Új lehetőségek az aktív turizmusban: sikerrel zárult a Nyitott Porta Napok programsorozata
A helyi gasztronómiai és termelői élmények új színt vihetnek az aktív turizmusba – ezt mutatta meg az idei Nyitott Porta Napok programsorozata is. Gyalog, kerékpárral és e-bike-kal is felfedezhették a látogatók a vidéki gazdaságokat, a jól megtervezett túraútvonalakon pedig akár három–öt portát is felkereshettek egyetlen nap alatt. Az augusztus 22. és október 4. között zajló programsorozat 19 térségben, 240 családi gazdaság részvételével több mint 25 ezer látogatót vonzott. Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ szakmai együttműködő partnerként kapcsolódott a programhoz.
Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ számára a Nyitott Porta Napok egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a természetjárás és a kerékpározás jól összekapcsolható a helyi gasztronómiai és termelői értékek felfedezésével. A gyalogos, kerékpáros és e-bike-os túrák népszerűnek bizonyultak, a tudatos útvonaltervezésnek köszönhetően pedig a résztvevők egy-egy kirándulás során több gazdaság életébe is bepillanthattak. A kezdeményezés így új lehetőségeket mutatott a vidéki aktív turisztikai kínálat bővítésére.
A programsorozat arra is jó példát adott, hogyan egészíthetik ki egymást az aktív kikapcsolódás, a helyi ízek és a vidéki élmények. Egy kirándulás célpontja így nemcsak egy kilátó, egy természeti látnivaló vagy egy kerékpáros útvonal lehet, hanem egy gazdaság, pince vagy manufaktúra is, ahol a látogatók közvetlenül találkozhatnak a helyi termelőkkel és az adott tájra jellemző értékekkel.
Az Aktív Magyarország a programsorozathoz kapcsolódva az Aktív Kalandoron túra- és kirándulásajánlókkal is segítette, hogy a portalátogatás egész napos gyalogos vagy kerékpáros programmal legyen összeköthető.
Túrázás helyi ízekkel
A nyitott portákon a látogatók testközelből ismerhették meg a vidéki gazdaságok mindennapjait. Bekapcsolódhattak a kenyérsütésbe, a sajtkészítésbe vagy a gyümölcsfeldolgozásba, és személyesen találkozhattak a helyi termelőkkel. A szervezők összegzése szerint különösen népszerűek voltak azok a gazdaságok, amelyek interaktív programokon keresztül mutatták be tevékenységüket. A helyi gasztronómia a vendéglátóhelyeken is megjelent: több étterem kifejezetten a nyitott porták alapanyagaiból készített szezonális menükkel csatlakozott a kezdeményezéshez.
Az aktív turizmus szempontjából különösen fontos eredmény, hogy a porták nemcsak önálló úti célként működhetnek. Egymással, valamint a környék gyalogos és kerékpáros útvonalaival összekapcsolva többállomásos, egész napos program részévé válhatnak. A túrázás így a helyi ízek és történetek felfedezésével egészül ki, miközben a mozgás maga is eszközzé válik egy-egy térség mélyebb megismeréséhez.
A helyi együttműködések a rendezvény után is folytatódhatnak
A Nyitott Porta Napok sikeréhez a térségi szereplők együttműködése is hozzájárult. A családi gazdaságok mellett önkormányzatok, civil és sportegyesületek, természetjáró és kerékpáros szervezetek, szállásadók és vendéglátóhelyek is bekapcsolódtak a programokba.
A szervezők beszámolója szerint az együttműködésekből rendszeressé váló túraprogramok, közvetlen beszállítói kapcsolatok és új vevőkörök is létrejöttek. Az aktív turizmus szempontjából különösen értékesek lehetnek azok a kapcsolódások, amelyekben a túraszervezők, a helyi termelők és a vendéglátók közösen alakítanak ki programot.
Az ilyen együttműködések révén a kerékpáros vagy gyalogos útvonal nemcsak egy térképen kijelölt vonal lehet, hanem helyi élményeket összekapcsoló turisztikai termék is.
19 térség, 240 porta, több mint 25 ezer látogató
A rendezvénysorozat a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egységének szervezésében, széles körű szakmai együttműködésben valósult meg. A program partnerei a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Agrármarketing Centrum, a Kislépték Egyesület, a Pannon Helyi Termék Klaszter, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség és a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület voltak.
A Nyitott Porta Napok programjairól és a részt vevő térségekről további információk, valamint fényképes beszámolók a nyitottportanapok.hu oldalon érhetők el.





