
Túrainfo
Túránk kiindulópontja Mátraszőlős, amelynek elnevezése csalóka, hiszen földrajzilag a Cserhátban található. A település központjából, a posta utáni kereszteződéstől, a hídtól indulunk. Mindjárt egy útjelző tábla irányít a helyes irányba, a kék kereszt jelzésű úton a Garábi-nyereg felé indulunk. 500 méter után kiérünk a faluból, és az úgynevezett kisbánya fala mellett, egy víztározó gátfalának meghosszabbításába épített kőkapun keresztül egy tavacskához érünk.
Innen a jobb oldali ösvényen megyünk tovább, a cserjésben a jelzéseket csak később látjuk meg. 10 perc séta után két nagy kőszikla közt bukkanunk ki a Vöröskő-bánya hatalmas udvarára. Utunk következő szakasza a hangulatos Függő-kői-völgyben halad egyre feljebb a hűvös erdőben, hatalmas, gömbölyű, mohalepte sziklák mellett. A földutat követve jutunk fel a Garábi-nyereg csomópontjába, ahol az Országos Kéktúra vonalával találkozunk. A Cserhát legmagasabb vonulatán, a Keleti-, más néven a Vulkáni-Cserhát gerincén innentől kellemes ösvény vezet végig, gyönyörű kilátással a hegyekre.
Balra fordulunk a kék jelzésen, és rövid emelkedőn gyalogolunk fel a Cserhát keleti vonulatának legmagasabb gerincére. Jobbra kilátóhelyet érintünk, ahonnan mesés panoráma nyílik a Cserhát dimbes-dombos vidékére. Leereszkedünk a Purga és a Tepke közti tisztásos nyeregbe, majd 10 perc múlva már előttünk tornyosul a Tepke (567 m) csúcsán álló, acélból épített többszintes kilátó. A legfelső szintről csodálatos körpanorámát élvezhetünk: északra a Karancs–Medves vidéke, kissé nyugatabbra a Hollókő körüli hegyek látszanak a várral, nyugatra a Cserhát szelíd vonulatai hullámoznak, keletre Pásztó és mögötte a Mátra bércei sorakoznak. A kilátótorony melletti pihenőhely remek piknikezőhely. A Tepkéről a kék jelzésű Mária-úton megyünk vissza a faluba. A hegy nagy kövekkel borított keleti oldalában először nagyjából szintben haladunk, majd egy szélesebb földútra térve először erdőben, később a Mátraszőlős feletti kiterjedt legelőkön keresztül érünk vissza a faluba. Elmegyünk a szép, középkori eredetű, dombtetőn álló római katolikus templom mellett, és pár perc alatt visszajutunk kiindulási pontunkra.
Adatok
Megközelítés
Mátraszőlős, központ
Látnivalók
Függő-kő:
Vöröses andezitszikla, amely aláhajló, labilisnak tűnő helyzete miatt kaphatta nevét. A rücskös felszínű, lávafoszlányokat tartalmazó Függő-kő sziklájának oldalában találjuk a Függő-kői-barlang nyílását – a barlangban régészeti és őslénytani leletekre bukkantak a 80-as évek elején zajlott ásatások során.
Tepke-kilátó:
A Cserhát legszebb kilátását találjuk, ha felmászunk a háromszintes, 22 méter magas kilátóba, amelyet a 60-as években emeltek. Kiválóan látszik innen a Mátra és a Cserhát többi csúcsa is.
+ Programtipp
Mátraszőlősi gótikus templom:
A 750 éves római katolikus templom Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viseli. Kora gótikus stílusban épült a 14. században, többször bővítették, felújították. A templom egyhajós, fő- és mellékoltára 1669-ben készült barokk stílusban. A gótikus csúcsívek mellett freskómaradványokat is megcsodálhatunk itt.

Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Körtúra a Cserhát déli peremvidékén
Ezen a Palotásról kiinduló kerékpáros körtúrán teljesen a hangulaté, a végtelen közutaké és a békés táj látványáé a főszerep.
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Nyugat-Cserhát tavai
A Bánkról induló biciklis körtúrán szinte minden második településen találhatsz egy kisebb-nagyobb állóvizet, melyek kiváló célpontjai lehetnek kerekezéseidnek.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékektóTúrakerékpáros túra+
Két keréken a legbátrabb város körül
Pattanj te is nyeregbe, és járd körbe a civitas fortissima tágabb határát! Mezők, szántók, bájos kistelepülések, tavak és hangulatos helyek...
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékektó+