kel életre, az év nagy részében száraz, kiváló túrahelyszín, akár gyerekekkel...
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alattVonaltúraSzép kilátás+
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
Középkori templomokKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Vízitúra az Öreg-Túron
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Család-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+