Több mint négyezren evezték le keresztbe a Balatont

Július 12-én már nyolcadik alkalommal rendezték meg a Hervis Balaton-Átevezést, a nyár egyik legnagyobb szabadidős sporteseményét, ahol több mint négyezren vágtak neki a 8 kilométeres Zamárdi–Tihany–Zamárdi szakasznak. Az esemény idén a Vízi Ring országos vízitúra-sorozat harmadik állomása volt, amelynek célja, hogy a vízitúrázást mindenki számára elérhetővé és élvezhetővé tegye.

A szervező Magyar Kajak-kenu Szövetség beszámolója szerint már kora reggel feltűntek a SUP-ok, kajakok, kenuk, sőt, színes gumicsónakok és egyedi építésű járművek is vízre szálltak. A sort a hagyományokhoz hűen a sárkányhajósok nyitották meg, miközben a parton a Hervis TikTok-sztárja, Bodnár Csenge tartott bemelegítést.

„Azt szoktuk mondani, hogy bármilyen emberi erővel hajtott járművel neki lehet vágni a távnak. Jellemzően a túrakajak és a SUP a legnépszerűbb, utóbbin több mint 1200-an álltak rajthoz. Emellett vannak, akik saját, egyedi, velünk előre leegyeztetett eszközzel indultak, ők mindig üde színfoltjai az átevezésnek. A célunk továbbra is az, hogy szervezett keretek között, minél többen átevezhessék a magyar tengert, ez idén büszkén mondhatom, több mint négyezer főt jelent.” – fogalmazott Vida Gergely, a Balaton-Átevezés főszervezője.

Az időjárás is a sportolóknak kedvezett: a hét eleji viharok ellenére kellemes hőmérséklet és enyhe szél segítette az evezőket. Mindenki célba érkezéskor befutóérmet, Fonte vitaminvizet és Proteen szeletet is kapott. A befutóérmek mellett azonban kategóriánként a legjobb három időeredménnyel rendelkező egységet külön is díjazták. Az idei abszolút győztes a Wave Runners nevű csapat volt, akik mindössze 33 perc 27 másodperc alatt teljesítették a 8 kilométeres távot.

A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a fenntarthatóságra: a MOL Fonte ásványvízzel biztosította a hidratálást, az üres palackokat pedig MOHU Repont automatákba gyűjtötték, a visszaváltási összeget pedig jótékony célra lehetett fordítani. Ráadásul, a környezettudatosság és a fenntarthatóság jegyében a Climate Action csapata is különféle aktivitásokkal segítette az Átevezést.

A nyolcadik Balaton-Átevezés kiemelt támogatója az Aktív Magyarország Program, továbbá a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága, az MVM, a Szerencsejáték Zrt. és a Gránit Bank. A szervezők közleménye szerint az esemény ismét bizonyította, hogy óriási az igény a szervezett, közösségi vízisportos eseményekre. Jövőre is várják a visszatérőket és az újoncokat akár kajakkal, akár SUP-pal, akár saját ötletes vízi járművel.

A Vízi Ring következő eseménye július 26-án a Hernádnál lesz, de még további hat esemény hátra van az októberig tartó sorozatból.