Jártál már a barlangok és töbrök földjén? Ott, ahol az ördög elvarázsolta a vizet a föld alá, és sziklát szántott a mezőn? Ahol a sárkány néha vizet fúj a föld alól?
Az Aggteleki-karszt vidéke és a tőle keletre fekvő Bódva folyó völgye különleges természeti kincseket rejt.
Válogatásunkban most összeszedtük neked azt a TOP 5 látnivalót, amit ne hagyj ki, ha ezen a tájegységen barangolsz!
1. RUDABÁNYAI-TÓ
A borsodi tengerszemnek is nevezett türkizkék, kristálytiszta vizű tóról kevesen tudják, hogy Magyarország legmélyebb tava. A tóban tilos fürdeni, de a látvány így is kárpótol. A tó körül tanösvény vezet végig, amely a helyszín földtani, ásványtani és régészeti érdekességeivel ismertet meg. A hely további kuriózuma, hogy itt találták meg egy 10 millió évvel ezelőtt élt ősünk, az emberszabású majmok közé sorolt „Rudi” maradványait is.
2. EDELÉNYI KASTÉLYSZIGET
Nem véletlenül nevezik az edelényi L’Huillier–Coburg-kastélyt Kelet- Magyarország Fertődjének. A Bódva folyó szigetére épített kastély a barokk építészet kiemelkedő emléke, igazán különlegessé pedig a termeit díszítő freskók teszik. A kastély immár felújítva, régi pompájában várja látogatóit.
3. ÖRDÖG-GÁT
A Rudabányai-tótól északra húzódó Telekespatak gyönyörű szurdokvölgyében rejtőzik az Ördög-gátnak keresztelt, különleges szikla, ahol az év egy részében furcsa jelenségnek lehetsz tanúja: eltűnik a patak vize. A telekesvölgyi túra a látványos zúgók, barlangok és a tátrai panoráma miatt is izgalmas program.
4. SZÁDVÁR
Szögliget faluja fölött egy meredek csúcson magasodnak az egykor impozáns középkori lovagvár, Szádvár romjai. A hegyi úton párhuzamos mélyedésekre lehetsz figyelmes: több évszázad alatt az itt haladó szekerek kerekei mély barázdákat vájtak a sziklákba. Fentről lélegzetelállító panoráma nyílik az egész Gömör–Tornai-karsztra és a Cserehátra.
5. RÁKÓCZI-BARLANG
Az Esztramos-hegy mélyében megbújó barlang hazánk talán legszebb barlangja: igazi, föld alatti ékszerdoboz. Zölden csillogó, kristálytiszta tavai és bámulatos cseppkövei ámulatba ejtenek mindenkit, aki erre jár. Megközelítése kalandos: vaslétrán kell a mélybe ereszkedni.
További blogposztjaink
Van zsákunkban minden jó – Íme a legjobb Mikulás programok
Te is lázasan keresed a programokat, ahol idén decemberben összehozhatsz egy találkozót a gyerkőcöknek a Mikulással? 2023-ban Mikulás napja szerdára...
TOP 5 hely Tokaj-Hegyalján és a Bodrog völgyben
Szőlősorok barázdálta vulkáni lankákkal, barátságosan kanyargó folyókkal és titokzatos vízibirodalommal hív kalandos kirándulásra a Zempléni-hegység nyugati peremén elterülő világörökségi borvidék!...
Indulj Visegrádra, a természetjárás fellegvárába!
Aktív programajánló egy hétvégi kiránduláshoz.
Nézz szét túráink között!
Túra az Ipoly legvadregényesebb szakaszán
Ha megúsztad a Páris-patak szurdokmedrét szárazon, ideje, hogy vízre szállj Nógrádszakál határában és az Ipolyon is átéld a vadregényes táj...
Szép kilátásKülönleges élővilágVízitúra+
Bakonyi ízelítő
Frissülj fel ezen az ízelítő bakonyi túrán, és tekerj be az erdők, történelmi kincsek világába!
KörtúraKulturális/történelmi értékekBarlangTúrakerékpárLátnivalók Magyarországon+
A világítótorony tetején
A könnyű séta célpontja a Kis-Strázsa-hegy tetején álló, világítótoronyra emlékeztető kilátó, ami a magasba emelkedve uralja a tájat – jó,...
gyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Megyer-hegyi tengerszem és Hercegkút – gyalogos körtúra
A körtúra során bejárhatod Sárospatak, Megyer-hegyi tengerszem, Makkoshotyka és Hercegkút különleges látnivalóit.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Ártéri Kék Keszeg
A túra bepillantást enged a Tisza árterének hangulatos természeti világába. A 16 km-es kirándulás tetszőlegesen rövidíthető.
TúratanösvényKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
KörtúraSzép kilátásKerékpártúrató+
Mélyen a gemenci erdőkben
Indulj el a Rezéti-Dunán a Duna-Dráva Nemzeti Park gyönyörű környezetében, ahol gémeket, kócsagokat és más lenyűgöző madarakat is láthatsz!
Kulturális/történelmi értékekVízitúraVonaltúraTúra+
Somogyi kerekezés
Kerékpártúránk Balatonlelléről indul. A tó partját déli irányban elhagyva előbb Látrányon tekerünk keresztül, majd Visz érintésével érkezünk Karádra. Karádig alacsony...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKözépkori templomok+
Panoráma túraút a borvidéken
Indulj el a Tokaj-Hegyalja panorámaútjára, ahol a tökéletesség és béke érzése mellett fedezheted fel a kultúrtáj egyedi vonásait!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraVonaltúrakastélyTokajSzép kilátás+
Túra az ezüsthársak mentén
Indulj el Mozsgóról és sétálj végig az Ezüsthárs tanösvényen, csodáld meg a Zselic rejtett kincseit!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alatt+
Pécs nevezetességei – ismerd meg Pécs belvárosát e-bikeon!
Ha egy könnyed biciklis túrára és kultúrális kikapcsolódásra vágysz ez a kirándulás tökéletes lesz számodra. Pécs gyönyörű belvárosába kalauzolunk téged.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúra+
Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásával+
A Nagy-hideg kihívás, csúcs kilátással
Nézd meg Királyrétet és utazz az Erdei kisvasúttal, ezen az izgalmas Börzsönyi túraútvonalon!
Túrakerékpáros túraturistaházVonaltúrakisvasút+
Beregi körtúra
A túraútvonal szinte végig forgalomtól elválasztott, kitáblázott nyomvonalon halad, hangulatos falvakat, látványos örökséghelyszíneket érint.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
Bemutatkoznak a cserháti hepehupák
Ezen a kerékpártúrán belekóstolhatsz a Cserhát domborzati viszonyaiba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Panoráma túra Pécs felett
A tettyei romoktól induló túrához jó állóképesség, megfelelő technikai tudás és jó mountain bike szükséges. De a gyönyörű panoráma mindenért...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúraKörtúraSzép kilátás+
Tarcali panorámatúra
Ez a könnyű és látványos kirándulás Tarcal és Tokaj legszebb látnivalóit fűzi fel.
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekSzép kilátás+
A Fekete-Körös csodája
Ez a vízitúra a Körösök Völgyének koronaékszere! A vízi kaland Sarkad-Kopolyánál indul, a Fekete-Körös a Mályvádi-erdő mellett kanyarog, néhol feltűnhet...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
Denevérleső körtúra a Mecsekben
Túránk az Abaligeti-tó partjáról indul, a Denevér tanösvény jelzésen déli irányba. Abaliget igazán ősi településnek számít, nevét a honfoglaló magyarság...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalKörtúra+
Alföldi Kéktúra a Körösök völgyében
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Mézeskalácsház az erdő közepén
Tekerj egyet a Bakony sűrű erdeibe, és lesd meg a mézeskalács-házikó ikonikus épületét.
TúravárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpár+
Matula nyomában – Kerékpárral a Kis-Balatonon
A túra útvonala: Zalavár, Kis-Balaton Ház – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros, gyógyfürdő – Zalakomár – Kápolnapusztai bivalyrezervátum...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Mencshely: egy halom vulkáni hegy
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Nagy Gáspár Emléktúra
Indulj el Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőnk emléktúrájára, ami számtalan hagyományörző településbe vezet el Téged!
VonaltúraTúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Irány Zemplén legmagasabb pontja
Díjnyertes túra a Zemplén legmagasabb pontjára, ahol a szomszédos Szlovákiába is átláthatunk.
TúrakirándulásKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Panorámatúra az óriások orgonáinál a Szent György-hegyen
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásFöldtani érdekességek+
A csend útja a Lázbérci-tó mellett
A Lázbérci-tó körül vezető túránk rengeteg kalandot rejt. A Bükk hegyei várnak, hogy felfedezd a víztározót, Dedevárat és egy igazi...
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban
Ismerd meg Vas-Hegyhát vidéket ezzel a kerékpártúrával, ami egytől egyig bemutatja neked a vidék hírességeit!
Különleges élővilágTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Gerecse dombjain
Látogass el Gerecsére kerékpáron és gyönyörködj az út alatt eléd táruló látványban, majd pihenj meg az egyik leghíresebb természetközeli klasszicista...
Szép kilátásKerékpártúrakerékpáros túraTúrakastély+