Hírek
Új lendületet kap a hazai horgászturizmus: 2026-ban két új program indul, folytatódnak a vízparti fejlesztések
A Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia megvalósításának részeként a hazai vízpartok komplex, mindenki számára elérhető fejlesztése valósul…
Átadták a Horizont kerékpáros túraútvonal új szakaszait
Közel ezer kilométeresre bővült a bringások „kéktúrája”.
Indul a Millió lépés az iskoládért tavaszi kihívása
Egymillió forintot nyerhetnek az iskolák az ország egyik legnagyobb közösségi mozgásprogramjában.
Átadták az Aktív Település díjakat
Március 19-én, Budapesten rendezték meg az Aktív Települések konferenciát, ahol ünnepélyes keretek között adták át…
Rekordév az Aktív Magyarország programban – megjelent a 2025-ös évértékelő
A mozgás és a természetközeli szemlélet mára stratégiai jelentőségű nemzeti üggyé vált hazánkban.
Több ezer résztvevő országszerte a Rejtett Kincsek Túráin
Egyre nagyobb igény mutatkozik a szervezett közösségi természetjárásra.
Jön a 21 napos kihívás!
Közösségi mozgásélmény napindítónak, vagy napvégi levezetésnek. Országszerte kezdődik a verseny!
Több ezren mozdultak az Óriás tekerésen
Országszerte 9 helyszínen, több mint 4000 ember vett részt a profi spinningbicikli-eseményen.
Valódi élményeket a képernyőidő helyett – Elindult a Mozdulj a netről a valóságra! konferenciasorozat
Drasztikus a gyermekek állapota. A konferencia célja megoldásokat és szakvéleményeket nyújtani a túlzott képernyőidő-okozta problémákra….
Elindult az Élhetőbb települések a Kék Zónák alapján konferenciasorozat
Éljünk hosszabban és jobban! – Edelényben kezdődött a kékzóna-szemlélet elterjesztése az Aktív Magyarország Program keretein…
Az aktív turizmus lehet a kulcs a négyévszakos Balatonhoz – elindult a térség fejlesztési programjának kidolgozása
Szakmai partnerségi találkozót tartott Balatonfüreden az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ (AMFK) és a VisitBalaton365.
Nagy távlatok felé tekerhet a Tour de Hongrie
Eddig 228 bringapályát adott át az Aktív Magyarország – tudatos építkezés segítené a hazai kerékpározás…
Megjelent a Riksaélmény Mindenkinek Program 2026-os felhívása
Az Aktív Magyarország Riksaélmény Mindenkinek Programjának célja, hogy az idősek és a mozgásukban korlátozott személyek…
Rekorddöntő konferenciával indította a SZEOSZ a 2026-os szezont Kecskeméten
A több mint száz tagszervezetet tömörítő SZEOSZ mára a hazai szabadidősport meghatározó szakmai közösségévé vált,…
Tizedik szezonjával folytatódik Magyarország legnagyobb aktív ifjúsági programja – indul a jelentkezés a jubileumi Vándortáborokra!
Január 29-én, csütörtökön 20 órától nyílik a jelentkezés a Vándortábor Program jubileumi, 10. szezonjának egyhetes…
Megjelent az Aktív Település díj pályázati felhívása
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter által adományozható elismerésekről szóló a 3/2024. (IV. 9.) KTM rendelet…
Átadták az első asztalitenisz-csarnokot Füzesabonyban az Aktív Magyarország Program keretében
Az Aktív Magyarország Program közel 45 millió forinttal támogatta a füzesabonyiak asztalitenisz-fejlesztését.
Megjelent az Országos Műjégpálya Program 2026. évi felhívása
A program keretében a Budapest közigazgatási területén kívüli önkormányzatok vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek valódi…
Rekordrészvétel és összefogás: így zárult a Millió lépés őszi kihívása
Az idén hatodik alkalommal meghirdetett közösségi program rekordszámú, 576 ezer regisztrált résztvevőt mozgatott meg, 74…
Autószervizből mászóterem Székesfehérváron
A korábbi autószervizből az Aktív Magyarország támogatásával egy modern sportcentrum lett, 310 m² mászófelülettel.
3 milliárd lépést tettek meg a legaktívabb munkahelyek dolgozói
Mintegy hárommilliárd lépést tettek meg összesen a résztvevő munkavállalók a „Lép a cég” elnevezésű országos…
Országszerte új és visszatérő jégpályák nyitják meg a téli sportok szezonját
Tizenegy új műjégpálya teremt lehetőséget arra, hogy télen is aktívan és a szabadban tölthessék minél…
A Mecsek kincs, és ennek a koronagyémántja a Zengő és a Zengő-kilátó
A Mecsek legmagasabb pontján, 682 méteren álló Zengő-kilátó nyerte el az Év Kilátója címet.
Hogyan tegyük a mozgást élménnyé? – konferencia Budapesten
Az esemény azt tűzte ki célul, hogy bemutassa a hazai testnevelőtanár-képző intézmények élménypedagógiai és élménysport-alapú…

