200 millió forinttal az esélyegyenlőségért a téli sportokban is
Hatvankilenc, a fogyatékosokkal foglalkozó szervezetnek eszközbeszerzésre, hetvennek pedig események megszervezésére összesen 200 millió forint értékben nyújtott forrást az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság a Magyar Paralimpiai Bizottság közreműködésével. A Több, mint sport program részeként szétosztott összegből új, síelésre és snowboardozásra alkalmas para-sporteszközöket is beszereztek, amit a diákok a Normafa Síiskola területén avattak fel egy adaptív sí és snowboard bemutató keretében, az Esélyek Ünnepén.
A fogyatékos emberek számára hazánkban az élmény- és szabadidősport eseményeken való részvételük is akadályokba ütközik. Sokszor azért nem tudnak részt venni a programokon, mert nem áll rendelkezésre elegendő, a sérültségükhöz igazodó sporteszköz. Nincs ez másképpen a téli sportoknál sem.
Az Aktív Magyarország Program részeként megvalósuló Több, mint sport során azonban a fogyatékosokkal foglalkozó szervezeteknek lehetőségük nyílik, hogy nagyobb értékű, megfelelő minőségű és mennyiségű sporteszközt vásároljanak meg, ami elősegítheti az érintettek szabadidősport aktivitását. Az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság 150 millió forintot osztott ki 69 szervezetnek eszközbeszerzésre, míg kb. 50 millió forinttal 70 szervezetet támogatott sportrendezvény megszervezésére. A Vasas SC Síszakosztálya a síelést és a snowboardozást segítő para-sporteszközök vásárlására összesen 10 millió forint támogatást kapott.
A Normafán megrendezett Esélyek Ünnepén Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár hangsúlyozta, az államtitkárság kiemelt célja, hogy jövőre megduplázza, azaz 400 millió forintra emelje a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeire fordított támogatási forrást.
Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára szerint a Több, mint sport programnak köszönhetően a Bizottság 100 civil szervezetnek tudott forrást biztosítani eszközbeszerzésre. A Normafa Síiskola áldozatos és önkéntes munkája is jelzi, hogy van olyan terület, ahol össze tudunk fogni és be tudjuk bizonyítani, hogy senki előtt nincs akadály – tette hozzá.
Az Esélyek Ünnepe részeként a résztvevők kiemelték, hogy a Több, mint sport felhívja a társadalom figyelmét arra is, hogy a (téli) sport alapvető jog a sérült emberek számára is.