Átadták a Győr-Pannonhalma kerékpárutat
Az idei év egyik legnagyobb kerékpárút-beruházása készült el, amelyet 2021. november 20-án, szombat délután adtak át Écs határában. Így mostantól Győrből Nyúlon és Écsen keresztül egészen Pannonhalma központjáig tekerhetünk 3 méter széles, tükörsima aszfalton. Az idei utolsó nagy kerékpárút megnyitásával csak az idén már több mint 220 km bringaút épült Magyarországon, ami rekordnak számít.
A Kisalföldet a Sokorói-dombsággal összekötő kerékpárút valószínűleg a környék legnépszerűbb útvonala lesz a bringás turisták között, hiszen minden megvan rajta, amire egy szombati hobbibiciklis vágyik. Autóktól elkülönülő tükörsima és széles aszfaltút, minimális szintemelkedés, fedett kerékpáros pihenők, változatos táj, települések érintése, ahol van látnivaló, és az út végén jutalomként nagyszerű éttermek, cukrászdák, illetve Magyarország egyik legszebb turistalátványossága, a Pannonhalmi Főapátság épületegyüttese található. Itt fontos leszögezni, hogy a kerékpárút Pannonhalma városközpontjáig tart, az apátsághoz vezető szerpentin ennek már nem része, azonban a dombra való feltekerés komoly sportértékkel bír.
A kerékpárút-szakasz Győr belterületén, a Szauter Ferenc utcai körforgalmi csomóponttól indul, és Pannonhalmán, a Bencés Főapátság lábánál található Szabadság térnél ér véget. A 18,4 km hosszú kerékpáros útvonal megvalósítása során 12,3 km új építésű szakasz létesült, továbbá 6,1 km hosszan átépítési, felújítási munkálatokat is végeztek. Ezen felül két új kerékpáros híd is épült: egy Écsen a Pándzsa-patak fölött, a másik pedig Nyúlon a Gerhai-árok fölött. Emellett egy harmadik hidat is érintett a fejlesztés, a Pándzsa-patakot Győrön belül is keresztezi a kerékpárút. Itt a már meglévő híd új burkolatot kapott, és fejlesztették a közvilágítást is.
Győrben és Écsen 1-1 kerékpáros pihenőhelyet építettek, míg Pannonhalma területén 3 db pihenési lehetőséget alakítottak ki, illetve Győr és Écs között, a győrújbaráti leágazásnál is készült egy pihenőpont. Ezeken a pihenőhelyeken fedett, paddal és asztallal ellátott esőbeállók védenek meg a csapadéktól vagy épp a napsütéstől. A tájékoztatás színvonalának emelése érdekében a környék látnivalóit bemutató információs táblákat is kihelyeztek. A teljes beruházás során összesen 495 db KRESZ, illetve kerékpáros útirányjelző-táblát helyeztek el, ezen kívül 174 db facsemetét is ültettek.
„Azért kezdeményeztem ennek a kerékpárútnak a megépítését, mert azt reméltem, hogy mind a településeken belüli mindennapi életben, mind az idegenforgalomban is nagyon sokan fogják ezt használni. Az elmúlt hetek és hónapok bebizonyították, hogy ez egy sikeres kezdeményezés volt, hiszen sok ezren használták már ezt a kerékpárutat”, mondta el az átadó ünnepségen Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője.
Az újonnan átadott kerékpárút csatlakozik a Pannonhalma-Balatonfüred kitáblázott kerékpáros túraútvonalhoz. Győrben pedig tovább tekerhetnek a bringások a Duna menti EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros túraútvonalon Budapest vagy Bécs irányába. „Győr és környéke hamarosan kerékpáros központtá válik, hiszen a kerékpárutak egyre sűrűbben hálózzák be a területet. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok magyar és külföldi kerékpáros turista fogja felfedezni ez az új szakaszt”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón.
Rekordmértékű fejlesztések a Kerékpározás Évében
2010 óta több mint 1.700 km kerékpárút épült vagy újult meg az országban, ebből bő 150 km 2020-ban és 220 km 2021-ben. Mindkét szám rekordnak számít Magyarországon.
Hazánkban jelenleg több mint 9.000 km kerékpározásra ajánlott létesítmény található, országszerte mintegy 4.000 km önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút szolgálja ki a biciklizőket. A 2014-2021 közötti időszakban jelentős fejlesztések valósultak meg hazai és uniós támogatásból, összesen több mint 200 milliárd forint értékben. A meglévő hálózat bővítésével belátható időn belül 6.000 km önálló kerékpárút áll majd rendelkezésre Magyarországon. A teljes kerékpározható hálózat összes hossza 2030-ra megközelítheti a 15.000 kilométert.
A minél hatékonyabb hálózatbővítés érdekében 2020 őszén a kormány 4 milliárd forintot biztosított a jövőbeni kerékpárutak tervezésére. A tervezések célja, hogy a pénzügyi források rendelkezésre állásával azonnal kezdődhessen a bringautak kivitelezése. Az összegnek köszönhetően előreláthatólag 850 km kerékpárút tervezése valósulhat meg. Az előkészítést a Magyar Közút, a megyei önkormányzatok és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ végzi.
További híreink
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Kerékpáros kishajók teszik még vonzóbbá a Tisza-tavi aktív turizmust
A hazánk második legnagyobb tavát érintő új fejlesztés célja, hogy a kerékpározás területén maximális élményt nyújtson minden korosztálynak.
Nézz szét túráink között!
Rezi vár – erdők, kilátópontok paradicsomában
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Villanegyeden és patakvölgyön át
Tekerj át a villanegyedek és a patakvölgyek világán!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraKülönleges élővilágkilátó+
Hegyaljai kerékpártúra – Vámosújfalutól Rókabércig
A Hegyalja csodáit foglalja össze egyetlen kiváló kerékpártúrába ez a közepesen nehéz, ellenben nagyon látványos tekerés. A Zemplén erdős hegyei...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Pálosok útján
Arannyal és bányászattal is kapcsolatos túra, tanösvénnyel és zarándok úttal fűszerezve.Gótikus kolostor- és várrom is várja az arra kirándulókat.
Középkori templomokkirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+
Budapest–Balaton kerékpárút – 2 napos kerékpártúra leírás térképpel
A fővárosból eljutni a „magyar tengerre” két keréken nem kispályás kaland. Ha országraszóló bringatúrát szeretnél, egészítsd ki a Balatonkörrel!
Család-és gyerekbarátKerékpárútEgyirányú túraVonaltúraKerékpártúra+
Gerecse kör
Vonzanak a kihívások, szeretsz az erdőben bringázni, de nem ugranál fejest a Gerecse mélyére? Ez a túra neked szól!
kerékpáros túrakastélyTúraSzép kilátásKerékpártúra+
Bakonyi ízelítő
Frissülj fel ezen az ízelítő bakonyi túrán, és tekerj be az erdők, történelmi kincsek világába!
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekBarlang+
Körtúra Gesztes várához
Vérteskozma, a sváb skanzenfalu már önmagában is tökéletes úti cél, egy friss levegőn eltöltött, testet-lelket nyugtató sétához. Ha nem hiszed,...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Ismerd meg Döröskét!
Bringázz el Döröskére ezen a nyugalmas túrán, ahol mesebeli látvány, és számtalan hagyományörző helység vár!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpárKirándulások 15 km alatt+
Bökényi kör
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
bökényi duzzasztószéchenyi ligetKörtúra+
Vértes keleti kör
Tekerj le egy vértesi körre, ahol vizek és várak mentén gyönyörködhetsz Magyarország történelmi és természeti kincseiben!
Szép kilátásKerékpártúrakerékpáros túraTúravár+
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
A Rákócziak nyomában kerékpáros körtúra
A Rákóczi családhoz kötődő környékbeli helyszíneket járja körül ez a vadregényes, kihívásokat sem nélkülöző túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Családi kerékpártúra a Dráva mentén – evezéssel fűszerezve
Tökéletes, könnyed kerékpártúra az egész család részére. Interaktív ismeretterjesztés, gyönyörű vízi világ és megannyi érdekesség vár rátok, hogy felfedezzétek.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúra+
Pécs nevezetességei – ismerd meg Pécs belvárosát e-bikeon!
Ha egy könnyed biciklis túrára és kultúrális kikapcsolódásra vágysz ez a kirándulás tökéletes lesz számodra. Pécs gyönyörű belvárosába kalauzolunk téged.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúra+
Palócföld ékszerdobozától Isten tenyeréig
Ha egy könnyed, de látnivalókban bővölködő túrára vágysz, szívből ajánljuk ezt a hollókői kiruccanást!
kilátóKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékektanösvényCsalád-és gyerekbarátvárKülönleges élővilágTúragyalogtúra+
Tapolca és Keszthely között a parton és a dombokon
Túránk során a Balaton partján közelítjük Keszthelyt, visszafelé pedig a dombokon át érkezünk Tapolcára. 60 kilométer, végig aszfalton.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Körtúra a tarcali bányatónál
Elzarándokolunk a tokaji borvidék legmonumentálisabb látványosságához és gyönyörködhetünk egy különleges bányató türkizkék vizében.
Szép kilátásAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávaltóKirándulások 10 km alatt+
Szekszárdtól Mohácsig a Duna-menti kerékpárúton
Fedezd fel kerékpáron Szekszárdot, és élj át egy napot a busók fővárosában, Mohácson!
kilátóVonaltúrakerékpáros túraKulturális/történelmi értékek+
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKözépkori templomokKörtúraSzép kilátás+
Bakonybél-Hubertlaki-tó
Tekeregj át a Bakony vadregényes erdeiben Bakonybélnél, és nézd meg a híres Hubertlaki-tavat is!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraBarlangTúraLátnivalók Magyarországon+
Betyárok és lovagok – 6. Alpannonia® light körtúra
A csepregi erdők és tavak az Írottkő Natúrpark igazi gyöngyszemei a kényelmes tempójú túrákat kedvelők számára.
Különleges élővilágtóTúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kohótúra pisztránglakomával
Fedezd fel a varázslatos Lillafüredet és környékét. A túra során a diósgyőri vártól kanyargós utakon tekerhesz Felsőhámorig, majd a Hámori-tótól...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúraVonaltúra+
Angyali-sziget-kerülés
Ráckeve a Duna partján található, egyedi hangulatú település. A város előtt egykor hajómalmok kelepeltek, de a víz ma is fontos...
KörtúraKülönleges élővilág+
Fedezd fel a Duna csodálatos vízivilágát!
Tekerj le Ráckevére és Szigetszentmiklósra, hogy megcsodálhasd az ottani vízivilágot!
kerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraEurovelo 6kilátóBudapest+
Budai Zöld 1: A Gellért tértől a Tündér-szikláig / Szép kilátások nyomában
Látogass el a Budapest Zöld túraútvonalára, ami elvezet téged a Gellért térre, illetve a budapesti Gyermekvasúthoz is.
BudapestVonaltúraArborétumKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúrakilátó+
Tavak nagyköre
Kapcsolódj ki, és tekerj el Tatára majd a körülötte lévő településekre a természetközeli túrákon! A csodálatos és rengeteg régészeti kincset...
Földtani érdekességekKerékpártúraTúrakerékpáros túravárKörtúraSzép kilátás+
Megérintenek a legendák
Ravazdi túra ami magába foglalja Magyarország történelmét
gyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alattSzép kilátásVonaltúraKulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarát+
Zöld körút
Indulj el egy rövid, de élményekkel gazdag túrára Budapest környékén, és utazz libegővel, kisvasúttal a látnivalókhoz!
Különleges élővilággyalogtúrakilátóBudapestKörtúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrák+
Madármegfigyelő túra a Nyéki-Holt-Dunánál
Ismerd meg a gemenci erdő színes élővilágát a pörbölyi madárlesen!
Különleges élővilággyalogtúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+