
Túrainfó
Bérelj egy kenut Cserkeszőlőn, majd a túra legelején kelj át a kunszentmártoni régi Hármas-Körös híd alatt, hogy a folyón evezve láthasd a csodaszép érintetlen környezetet. Aktív és feltöltött holtágak kísérnek útközben, a túra végét a Tisza felbukkanása jelzi. Mielőtt azonban még kiszállnál a hajóból, testközelből láthatod, ahogy a Körös kékeszöld folyama beleolvad a Szőke Tiszába. A túra a csongrádi Körös-torok strandon, a Hármas-Körös és a Tisza festői találkozásánál ér véget.
A hajóinkat a kunszentmártoni szabadstrandnál tudjuk vízre tenni, ahol vízi utunk a hangulatos belvárostól kísérve kezdődik. A városi környezetből kifutva a Hármas-Körös magaspartjai között haladunk tovább, ahol vadregényt fokozza, hogy a folyó, helyenként akár 180 fokos kanyarulatain haladhatunk végig.
A gyakran felröppenő szürke gémek, kis- és nagy kócsagok, bakcsók mellett nem ritka látványosságok errefelé az olyan madárkülönlegességek, mint a vörös gémek, a fekete gólyák vagy a kanalasgémek, amelyek főként a hullámtér sekély víztereiben tanyáznak.
A csodálatos vízi út jutalma a Körös-torokhoz való megérkezés, ami az erdélyi hegyekből induló, egységes víztömeggé vált körösi vízrendszer Tiszába való kifutását jelenti. A Körös-torokkal szemben lévő több száz méter hosszan húzódó homokfövenyes Tisza-parton való kiszállással ér véget utunk, amely terület az ország egyik legszebb, legjelentősebb szabadstrandi üdülőkörnyezete.
Látnivalók
Körös-parti sétány – Kunszentmárton
A településbe ékelődő, merész ívű Farkas-kanyar téglatámfalára épült hangulatos sétány a Körösök egyik legszebb, városi környezetből élvezhető magaslati panorámáját kínálja, ahonnan a régi híd kétpilléres, vasszerkezetes, ívelt gerendás képe is megcsodálható. A sétány fölé emelkedő templomtornyok, a belváros impozáns épületei különleges kontrasztot kínálnak ehhez.
Bökényi vízlépcső romjai
A tiszai torkolat előtt 5,5 folyamkilométerrel található Európa első vasbeton vízépítési műtárgyának, az 1905-1907 között létesült bökényi vízlépcsőnek a romja. A főmederről letérve átevezhetünk az osztószigettel elválasztott egykor 1000 tonnás uszályokat fogadni képes hajózsilip-csatornán is, amelynek magas betonfalai között haladni izgalmas érzés.
+ Programtipp
Öregvár utca – Csongrád
Csongrádnak, az egykori halászfalunak Belsővárosnak nevezett része az Alföld egyetlen település méretű műemléki együttese. Az itt álló harminchét műemléki védettségű ház 18.–19. századból való, de valószínűleg egy sokkal régebbi építkezési gyakorlatot követnek. Az idegenforgalmi látványosságot jelentő városrészben forgatták a Tüskevár című film egyes epizódjait.
Adatok
Megközelítés
Kunszentmártont gépkocsival Budapest felől az M44-es autóútról lehet megközelíteni.
Oda: Budapesttől Szolnokig vagy Kecskemétig vonattal vagy menetrend szerinti távolsági buszjárattal, Szolnoktól és Kecskeméttől Cserkeszőlőig menetrend szerinti távolsági buszjárattal.
Vissza: Csongrádtól kinskunfélegyházi átszállással Budapestig vonattal vagy menetrend szerinti távolsági buszjárattal.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúra+