
Túrainfó
Az evezést kezdd a Vén-Dunán, a Bárka Vendégháztól nem messze tudsz vízre szállni. Ha magas a vízállás, akkor szerencséd van, mert be tudsz kicsit kalandozni az ártéri erdőbe, az öreg nyárfák, füzek közé a Csertára, amely egy régi fok rendkívül vadregényes maradványa. Visszatérve a Vén-Dunára, alacsony vízállásnál köss ki a Senki szigeténél, ahol, ha jól figyelsz, láthatod a hódrágások nyomait és a kidöntött fákat, meleg időben pedig ez a legjobb strand fehér homokkal, idilli erdei látképpel és a lassan csordogáló folyóval. A kőgátak között szűkületnél gyakran zubog a víz, ami némi ügyességet és lendületet igényel az áthaladáshoz, de azután már kievezel a nagy Dunára, a főágra, és 2 kilométert haladsz a parthoz közel, folyásiránnyal szemben, felfelé. Fordulj be a Rezéti-ágba, és evezz a halászkunyhóig! Itt kicsit kiköthetsz, majd fordulás, és visszatérsz a Dunára. A sodrást kihasználva lecsoroghatsz a Vén-Duna alsó bemeneti pontjára, ahol befordulva megérkezel a kiindulópontra, a Bárkához.
Fontos, hogy nagyobb csoportok csak a területileg illetékes vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályától beszerzett engedély birtokában indulhatnak vízitúrázni.

Látnivalók
Türr István-kilátó, Baja
A Duna és a Sugovica összefolyásánál találod a bajai születésű Türr István emlékművét. 1938-ban, halálának 30. évfordulóján avatták fel a kör alakú, oszlopos, kőből készült épületet, ami Miskolczy Ferenc és Nagy András tervei alapján készült. A teraszáról pazar panoráma tárul eléd az ugyancsak róla elnevezett Duna-hídra, az egyesülő folyókra és a gemenci erdő lombkoronájára.

Szentháromság tér
Baja városi rendezvényeknek, fesztiváloknak otthont adó főtere gyönyörű kilátást nyújt a Sugovicára és a szemközti Petőfi-szigetre. Valaha a jellegzetes bazaltkockákkal borított tér piacok, vásárok színtere volt, de a régi patinás épületek ma is őrt állnak az idő felett, szállodának, üzleteknek, kávézónak adnak otthont.
Petőfi-sziget
Baja egyedi bájához nagyban hozzájárul a Petőfi-sziget, amely az ország kevés, emberi kéz alkotta szigetei közé tartozik. A városból a Sugovicán átívelő hídon juthatsz át a szigetre, ahol víziturisztikai központ, éttermek, kemping, uszoda, teniszpályák és sétányok várják a látogatókat.
+ Programtipp
Bajai Halfőző Fesztivál
Az ország legnagyobb és leghíresebb halászléfőző fesztiválja hagyományosan július közepén várja a látogatókat. A népszerű bajai rendezvény a Szentháromság téren, a hozzá vezető utcákon és a Petőfi-szigeten zajlik. Tapasztald meg te is, ahogy több ezer bográcsban rotyog a hallé a fesztiválon, amely időközben a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült.

Adatok
Megközelítés
Kiindulópont: Bárka Pihenőház 6500
Baja, Bárka u. 75.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Potyka Csárda
Itt mindig otthon érezheti magát az ember, hiszen a csárdában kellemes, nyugodt, családias környezet fogadja a vendégeket, akik ízletes halételek és frissensültek széles kínálatából válogathatnak.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátás+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+