Megnyílt a Póta Pingpong asztalitenisz-csarnok Zuglóban

Május 21-én megnyílt Budapesten, Zuglóban a Póta Pingpong modern asztalitenisz-csarnoka. A projekt az Aktív Magyarország Országos Asztalitenisz-terem Fejlesztési Program keretében valósult meg. A létesítmény célja, hogy a kezdőktől a versenysportolókig minden korosztály számára elérhetővé tegye az asztaliteniszt.

A csarnok szakmai vezetője Póta Georgina, ötszörös olimpikon és Európa-bajnok asztaliteniszező, aki élsportolói tapasztalatait a hazai pingpongos közösség építésében kívánja hasznosítani. „Szeretnénk olyan közösséget létrehozni, ahol a hobbijátékos és a komoly célokkal érkező versenyző egyaránt megtalálja a helyét” – fogalmazott a megnyitón.

A csarnok érdekessége, hogy teljeskörűen automatizált a foglalástól a beengedésen át a lámpák és a szellőztetőrendszer be- és kikapcsolásáig. A rendszer a foglaltsági adatok alapján biztosítja a megfelelő mennyiségű fényt a játékban levő asztaloknál, az optimális hőmérsékletet, és indítja az eredményjelző képernyőket. A létesítményben 12 darab ITTF-minősítésű Joola versenyasztal áll a játékosok rendelkezésére, a csarnok ízületkímélő Taraflex sportpadló burkolatot kapott. A 125 fős befogadóképességű tér alkalmas edzések, versenyek és egyéb pingpongos rendezvények lebonyolítására, a galériáról pedig kényelmesen követhetik a nézők a mérkőzéseket.

A Póta Pingpong többféle edzéstípust kínál: egyéni magánórákat, csoportos gyerek- és felnőttedzéseket, valamint hobbijátékosoknak szóló, a mozgás örömét előtérbe helyező foglalkozásokat. A csarnok családbarát kialakítású, a galérián Kids Zone gyereksarok és a szülők számára kényelmes váróterület áll rendelkezésre. A csarnok céges rendezvények, csapatépítők és születésnapi programok helyszíneként is működik, többféle fix csomaggal és igény szerint egyedi ajánlatokkal. Kiemelt programjai közé tartozik a „King of the Table” elnevezésű, online nevezéses háziverseny, az amatőr versenyek, valamint a péntek esti, zenés „Friday Flow” pingpongestek.

Az edzésrendről, a programokról és az árakról a www.potapingpong.hu oldalon érhetők el további információk