Ha úgy érzed, hogy eltávolodnál Budapest zajától és valami igazán természetközeli élményre vágysz, akkor a fővárostól alig egy órányi utazás után máris elmerülhetsz Tata szépségében! Most hétvégén pedig különösen érdemes lesz ellátogatnod ide, hiszen november 24-én és 25-én tartják a Vadlúd Sokadalmat, amely egész Európában egyedülálló természeti jelenségre épülő esemény. Irány a vizek városa és gyönyörködjetek együtt a kicsikkel a több ezer madár látványában!
Tata gazdag történelmi múlttal rendelkező, nyüzsgő kisváros a Gerecse lábánál, amely már a régi időkben is változatos vízi formakincseiről volt híres. A város egészét átszövik a patakok, források, a „magyar Garda-tóként” is emlegetett Öreg-tó pedig az ország legrégebbi halastava.
Európa fontos élőhelyeit összefogó Natura 2000-es hálózathoz tartozó Öreg-tó és környezete miatt, Tata a Ramsari városhálózat – egyetlen magyarországi – tagja. Magyarország egyik legrégebbi és legépebben fennmaradt angolkertjét, egy romantikus várat, egy Esterházy kastélyt, egy impozáns Kálvária-dombot, sőt még egy kilátót is találsz itt. A megkapó panorámán túl az éttermek, cukrászdák kínálata, valamint a sokszínű sportolási lehetőség is vonzó lehet számodra.
Ha ezek után kedvet kaptál a kalandozáshoz, akkor ezzel az 5 programtippel biztosan nem fogsz mellé lőni.
1. Mesebeli Angolpark Tatán
Rövid sétára a vártól, gyerkőcökkel való bóklászásra vagy egy szerelmes andalgásra egyaránt vonzó terep az ország legépebben fennmaradt, egyik legelső angolparkja. A 25 hektáros kertet 1783-ban alakították ki, centrumában a Cseke-tóval. A szentimentális stílusú kert különlegessége, hogy több helyen is források törnek fel benne, melyeket műromok tesznek még romantikusabbá. Felújított központi épületében, az Esterházyak késő barokk stílusú nyári lakában átélheted az úgynevezett „Sala Terrenat”, a 18. századi életérzést, amely ellazulást, kikapcsolódást jelent. A Cseke-tó körüli sétány 3 kilométeren bűvöl el kis szigeteivel, hatalmas platánfáival és vízre lógó fűzfáival.
2. Kopár és fenséges Kálvária-domb
Az Esterházy-kastélytól induló Fazekas utcán 10 perc sétával éred el a tatai Kálvária-dombot, amely nem csupán vallási szempontból „ér meg egy misét”, csupasz szikláival önmagában is fenséges látvány. A város legmagasabb pontján lévő kopár mészkőfennsíkon a barokk Kálvária- szoborcsoport és a fehér kápolna vonzzák a szemet. A környék szó szerint legkiugróbb pontja a 40 méter magas, 175 lépcsőfokon megmászható Fellner Jakab-kilátó, amely 1939-ben épült, és eredetileg sörétöntő toronyként szolgált. A Kálvária-domb tövében, az egykori kőfejtő udvarán található a Szabadtéri Geológiai Múzeum is, ahol több száz millió éves leleteket tanulmányozhatsz.
3. Két keréken az Öreg-tó körül
Az Öreg-tó kör biciklire pattanva tökéletes kisgyermekes program: könnyű terep, sok látnivalóval, akár kiegészítője is lehet egy Tatabánya – Tata vagy Tatabánya – Dunaalmás útvonalnak. A 7,5 kilométeres kerékpártúra során tóparti sétányon és erdei tanösvényen is végigtekersz, miközben feltárul előtted a tatai Öreg-tó és a tavat övező erdő élővilága, majd a romantikus Tatai vár. Jobbnál jobb pizzériák, éttermek, büfék is várnak útközben. A túra kerékpárúton, murvás sétányon, gépjármű forgalom elől elzárt kis utcákon teljesíthető, miközben végigkísér a vár panorámája. Alternatívaként futva, gyalog, babakocsival vagy rollerrel is teljesítheted a távot.
4. Via ferrata a Kálvária-dombon
Ízleld meg a hegymászás szívdobogtató izgalmát, a táj látványának fűszerével az ősmaradványok földjén, a Kálvária-dombon, Tatán!
A vadonatúj tatai vasalt útvonal egy felnőtt és egy, kifejezetten gyermekek részére kiépített pályából áll mintegy 200 méteres hosszúságban. Ezek a pályák nagyon hasznosak lehetnek azok számára, akik tervezik, hogy meglátogatják a hazánk különböző pontjain kiépített vasalt útjait, de előtte szeretnének gyakorolni, tapasztalatot szerezni, hogy megalapozzák a biztonságérzetüket a magasabb nehézségi fokozatú pályákhoz. Próbáld ki te is ezt a fantasztikus sportot!
5. Vadlúd Sokadalom
November 24-én és 25-én mindenképpen érdemes ellátogatnod Tatára és környékére! A Vadlúd Sokadalom egész Európában egyedülálló természeti jelenségre épülő esemény. Talán az egész kontinensen nincs még egy olyan hely, mint a tatai Öreg-tó, ahol a félénk madaraknak ismert vadludak a város szívében, szinte testközelből láthatóak. Aki eljön vadludat figyelni, nemcsak a madárvonulás lenyűgöző jelenségének lehet tanúja, de egy történelmi kisváros barokk hangulatát is élvezheti.
Ne hagyd ki!
További blogposztjaink:
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjátékhoz
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjátékhoz ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK, AZ ADATKEZELŐ 1.1. Az adatkezelő személye...
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Nézz szét túráink között!
Távol a város zajától
Gyalogtúra Győrhöz közel, ami áthalad a mesés magyar hagyományokat megőrző Tényő falun.
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekgyalogtúraTúrakilátóKörtúrakirándulásSzép kilátás+
Nyúlon innen és Nyúlon túl
Nyúlon átvezető gyalogtúra, ami magába foglalja a pannonhalmi környék kúltúrális emlékeit, és változatos élővilágát.
kilátóKörtúraSzép kilátáskirándulásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúragyalogtúra+
Hegyhát 30 gyalogtúra
Barangolj el Vasvárba, és lesd meg az ottani szőlőhegyeket, illetve Mindszenty bíboros szülőfaluját!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Villányi kilátóhelyek – a Tenkes és a Csukma-hegy
A túra Túrony településről indul, a református templomtól, amelynek hajója az Árpád-korban épült. A falut elhagyva a zöld és sárga...
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátás+
A Palóc Grand Canyon
A Páris-patak szurdokvölgye csak nagyobb esőzések és olvadások idején kel életre, az év nagy részében száraz, kiváló túrahelyszín, akár gyerekekkel...
Kirándulások 10 km alattVonaltúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Két vár túra
Csákvárról Csókakőre átbiciklizni nem olyan nagy teljesítmény, de annál nagyobb élmény. Útba esik a gánti bauxitbánya masbéli világa is.
Túrakerékpáros túravárKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekKerékpártúra+
Két vár meghódítása – Történelmi és borvidéki kerékpártúra a Zemplénben
Útvonal: Boldogkőváralja-Fony-Regéc-Háromhuta-Erdőhorváti-Tolcsva-Vámosújfalu A túra közepesen nehéz emelkedőket tartogat, a regéci várhoz pedig nem aszfaltozott úton kell feltekernünk, cserébe a Zemplén...
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraSzép kilátás+
Tés malmai és a Római fürdő
Kalandozz a Bakony sziklás területein, ahol a hatalmas malmok biztosan visszarepítenek téged az időben!
gyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúraKirándulások 15 km alatt+
Kerekezés a hajósi pincesoron és a bácskai tanyavilágban
Fedezd fel Baját és környékét kerékpáron, ahol a régi mezővárosi hangulat és a helyi borok kóstolása egyaránt vár rád!
kerékpáros túraKulturális/történelmi értékekVonaltúra+
Négy tó vonzásában kisvasúttal
A 4 víztározót érintő útvonal elsősorban túrázásban gyakorlott családoknak és lelkes csoportoknak ajánlott. Mivel két dombsor is az útvonalra esik,...
gyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Ismerd meg Döröskét!
Bringázz el Döröskére ezen a nyugalmas túrán, ahol mesebeli látvány, és számtalan hagyományörző helység vár!
Kirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpár+
A legszebb cserháti panoráma – a Tepke
Hegycsúcsok egész tárházára látsz rá a Tepke kilátóból. Északra a Karancs–Medves vidéke, nyugatra a Cserhát, keletre a Mátra bércei sorakoznak.
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kéktúrázz a fővárosban!
Ha még nem kezdtél neki a Kéktúrának, itt az alkalom. Ez a legjobb hely, hogy elkezd, ha a fővárosból indulsz...
kéktúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Szurdoktúra a kősziklák között
Murafölde leglátványosabb természeti értéke a Nagybakónak és Újudvar határában fekvő egyedülálló Kőszikla-szurdok és Csibiti-tó.
TúraKörtúraCsalád-és gyerekbaráttóKirándulások 10 km alatt+
A borsodi tengerszem – a Rudabányai-tó
Az Aggteleki-karszt számos geológiai csodájának neve már ismerősen cseng fülünkben – szinte mindenki járt már a fenséges Baradla barlangban, lenyűgözték...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
A Folly-arborétumtól a pálosok kolostoráig – Kellemes túra a Balaton-felvidéken
A Balaton-felvidék legszebb körpanorámáját ígéri nekünk ez a közepesen nehéz, de annál látványosabb túra. A csodás kilátáson túl pálos kolostorromokat,...
Szép kilátásFöldtani érdekességekKörtúra+
Kerékpárral Bozsokról a festői Rohonci-tóhoz
Félórás könnyed kerékpártúrával elérheted Bozsokról a természetes fürdőtavat (Badesee Rechnitz). Hazafelé, a rohonci szőlőhegy takaros borospincéi között, panorámás környezetben ejtenek...
KörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpárKirándulások 15 km alatt+
Körtúra a sárkányok várától varázslatos völgyeken át
Körtúránk a Kelet-Mecsek dombjain vezet, a Máré-vár meglátogatásával remek családos program.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
Erdők és mezők csendjében
Körtúra ami elvezet a csendes Tényőtől Ravazdig, majd a Magyarország történetét büszkén őrző Pannonhalmára
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúrakirándulásKörtúra+
A Gerecse lábától Esztergomig
A Tarján és Esztergom közötti túrán, a Gerecsét magad mögött tudva, emelkedők és lejtők váltakozásával juthatsz el a Dunakanyar legfelsőbb...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Családi kerékpártúra a Dráva mentén – evezéssel fűszerezve
Tökéletes, könnyed kerékpártúra az egész család részére. Interaktív ismeretterjesztés, gyönyörű vízi világ és megannyi érdekesség vár rátok, hogy felfedezzétek.
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Szendrői Ördög-gát túra
A Telekes-völgy vadregényes sziklaszorosa minden évszakban felejthetetlen látványt nyújt, legszebb szakasza Ördög-gát sziklája és közvetlen környezete, melyet túránk során fedezünk...
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Tihany és Vászoly között csendes utakon
A Tihany és Vászoly között kanyargó 33 kilométeres túraútvonalon fedezheted fel a Balaton-felvidéket és elkerülheted a tömeget.
A Keszthelyi-hegység különleges kilátása – Láz-tető, Vállus
Vállus hangulatos településén a temető mellett tudunk parkolni, majd a kék sáv jelzésen indulunk el keleti irányban egy vízmosás mentén....
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Kerékpáros nagykör a Börzsönyben
Útvonal: Diósjenő–Kemence–Perőcsény–Vámosmikola–Letkés–Szob Túránkat azoknak ajánljuk, akik szeretik a kihívásokat, mivel az út első fele igen meredek, és nem körtúra lévén...
Egyirányú túraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Bringás kóstoló Budapest esszenciájából
Budapest nem ok nélkül oly népszerű a turisták körében. Izgalmas, látnivalókban és érdekességekben gazdag fővárosunknak egyedi hangulata van. Ha egy...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Körtúra upponyi tájakon
A Bükknek ez a vidéke teljesen más arcát mutatja, mint Miskolc vagy Eger környékén. Tagolt dombságok, medencedombságok, dombhátak és lejtők...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekkerékpáros túra+
Erődök és szélkerekek forgatagában: a komáromi kör
Ha rajongsz a történelmi helyszínekért, és szeretsz jó minőségű kerékpárutakon tekerni, akkor ez a túra tetszeni fog. A díjnyertes Által-ér...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúraKörtúra+
Betyárok és lovagok – 6. Alpannonia® light körtúra
A csepregi erdők és tavak az Írottkő Natúrpark igazi gyöngyszemei a kényelmes tempójú túrákat kedvelők számára.
tóTúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+