Települések Két Keréken Konferencia Szegeden

A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát – például a klímaváltozás, a kőolajfüggőség, a városi torlódások és az egészségmegőrzés kapcsán. Az uniós célokhoz illeszkedve e fejlesztések mindeközben nem téveszthetik szem elől sem a közlekedésbiztonsági, sem a különböző társadalmi rétegek hozzáférhetőségi kérdéseit. Ezért fontos, hogy a kerékpáros közlekedés előretörésének kihívásairól megfelelő fórumon tudjunk beszélgetni. Erre létrehozott rendezvénysorozatunk keretében idén ősszel először Szegeden várjuk a Dél-Alföld városvezetőit, döntéshozóit, kerékpározással foglalkozó önkormányzati dolgozóit, helyi szakmai és civil szervezetek képviselőit, illetve turisztikai szolgáltatóit!

Időpont: 2024. szeptember 19. csütörtök, 8.30 – 15.00

Helyszín: Ifjúsági Ház Rendezvényközpont, Szeged, Felső-Tisza part 2.

A konferencián való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékukat 2024. szeptember 13. (péntek) 10.00 óráig jelezzék az alábbi űrlapon keresztül.

TERVEZETT PROGRAM

8:30-9:00    Regisztráció, kávészünet

9:00-9:10    Köszöntő, Mihálffy Béla (országgyűlési képviselő)

9:10-9:35    Kerékpáros fejlesztések Szegeden, Nagy Sándor (Szeged alpolgármestere)

9:35-9:50 Bevezető államtitkári előadás, Révész Máriusz (Aktív Magyarországért felelős államtitkár)

9:50-10:05  A Nemzeti Kerékpáros Stratégia, Madarász-Losonczy Bálint (Miniszterelnökség)

10:05-10:20 A kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat, Pénzes Erzsébet (Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség)

10:20-10:35  Kávészünet

10:35-10:50 A kerékpározással kapcsolatos tévhitek, Kahoot kvíz, dr. Andrejszki Tamás (Értékterv Kft.)

10:50-11:05 Iskolai mobilitás, Bereczky Ákos (Értékterv Kft.)

11:05-11:20 Gyakorlati kerékpáros oktatás, Abelovszky Tamás (Vuelta Kft.)

11:20-11:35 Adatalapú döntéstámogatás és kommunikáció az aktív mobilitás területén, dr. Andrejszki Tamás

11:35-11:50 Aktívan Csongrád-Csanád vármegyében, Csáki Béla (Csondrád-Csanád Vármegyei közgyűlés alelnöke)

11:50-12:00 Kérdések, válaszok, Madarász-Losonczy Bálint

12:00-13:00 Ebéd

13:00-14:30 Kerékpáros bejárás, Balogh Péter (Magyar Kerékpárosklub)

15:00         Visszaérkezés a kerékpáros bejárásból

A nap moderátora Szekér Zoltán, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója

A programváltoztatás jogát a szervező fenntartja.