
Túrainfó
A túra az érdekcsanádi Rév Csárdától indul, itt tudod a legegyszerűbben vízre tenni a kenut. A főágat keresztezve meg is érkezel a Rezéti-Dunára, amely a gemenci erdő mellékágai közül a leghosszabb és a legnagyobb kiterjedésű. Több fok, belső víz csordogál belé a mélyebb ártéri területekről. Az ág közel 15 km hosszú, és néha olyan érzése támad az embernek, hogy a kanyarok soha nem fognak elfogyni. Gyakran láthatsz gémeket, kócsagokat, bakcsókat, szerencsés esetben rétisast is. Közeledvén az alsó torkolathoz, jobb kézre régi halásztanyákat pillanthatsz meg, míg lejjebb, a Veránka-szigeti oldalon horgásznyaralók sorakoznak. A Rezéti-Dunából kihajózva, négy folyamkilométerrel lejjebb már a bajai Duna-híd áll, de előtte bekanyarodsz a Vén-Duna alsó kifolyásánál Dunafürdőre, mely a túra végpontja is egyben. Itt a Bárka Pihenőháznál megpihenhetsz, és ha itt foglaltál szállást, akkor a transzferben is segíteni fognak a szállásadók.
Fontos! Ennél a túrához előzetesen tájékozódj a Duna-Dráva Nemzeti Parknál! Ha nagyobb csapattal indulsz el (több mint 2 kenuval), akkor a túrán kizárólag túravezető kíséretében vehetsz részt, ugyanis a Rezéti-Duna bizonyos szakasza fokozottan védett területnek számít, kikötni sem szabad bárhol, és az áthaladás is szigorúan engedélyhez kötött, amit a természetvédelmi őr ellenőrizhet is.

Látnivalók
+ Programtipp
Gemenci szarvasbőgés
Csatlakozz a Pörbölyről, az Ökoturisztikai Központból induló túrák egyikéhez! A résztvevők az erdei vasúttal juthatnak el a “leghangosabb” erdőrészekbe, ahol nagy eséllyel lehet szarvasbőgést hallani.

Adatok
Megközelítés
Megközelítés:
Rév Csárda, 6347 Érsekcsanád, Duna part
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúra+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátás+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+