Közel 300 családbarát, vezetett bringatúrán fedezhetjük fel az országot

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) az Aktív Magyarország támogatásával idén is meghirdette az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Tekerj a Zöldbe! országos, közel 300 kerékpáros kirándulást felölelő programsorozatát, amelyre családokat, gyakorlott vagy akár kezdő bringásokat várnak. A résztvevők könnyű, bárki által teljesíthető, vezetett, családbarát biciklitúrákon járhatják be az országot, és fedezhetnek fel izgalmas, kevésbé ismert természeti vagy kulturális célpontokat. Ebben az évben a szervezők meghirdették a Tekerj a Zöldbe! webinárium sorozatot is, melynek elsődleges célja, hogy szakmai támogatást nyújtson a túraszervezés elméletének elsajátítására.
A Tekerj a Zöldbe! programsorozat legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbbeknek mutassa meg azt, hogy Magyarország két keréken felfedezhető és bejárható. Így tavasztól kezdve hétvégenként az ország számos területén indulnak bárki számára könnyen teljesíthető, vezetett, 26-40 fős kerékpártúrák. A távok teljesítéséhez nem kell sportolói múlt, kortól és erőnléttől függetlenül bárki könnyedén végig tud tekerni a 20-60 kilométeres kirándulásokon.
A kerékpártúrázás szeretete mellett a túrák többről szólnak, mint csupán az egészséges életmód népszerűsítése. A kirándulások útvonalai jellemzően a környék természeti látnivalóin, legszebb kulturális örökségein vezetnek keresztül, melyeket helyi túravezetők mutatnak meg a résztvevőknek. Ugyanakkor a rendezvénysorozat nem titkolt célja az is, hogy minél több olyan térséget ismerjenek meg a kerékpáros turisták, amelyek ma még népszerűségükben elmaradnak a hagyományos bringás célpontoktól, de az utóbbi évek kerékpáros infrastruktúra-fejlesztéseinek köszönhetően egyre jobb és biztonságos kerékpárutakon járhatóak be.

A szervezők idei újdonságként egy tréningsorozatot is útjára indítottak, ugyanis a program ettől az évtől kezdődően nagy hangsúlyt fektet arra, hogy egy szakmai közösséget is kialakítson. Ebben a közegben lehetőség lesz a tudásmegosztásra és a tapasztalatcserére. A Tekerj a Zöldbe! webinárium sorozatának küldetése, hogy szakmai támogatást biztosítson a kerékpártúra szervezésének elméleti elsajátítására. Az előadások alkalmával szó lesz jó gyakorlatokról, a marketingkommunikációról, a közlekedésbiztonságról, illetve a kerékpártúrák tematizálásáról és játékosításáról.
A rendezvénysorozat egyes állomásai a tekerjazoldbe.hu oldalon érhetőek el.
További híreink
Országos Bringapark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Bringapark Programot.
Országos Sítanpálya-építési Program 2024 Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Sítanpálya építési Programot.
Országos Mászóterem-építési Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Mászóterem-építési Programot.
Országos Görpark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja az Aktív Magyarország az Országos Görpark Programot.
Nézz szét túráink között!
Vasparipán az Őrségből Goričkoba (Őrség 1)
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva. Őriszentpéterről...
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Kétvölgyi körtúra
A Rába folyó völgye, a távolban a Kőszegi-hegység, az osztrák Alpok keleti vonulatai, kaszálórét és házi szörpök... Hmm 🙂
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Kismaros, kisvasút, nagy kaland
A Börzsöny talán legkedveltebb kirándulóhelye a Királyrét. Bajdázó-tó, fenyves, Várhegy-kilátó, mindent találsz, ami egy jó túrához kell. A kisvasút már...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túraKörtúra+
Bringás hullámvasút
Kerékpáron kalandozz el Écs ősfenyveséhez, ahol az ösvények hullámvasútszerű élményt nyújtanak! Utána látogass el a híres Pannonhalmához, illetve a hagyományőrző...
kirándulásKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúra+
Történelmi emlékhelyek örökségtúra a Nyírségben
A túra a Dél-Nyírséget szeli át, sorba fűzve e térség nagy kaliberű látványosságait.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Erdei körtúra Pilisszentlászló környékén
Változatos terepviszonyokat felvonultató, autómentes túraútvonal hív kalandra! Érdemes olyan ke-rékpárral nekivágnod, amivel erdészeti földutakon is jól boldogulsz.
Kulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraNehézKörtúraSzép kilátás+
Tatai romantika – Kerekezés az Által-ér mentén
Bringatúra az Év Kerékpárútján. Tatabányától a Dunáig tartó túra kiváló úton.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Ördögkatlan túra Palkonyától Villányig
A palkonyi pincesortól induló egyirányú túránkon hangulatos, precízen kialakított és művelt szőlősorok között, dombok és völgyek ölelésében visz az út....
Egyirányú túragyalogtúraTúrakirándulásKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kerekezés a hajósi pincesoron és a bácskai tanyavilágban
Fedezd fel Baját és környékét kerékpáron, ahol a régi mezővárosi hangulat és a helyi borok kóstolása egyaránt vár rád!
Kulturális/történelmi értékekVonaltúrakerékpáros túra+
A borvidék nyitánya
Tokaj-Hegyalján járva érezd meg a történelem erejét, – fedezd fel a legendák és gazdag kultúra rejtett kincseit egy emlékezetes túra...
várTokajSzép kilátásgyalogtúraVonaltúra+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!
Varázslatos körtúra a Holdvilág ároknál
Utazz el a Pilis gyöngyszemeihez, csodáld meg az ottani híres természeti nevezetességeket!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúra+
Pálosok útján
Arannyal és bányászattal is kapcsolatos túra, tanösvénnyel és zarándok úttal fűszerezve.Gótikus kolostor- és várrom is várja az arra kirándulókat.
Középkori templomokkirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+
Kismaros-Zebegény túra
Pattanj föl a híres királyréti kisvasútra, miközben Zebegény pezsdítő levegője fellendíti a kedvedet a környék bebarangolásához!
gyalogtúraTúrakisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Cserháti vulkánok nyomában – Salgó vára és a Boszorkány-kő
A Cserhát északi része már a Felvidék kapuja. Az egykor itt őrt álló végvárak látványos hegycsúcsokra épültek, ahogy azt a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Szurdiktúra Szekszárdon
Fedezd fel Szekszárd szépségeit kerékpáron, és kerekezz a lenyűgöző löszmélyúton!
kerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékekkilátótanösvény+
Tájak és kultúrák találkozása
A Gömör–Tornai-karszt keleti és az Abaúji-medencedombság nyugati peremén haladó körtúrán a Szalonnai-karszt tömbjét kerüli meg. A túra javasolt kiinduló- és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Marsbéli tájakon – A gánti bauxit nyomában
Az ösvényen haladva néhány méter után lélegzetelállító, leginkább marsbéli tájra hasonlító bányaudvarban találjuk magunkat.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Bódva-völgyi kerékpáros örökségtúra
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
A vasfüggöny mentén a Szárhalmi-erdőn át
A tartalmas, hosszú túra során nemcsak Sopron környéki szép kilátásban lesz részünk, hanem a vasfüggöny lebontásában szerepet játszó, az európai...
TúraKörtúraSzép kilátás+
Kerékpáros nagykör a Börzsönyben
Útvonal: Diósjenő–Kemence–Perőcsény–Vámosmikola–Letkés–Szob Túránkat azoknak ajánljuk, akik szeretik a kihívásokat, mivel az út első fele igen meredek, és nem körtúra lévén...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vonattól vonatig a főváros szőlőskertjén át
Kastély, westernfalu, sziklaszirt... ennyi mindent tartogat számodra, ha ezen a túránkon gurulsz végig. És az etyeki borokról még nem is...
Szép kilátásKerékpártúrató+
Hegyaljai kerékpártúra – Vámosújfalutól Rókabércig
A Hegyalja csodáit foglalja össze egyetlen kiváló kerékpártúrába ez a közepesen nehéz, ellenben nagyon látványos tekerés. A Zemplén erdős hegyei...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Palócföld ékszerdobozától Isten tenyeréig
Ha egy könnyed, de látnivalókban bővölködő túrára vágysz, szívből ajánljuk ezt a hollókői kiruccanást!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékektanösvényCsalád-és gyerekbarátvárKülönleges élővilágTúragyalogtúrakilátóKirándulások 10 km alattKörtúra+
Karsztfennsíkok és szurdokvölgyek között
A Bódvaszilasról induló, határon átnyúló körtúra a Bódva, majd a Torna völgyében vezet, impozáns karsztfennsíkok és a Kárpátok legszebb szurdokvölgyei...
Szép kilátásKörtúra+
Az Erdőország vadonjában
Tekerj az életteli vadonban a Zselicben, vagy nézd meg Kaposvár várost illetve próbáld ki a Zselici Csühögőt!
kerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpár+
Pálos malom túra
Járd végig a Csigatúra tanösvényt, és látogass el a Pálos malomhoz egy könnyű családi túra során!
KörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
A Wenckheim-kastély és a Kígyósi tanösvény titkai
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
TúratanösvényCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alatt+
Fehér sziklák és rejtett bunkerek
A Lófingató-hegy sok kalandot tartogat: elhagyott bunkereket járhatsz be, a kilátópontról pedig a Gerecsér láthatod. Indulj el családbarát körtúránkon!
TúraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+