
Túrainfó
A túra keretében a Felső-Tisza nyugati részével ismerkedhetünk meg. A Tisza hangulatos falvak mellett, természetvédelmi területeken keresztül folyik, különleges történelmi emlékhelyeket, izgalmas műemlékeket köt össze, a kikötőkben pedig kulináris élmények várják a túrázókat.
Az út Tiszabercelről indul, Gávavencsellő, Balsa, Szabolcs, Tímár, Rakamaz érintésével Tokajban ér véget. A túra indulópontja Tiszabercelen a Kérész kikötő, ahol kiváló minőségű étterem és kemping áll rendelkezésetekre. Tiszabercelen, néhány méterre a beszálló ponttól érdemes felkeresni a műemléki védelem alatt álló 19. században épült szivattyútelepet, amely a Felső-Tisza-vidék egyik legizgalmasabb ipartörténeti műemléke. Indulás előtt látogassatok el Bessenyei György emlékházához Tiszabercelen. Gávavencsellőt elhagyva Balsán a II. világháborúban felrobbantott híd lábánál érdemes megállni, ahol megnézhetitek a Balsai Ökoturisztikai látogatóközpont. A túra legizgalmasabb állomása Szabolcs, itt áll ugyanis Közép-Európa legnagyobb épségben maradt földvára. A vár lábánál egy 11. században épült román kori kis templommal fogtok megismerkedni, amely a Felső-Tisza-vidék legkorábbi műemléke. A túra zárópontja a Tokaj, melynek hangulatos városközpontját semmiképpen ne hagyjátok ki. Tiszabercelen a Kérész kikötőben, Szabolcson a Tőrös Csárdában, Tímáron a kikötőben található halsütőben, illetve Tokaj éttermeiben különleges gasztronómiai fogásokat tudtok megkóstolni.
Látnivalók
Tiszaberceli műemléki szivattyútelep
Tiszabercel és Paszab határában épült a Felső-Tisza-vidék legrégebbi gőzüzemű szivattyútelepe, amely 1983 óta ipari műemlék. Ez a térség alacsonyan fekvő vízjárta terület, ahol a gyakori árvíz és a belvíz folyamatosan gondot okozott az itt lakóknak. 1895-1903 között épült meg a tiszaberceli szivattyútelep, létesítésének célja az volt, hogy a belvízi főcsatornán lefolyó vizeket a Tiszába lehessen juttatni.
Bessenyi-emlékház
Tiszabercel híres szülötte Bessenyei György író, filozófus, a felvilágosodás kiemelkedő alakja. Egy dombtetőn álló boltíves tornácú, zsindelytetős 1720-as években épült kisnemesi kúriában található a Bessenyi emlékház, amelyben a költő született 1747-ben. Irodalomtörténeti kiállítás segítségével a költő életútját járhatjuk be.
Balsai hídfő és Ökoturisztikai látogatóközpont
A balsai Tisza-hidat 1930-ban adták át a kompközlekedés kiváltása érdekében, amelyen a keskenynyomú vasúti pályán kívül közút is átvezetett a hídon. 1944-ben mind a meder- mind az ártéri hidakat a németek felrobbantották, így azóta már csak a hídfő látható. A híd megmaradt hídfőjéhez illesztve került kialakításra a Balsai Ökoturisztikai Látogatóközpont, ahol megismerkedhetünk a Felső-Tisza és a Bodrog vidékének természeti, táji, kulturális értékeivel.
Szabolcsi földvár és Árpád-kori templom
Szabolcs község, az egykori Szabolcs vármegye névadó és egyben legrégebbi települése. Hatalmas várával Szabolcs vármegye legkorábbi igazgatási, katonai és egyházi központja volt az Árpád-korban. A szabolcsi földvár Közép-Európa legnagyobb, épségben maradt földvára. A földvár lábánál álló templom 1092-ben már minden bizonnyal állt, hiszen ebben az évben Szent László itt tartotta meg a szabolcsi zsinatot.
Mudrány kúria – Szabolcs
Az épületet a XVIII. század végén a Mudrány család építette barokk stílusban. 1980-tól a nyíregyházi Jósa András Múzeum képző- és iparművészeti gyűjtemény egy részének bemutatására szolgált. Jelenleg négy termes enteriőr kiállítás található a kúriában, mely a 19. század végi, 20. század eleji köznemesség kultúráját és tárgyi emlékeit kívánja bemutatni a nagyközönségnek.
+Programtipp
Tokaj Múzeum és Világörökségi Bormúzeum
Tokaj patinás épületében, a város központjában található a Tokaj Múzeum. Állandó kiállításai között figyelemreméltó a tokaji vár régészet emlékeit bemutató kiállítás, az egyházművészeti kiállítás, a néprajzi kiállítás és a Tokaji-hegy geológiai és természeti értékeit bemutató kiállítás. A Világörökség Bormúzeuma 2015-ben nyitotta meg kapuit. A múzeum interaktív eszközök segítségével a világörökségi borvidékek történetével, kultúrájával és boraival ismerteti meg a látogatókat.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
A túra indulópontja Tiszabercel. A településnek közvetlen vasúti kapcsolata nincs, kizárólag közúton közelíthető meg. Közúton Nyíregyházára az M3-as autópályára juthattok el a legegyszerűbben, az autópályáról az úgynevezett nyugati elkerülőről Nyírszőlős felé eső oldalán térjetek le, onnan pedig Buj és Tiszabercel felé vegyétek az irányt.
4474 Tiszabercel, Kérész Kikötő és Étterem
Kérész Kikötő és Étterem
Túraszervezés, kajak-kenu bérlés, transzfer, kemping, étterem.
Szabolcsi Református Látogatóközpont/Vidék Kincse Egyesület
Idegenvezetés, látogatóközpont, programok szervezése.
Tokaj-Rakamazi szabadstrand
Zenit Vízibázis
Vízisporteszköz kölcsönzés, kikötő, szállás, étterem.
Fodor Vízitúrák
A családi vízitúrák specialistája, kis-, és nagygyerekes családoknak, kezdőknek is.
Hasonló túrák
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKözépkori templomokKörtúraSzép kilátás+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszaberceltől Tokajig
Ezen a túrán a Felső-Tisza nyugati részével ismerkedhetsz meg. A Tisza hangulatos falvak mellett, különleges történelmi emlékhelyeket és izgalmas műemlékeket...
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tivadar-Vásárosnamény
A túra Tivadarból, a Felső-Tisza-vidék egyik leghangulatosabb településéről indul, és Vásárosnaményban, a beregi térség fővárosában ér véget.
Család-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomokKulturális/történelmi értékekSzép kilátás+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszabecstől Tivadarig
A túra során számos program vár rád az evezésen kívül is: megállhatsz látnivalóknál, és sok homokpadnál csobbanhatsz egyet a folyóban...
Egyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vízitúra az Öreg-Túron
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Egyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Gyalogtúra haranglábtól dagadólápig
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+