
Túrainfó
Az Öreg-Túrt Magyarország legautentikusabb, leginkább természetközeli vízitúra útvonalának tartják, olyan belépő túraútvonalnak, ahol el lehet sajátítani a vízitúrázást. Az igen keskeny Öreg-Túr vadregényes környezetben, szinte végig fák, burjánzó növények között folyik, ahol nem ritkán kell átemelni a hajót egy-egy beborult fa fölött, amely igazi csapatépítő feladat lesz. A víz sekély, szinte áll, emiatt rendkívül biztonságos. Családok, iskolás csoportok számára kifejezetten ideális útvonal. Általában két napos túra keretében szokták végig evezni Sonkád-Kölcse-Túristvándi közötti szakaszt, de ügyesebb csoportok egy nap alatt is teljesítik.
A páratlan természeti környezet mellett első osztályú műemlékekkel is megismerkedhettek a túra során. A beszállópont Sonkádon van a település külterületéhez tartozó üdülőterületen. Mielőtt útnak indulnátok mindenképpen keressétek fel a sonkádi református templomot, amelynek példaértékű műemléki helyreállítását Europa Nostra díjban részesítettek. Az első megálló Kölcsén a Papp Túrjánál található, ahol kerékpáros és vízitúra központ áll rendelkezésetekre. Kölcsén érdemes megtekintenetek az Öreg-Túr partján álló evangélikus és ettől néhány száz méterre, a település központjában lévő gótikus eredetű református templomot. Ha időtök engedi a Pap-Túrja túraközpontban béreljetek kerékpárt és fedezzétek fel a vidéket. A következő és egyben a túra zárópontja Túristvándi, amely 14 kilométerre található Kölcsétől. Túristvándiban közvetlenül a híres neves vízimalom közelében fogtok lehorgonyozni.
Látnivalók
Sonkádi református templom
A sonkádi templom a 15. században épült, a Csaholyi család kegyúri templomaként. Belépve kapuján megérthetitek, hogy a templom bravúros műemléki felújítását miért is részesítették Europa Nostra díjban 1998-ban. A reformáció korából származó festett falak, a virágos díszítésű mennyezet a színes faragott szószék és karzatok egészen elképesztő látványt nyújtanak.
Kölcsei református templom
Közvetlenül a főút mellett álló fa haranglábbal rendelkező templomot a falu birtokosa, a Kölcsei család építtette a 15. század második felében gótikus stílusban. Igen figyelemre méltó a templom 18. században épült szószéke, kazettás mennyezete, karzata, valamint fa harangtornya, amely szerepel a világörökségi várományos listán. Az épület felújítása folyamatban van, amely számos izgalmas eredménnyel kecsegtet.
Túristvándi vízimalom
A Felső-Tisza-vidék egyik legismertebb látványossága az Öreg-Túr partján álló túristvándi vízimalom. Hogy miért? Ez a három hajtókerekes, 18. században épült alulcsapós vízimalom ugyanis az egyetlen, ma is eredeti helyén álló, működőképes formában megmaradt ipartörténeti műemlék, amely Közép-Európában is ritkaságnak számít.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Ha autóval indultok útnak, az M3-as autópályáról a rohodi, mátészalkai lehajtónál térjetek le és a 49-es, majd Győrtelektől a 471-es úton haladjatok Fehérgyarmat felé, onnan még 25 kilométer Sonkád. Amennyiben vonattal érkeztek, a 110-es vasútvonal Debrecen-Mátészalka közötti szárnyvonalát, onnan pedig 113-as Mátészalka-Fehérgyarmat szárnyvonalat érdemes igénybe venni, így tudtok Fehérgyarmatig eljutni. Az állomástól még 25 kilométert kell közúton megtennetek, hogy eljussatok Sonkádra.
4954 Sonkád, Sonkádi Református templom, Kossuth utca
Turisztikai információs pont, kiadványok, térképek, helyi termékek értékesítési honlap.
Vidám Delfin Utazási Iroda
Utazási iroda, túraszervezés, kajak-kenu bérlés, transzfer.
Gentlemen Utazási Iroda
Utazási iroda, túraszervezés, kajak-kenu bérlés, szállás szolgáltatás.
Vándor Outdoor
Túraszervezés, kajak-kenu bérlés, transzfer.
Pap Túrja Túraközpont
Kerékpárkölcsönzés, kajak-kenu kölcsönzés, túraszervezés, túravezetés, szervízszolgáltatás, büfé.
Fodor Vízitúrák
A családi vízitúrák specialistája, kis-, és nagygyerekes családoknak, kezdőknek is.
Hasonló túrák
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
Középkori templomokKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszaberceltől Tokajig
Ezen a túrán a Felső-Tisza nyugati részével ismerkedhetsz meg. A Tisza hangulatos falvak mellett, különleges történelmi emlékhelyeket és izgalmas műemlékeket...
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tivadar-Vásárosnamény
A túra Tivadarból, a Felső-Tisza-vidék egyik leghangulatosabb településéről indul, és Vásárosnaményban, a beregi térség fővárosában ér véget.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszabecstől Tivadarig
A túra során számos program vár rád az evezésen kívül is: megállhatsz látnivalóknál, és sok homokpadnál csobbanhatsz egyet a folyóban...
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vízitúra az Öreg-Túron
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Gyalogtúra haranglábtól dagadólápig
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+