Több mint 12 ezren vettek részt a Futókörök Napján

Május 4-én, vasárnap tartották a Futókörök Napját, melyhez idén 21 helyszínen csatlakozhattak az érdeklődők. A programba bekapcsolódó településeken 12 526-an álltak rajthoz, és összesen 112 565 kilométert teljesítettek a résztvevők.

A Futókörök Napját idén is az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság és a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) szervezte, a rendezők tájékoztatása szerint az esemény minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott. Az idén Sárvár, Hajdúböszörmény, Mosonmagyaróvár, Gödöllő, Szolnok, Balatonboglár, Kaposvár, Fót, Cegléd, Pápa, Kazincbarcika, Dabas, Eger, Bicske, Szarvas, Gyömrő, Kiskőrös és Budapest négy kerülete adott otthont az eseménynek.

A legtöbb kilométert Dabas gyűjtötte: 1298 fő összesen 12 979 kilométert teljesített a Jubileumi Park futópályáján. Nem sokkal maradt le a tavalyi győztes Kaposvár, ahol 1266 résztvevő 10 890 kilométert futott vagy sétált. A harmadik helyen Kazincbarcika végzett 9797 kilométerrel.

A XVIII. kerületben például több mint 1070 fő gyűjtötte közösen a kilométereket. A rendezvényen nemcsak a rendszeresen futók vettek részt: sok család, kisgyermekes édesanya, idősebb sétáló, iskolás csoport és baráti társaság is csatlakozott a programhoz – igazi közösségi élménnyé vált az országos megmozdulás. Az idei esemény egyértelmű üzenete: nem számít, hogy gyorsan vagy lassan, egyedül vagy közösen, csak induljunk el. A mozgás mindannyiunké, és minden lépés számít.

A végeredmény:

1. Dabas – Jubileumi Park: 1298 futó, összesen 12979 km

2. Kaposvár – Cseri Park: 1266, 10890 km

3. Kazincbarcika – Csónakázó tó: 1020, 9797 km

4. Budapest XVIII. kerület – Havanna úti lakótelep: 1071, 9344 km

5. Gyömrő – Táncsics utca: 952, 8746 km

6. Eger – Szmrecsányi Lajos Érsekkert: 692, 6438 km

7. Budapest X. kerület – Sportliget: 477, 5256 km

8. Mosonmagyaróvár – Báger-tó: 517, 5206 km

9. Sárvár – Csónakázó tó: 677, 5100 km

10. Szolnok – Tiszaliget: 426, 4714 km

11. Budapest IV. kerület – Óceánárok utca: 466, 4675 km

12. Gödöllő – Alsópark: 600, 4500 km

13. Szarvas – Erzsébet-liget: 529, 4274 km

14. Hajdúböszörmény – Fürdőkerti futópálya: 310, 3708 km

15. Cegléd – Malomtó szél: 536, 3568 km

16. Pápa – Külső-Várkert: 291, 3234 km

17. Budapest XV. kerület – Páskom park: 320, 2580 km

18. Bicske – Bicske Szíve Park: 389, 2190 km

19. Kiskőrös – Záportározó köré: 251, 2052 km

20. Balatonboglár – Platán strand: 212, 1656 km

21. Fót – Királydomb: 226, 1652 km

(forrás: MTI)