Budapestről bő egyórás autóútra, a Cserhát lankái közt található Romhány, egy Árpád-kori település, melynek nevét már az 1200-as években említette oklevél. Itt alakították ki a térségben hiánypótló Szent György Zarándokszállást az egyházközség kántorlakásából a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program támogatásával. A Romhányi Plébánia felújított szálláshelyén 19 fő tud kényelmesen megszállni, de a hagyományos nyári táborok alkalmával akár 30 főt is tudnak fogadni.
A községen keresztülhalad az Országos Kéktúra Nógrádot és Becskét összekötő szakasza. A környék turisztikai élményekben gazdag, hiszen a cserháti Romhányi-hegy Kecske-kő nevű, 421 méteres csúcsán található Prónay-kilátó, a Bánki-tó, a térség történelmi és természeti látnivalói rengeteg élményt kínálnak az egyre növekvő számú bakancsos turistának. Körülbelül félórás autóúttal elérhető a Tsitári forrás – Mária kegyhely, amely a forrásvíz okozta csodálatos gyógyulások következtében vált ismert zarándokhellyé.
A jövőbeni tervek között szerepel az épület homlokzatának és tetőszerkezetének korszerűsítése, sportpályák kialakítása, a gyógynövénykert bővítése, táborhely, játszótér és közösségi tér létrehozása a jelenlegi pajtaépületben. A fejlesztések célja jól felszerelt, a mai kor elvárásaink megfelelő szálláshelyek biztosítása a zarándokok és a turisták számára, ahol a kikapcsolódás mellett lelki feltöltődést is átélhetnek.

Utolsó felújítás éve: 2021
Nyitvatartás: egész évben
Látnivalók a környéken: Prónay-kilátó, alsópetényi Prónay-kastély, Bánki-tó, Nagy-Kilátó (Magyarnándor), Szanda vára, Megvilágosodás sztúpa (Becske)
Turistaház adatlap
Elérhetőség
Telefon: +36/(30)904-6110
E-mail: zarandokszallasromhany
@gmail.com
Weboldal: romhanyiplebania.hu
Facebook: Szent György Zarándokszállás
Cím: 2654 Romhány, Köztársaság tér
GPS: 47.925389°, 19.254959°