Országos Műjégpálya Program 2024
A Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató) 2024. évre kiírja az Országos Műjégpálya Programot (a továbbiakban: Program).
A Program célja: A támogatás feltételeinek eleget tevő magyarországi településeken szezonális jelleggel olyan műjégpályák létesítése, amelyek képesek kiszolgálni az adott településen és vonzáskörzetében élő lakosok téli szabadidősportolási igényeit.
Jelen Felhívás keretében kizárólag Budapest közigazgatási területén kívüli megvalósítási helyszínek támogathatóak. Nem támogathatóak azok a települések, ahol 2023. január 1-je óta műjégpálya üzemelt vagy üzemel. A megvalósítási helyszínnel kapcsolatban a Támogató elvárása, hogy a létesítmény nyilvánosan elérhető, tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető területen kerüljön kialakításra.
1. Támogatható tevékenységek:
A Program keretében olyan tevékenység támogatására van lehetőség, amely közvetlenül kapcsolódik a műjégpálya létesítéséhez és üzemeltetéséhez, az alábbi felsorolás szerint:
a) műjégpálya vásárlás
A pálya mérete legalább 15 méter széles és 30 méter hosszú, 450 m2 alapterületű.
Műanyag vagy plasztik típusú jégpálya létesítésére támogatás nem igényelhető.
b) műjégpálya bérlés
A pálya mérete legalább 15 méter széles és 30 méter hosszú, 450 m2 alapterületű.
Műanyag vagy plasztik típusú jégpálya bérlésére támogatás nem igényelhető.
2. A Támogatás forrása, mértéke, intenzitása:
A Támogatás forrása:
A Támogatás Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény 1. melléklet, XI. fejezet, XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. alcím, Aktív kikapcsolódást szolgáló feladatok, programok, beruházások (ÁHT: 387817) jogcímcsoport terhére kerül biztosításra.
A Támogatás mértéke:
- műjégpálya vásárlás esetén: legfeljebb 35 millió forint
- műjégpálya bérlés esetén: legfeljebb 7 millió forint
Támogatási intenzitás:
Az összköltség legfeljebb 50 %-át finanszírozza a Támogató, a meghatározott támogatási összegek mértékéig.
A Támogató nyertes támogatási kérelem esetén az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű (de minimis) támogatást nyújt.
A jelen Felhívás alapján nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet (a továbbiakban: általános de minimis rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani.
Az egy és ugyanazon vállalkozásnak[1] minősülő vállalkozások részére az általános de minimis rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt általános csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma[2] bármely három év során nem haladhatja meg a 300.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az általános de minimis rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is, amelyek fúzió, felvásárlás és szétválás esetére tartalmaznak további rendelkezéseket.
A kedvezményezett vállalkozásnak az általános de minimis rendelet 7. cikkének (4) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélését megelőző három év (háromszor háromszázhatvanöt nap) során nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A támogatást nyújtó a kedvezményezettnek az általános de minimis rendelet 7. cikk (4) bekezdésével összhangban igazolást állít ki a támogatás összegéről bruttó támogatási egyenértékben kifejezve, és annak csekély összegű jellegéről, közvetlenül utalva az általános de minimis rendeletre.
A támogatás euró és forint közötti átváltásánál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. § (1) bekezdése alapján kell eljárni.
Nem nyújtható általános csekély összegű (de minimis) támogatás az általános de minimis rendelet 1. cikk (1) bekezdése szerint:
- az 1379/2013/EU rendelet 5. cikkének a) és b) pontjában meghatározott halászati és akvakultúra-termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozásoknak,
- az 1379/2013/EU rendelet 5. cikkének a) és b) pontjában meghatározott a halászati és akvakultúra-termékek feldolgozása és forgalmazása területén működő vállalkozásoknak, amennyiben a támogatás összegét a piacon vásárolt vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg;
- a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak,
- a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásoknak, a következő esetekben:
i. amennyiben a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre;
ii. amennyiben a támogatás feltétele az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbadás;
- a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz;
- az importáruval szemben belföldi áru használatához kötött támogatás esetében.
Amennyiben egy vállalkozás az általános de minimis rendelet 1. cikke (1) bekezdés a-d) pontokban említett halászati és mezőgazdasági ágazatokban, valamint az általános de minimis rendelet hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet, az általános de minimis rendelet szabályait kizárólag ez utóbbi ágazatokban nyújtott támogatásokra kell alkalmazni, feltéve, hogy a kedvezményezett a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése által biztosítja, hogy az általános de minimis rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az általános de minimis rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.
A támogatás, az (EU) 2023/2832 bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatás kivételével, más csekély összegű támogatásokról szóló rendeletek alapján nyújtott csekély összegű támogatással 300.000 eurónak megfelelő forintösszegig halmozható.
Az általános csekély összegű támogatás halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik túl bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A több részletben fizetendő támogatást az odaítélése időpontjában érvényes értékére kell diszkontálni. A diszkontálás céljára és a bruttó támogatástartalom kiszámításához az odaítélés idején érvényes referenciarátát[3] kell alkalmazni.
A támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a kedvezményezett köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
[1] Az egy és ugyanazon vállalkozásnak az általános de minimis rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozások minősülnek.
[2] A bruttó támogatástartalom az általános de minimis rendelet 4. cikke alapján számolható ki.
[3] Az alkalmazandó referenciaráta elérhető itt: https://tvi.kormany.hu/referencia-rata
3. A Támogatást igénylők köre:
Helyi önkormányzatok, önkormányzati szervnek minősülő szervezetek, valamint helyi önkormányzat 100 %-os tulajdonában álló gazdasági társaságok jogosultak kérelem benyújtására.
Egy Támogatást igénylő egy támogatási kérelmet adhat be. Egy adott település közigazgatási területén csak egy kérelem részesülhet támogatásban.
Jelen Támogatási konstrukció keretében kizárólag a következő gazdálkodási formakódok fogadhatóak el:
I. Jogi személyiségű- és Jogi személyiség nélküli vállalkozás, Nonprofit gazdasági társaság és Egyéb gazdasági szervezet esetében
• 113 – Korlátolt felelősségű társaság
• 572 – Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
• 573 – Nonprofit részvénytársaság
• 575 – Nonprofit közkereseti társaság
• 576 – Nonprofit betéti társaság
II. Költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek esetében
• 321 – Helyi önkormányzat
• 322 – Helyi önkormányzati költségvetési szerv
• 325 – Önkormányzati hivatal (költségvetési szerv)
• 327 – Helyi önkormányzatok társulása
• 328 – Területfejlesztési önkormányzati társulás
• 371 – Helyi nemzetiségi önkormányzat
• 372 – Helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv
• 373 – Helyi nemzetiségi önkormányzatok társulása
• 382 – Költségvetési rend szerint gazdálkodó, önkormányzati költségvetési körbe tartozó szerv
4. Elszámolható és nem elszámolható költségek köre:
- Elszámolható minden olyan költség, mely a támogatható tevékenységek megvalósításához közvetlenül kapcsolódik.
- A Programban tárgyi eszköz elszámolására akkor van lehetőség, amennyiben az az eszköz a Program céljának teljesítéséhez szükséges és azzal arányos, nem túlzó mértékű, a létesítmény szokásos működésének része.
- Azon támogatási kérelem esetében, ahol a Program teljes költsége (igényelt támogatás és saját forrás összesen) eléri az 50.000.000,- Ft-ot, kötelező könyvvizsgálatot lefolytatni, amely során a könyvvizsgáló az elszámolás alapjául szolgáló dokumentumokat tételesen megvizsgálja, és nyilatkozatban igazolja, hogy azok megfelelnek a hatályos számviteli előírásoknak. A támogatói előírást a Támogatói okirat részletezi. A könyvvizsgálói nyilatkozat elszámolható, ha annak költsége legkésőbb a beszámoló benyújtása határidejéig kifizetésre került.
Áfa levonási jog:
- Amennyiben a Támogatást igénylő a beruházás, illetve a beruházás hasznosítása során általános forgalmi adó levonására nem jogosult, akkor a támogatás számításának alapja a projekt ÁFA-val növelt, bruttó összköltsége, azaz a projekt költségvetését bruttó módon kell megterveznie.
- Amennyiben a Támogatást igénylő ÁFA adóalany, vagy még nem ÁFA adóalany, de a beruházás, illetve a beruházás hasznosításával azzá válik és az általános forgalmi adó levonására jogosult, akkor a támogatás alapja a projekt költségének levonható ÁFA nélkül számított nettó összköltsége.
Az elszámolható költségek struktúrája, elszámolható költségkategóriák megnevezése:
I. Működési kiadások
1. Anyagköltség
2. Igénybevett szolgáltatások
– Szállítás, tárolás-raktározás
– Bérleti díjak (pl. eszköz-, gépbérlet, terembérlet)
– Jogi, ügyvédi, közjegyzői szolgáltatás
– Könyvviteli szolgáltatás, könyvvizsgálat
– Közbeszerzési költségek
– Egyéb szakértői szolgáltatás
– Projektmenedzsment költség*
– Hatósági díjak, engedélyek
3. Személyi jellegű költségek*
– Bérköltségek
– Személy jellegű egyéb kifizetések
– Bérjárulékok
– Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
II. Felhalmozási kiadások
1. Építési beruházások
– Építés, helyiségek kialakítása, területelőkészítés
– Felújítás (ingatlanok értékét és élettartamát növelő felújítások, korszerűsítések)
2. Eszközbeszerzés
3. Egyéb beruházáshoz kapcsolódó költségek
– Tervezés (pl. engedélyes, kivitelezési tervek, vázlattervek, létesítménytervek)
– Műszaki ellenőri szolgáltatás
– Üzembe helyezési munkák (mérnöki szolgáltatások, amennyiben az aktiváláshoz szükségesek)
*A projektmenedzsment költség és a személyi jellegű költségek esetén az elszámolható költségek összegének külön-külön maximum 2,5%-a lehet. A megállapított százalékos korlát a Projekt teljes költségére vonatkozóan (támogatás + saját forrás) kerül számításra.
Nem elszámolható költségek köre:
- Nem elszámolható költségnek minősül mindazon költség, amely nem kapcsolódik jelen Felhívás céljához és nem szerepel az 1. Támogatható tevékenységek pontban.
- Nem elszámolható költség továbbá, amely a támogatott tevékenység kezdő napjánál korábban, illetve a záró napjánál később teljesült. A teljesítés idejének megállapítása szempontjából a bizonylat alapjául szolgáló gazdasági esemény bekövetkezésének időpontja az irányadó.
- A Program Felhívás megjelenésének és a Támogatási kérelem benyújtási időszak kezdő napja közötti időszakban költség nem számolható el.
- A Program marketingkommunikációs tevékenységet, honlapot, sajtómegjelenést pénzügyileg nem támogat.
- A Programban rezsi költség, területi bérleti díj, mobil toalett bérleti díja, szemétszállítási díj nem számolható el.
- Saját teljesítés saját forrás (önrész) terhére sem számolható el, kivéve a 4. Elszámolható és nem elszámolható költségek köre részben az I.3. pontban szereplő Személyi jellegű költségek, az előírt százalékos korlát mértékéig. A saját teljesítés alatt az egyes beruházási, szolgáltatási vagy egyéb tevékenységek saját kivitelezésben történő megvalósítása értendő, amelyek nem harmadik személyektől kerülnek beszerzésre. Olyan tevékenységek ezek, melyeket a Támogatást igénylő a saját szervezetén belül külső résztvevők, beszállítók vagy partnerek bevonása nélkül el tud végezni, különösen a térítés nélkül végzett önkéntes munka és a felajánlás (adomány), kivéve bérköltség.
- Nem számolható el költség nem független ajánlattevő által kiállított bizonylat alapján. Nem független az az ajánlattevő, amelyben a támogatást igénylő, illetve kedvezményezett vagy tulajdonosa (irányító vagy felügyeleti szerve), annak tagja, a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, ezen személy Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozója, tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói, vagy kinevezési jogokat gyakorol, vagy fordítva, amely olyan szállítótól származik, amelynek tulajdonosa (irányító vagy felügyeleti szerve), annak tagja, a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, ezen személy Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozója a kedvezményezett szervezetében vagy a másik ajánlattevő szervezetében tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói vagy kinevezési jogokat gyakorol. Nem független továbbá az ajánlattevő, ha a támogatást igénylő, illetve kedvezményezett vagy másik ajánlattevő vonatkozásában partnernek vagy kapcsolt vállalkozásnak minősül. Nem független ajánlattevőnek minősül különösen a helyi önkormányzat 100 %-os tulajdonában álló gazdasági társaság.
Piaci ár alátámasztása:
Minden nettó 500.000 Ft feletti beszerzés esetében szükséges a piaci árat igazolni legalább három darab érvényes, egymástól és a Támogatást igénylőtől független, azonos tárgyú, összehasonlítható, érvényes árajánlattal.
Az árajánlatnak tartalmaznia kell legalább:
- az ajánlattevő megnevezését, aláírását,
- az ajánlat tárgyának megnevezését, műszaki paramétereit, szakmai jellemzőit,
- az ajánlat kiállításának dátumát,
- az ajánlat érvényességi idejét,
- az egységárat, a nettó árat, az áfát és a bruttó árat.
Elektronikus, e-mailben történő árajánlat esetén is jól behatárolható módon érvényesülnie kell ezeknek a paramétereknek. A nyílt kereskedelmi forgalomban beszerezhető eszközök és szolgáltatások esetén az írásos ajánlat kiváltható nyilvánosan közzétett árajánlatok bemutatásával (pl.: forgalmazó cégek honlapja, ár-összehasonlító oldalak). Ebben az esetben a beszerzés dokumentálása elektronikusan történik (pl.: online felületekről dátummal ellátott képernyőkép mentéssel – 3 darab). Az alátámasztó dokumentumokból (árajánlatok, kimutatások) egyértelműen megállapíthatónak kell lenniük a beszerzés műszaki-szakmai paramétereinek.
Tárgyát tekintve mentes a piaci ár igazolása alól:
- közüzemi szolgáltatások költsége és díja,
- hatósági díjak, adók, közterhek,
- helyi és helyközi utazás szabott áras szolgáltatásai.
5. Támogatási kérelem benyújtása:
A Támogatási kérelem benyújtása a Támogató részéről lebonyolítói feladatokat ellátó Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által működtetett Operatív Támogatáskezelő és Támogatásellenőrző Rendszer (a továbbiakban: OTTER) felületén keresztül történik, az otter.aofk.hu oldalon.
A Támogatási kérelem benyújtása az OTTER felületen történő regisztrációt és annak jóváhagyását követően, a benyújtási határidőig a támogatási kérelem teljes körű kitöltésével és a kötelezően előírt dokumentumok csatolásával lehetséges. A már elfogadott regisztrációval rendelkező szervezetek esetén nem szükséges új regisztrációs folyamat megindítása.
A felhívásban előírt formai és tartalmi követelményeknek nem megfelelő Támogatási kérelem elutasítható, vagy ha a hibák, hiányosságok olyan jellegűek, hogy azok a hiánypótlás során pótolhatók, a támogatást igénylő hiánypótlásra kerül felszólításra.
A beadási határidő napján és az azt megelőző napon az OTTER felületen új regisztráció kezdeményezése nem lehetséges. A határidő után benyújtott támogatási kérelmek elfogadása nem lehetséges.
6. A Támogatási kérelem elbírálása:
A beérkezett Támogatási kérelmek együttesen kerülnek elbírálásra a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig. A beérkezés dátuma nem befolyásolja a döntést.
7. Támogatás biztosítása:
A támogatás nem visszatérítendő, egy összegben, előlegként kerül folyósításra.
8. A Támogatást igénylő egyéb kötelezettségei, üzemeltetési feltételek:
- A Támogatást igénylő vállalja a támogatott műjégpálya rendeltetésszerű használatát, folyamatos karbantartását és üzemeltetését.
- A Támogatást igénylő köteles a műjégpályát, illetve a beszerzett tárgyi eszközöket a tőle elvárható legnagyobb gondossággal kezelni, az eszközök karbantartásáról saját költségén haladéktalanul gondoskodni és vállalni azok folyamatos üzemképes állapotban tartását, valamint viselni a fenntartásukkal járó terheket, a rendkívüli javítások és helyreállítások költségeit.
- A műjégpálya, illetve a beszerzett tárgyi eszközök a támogatott tevékenység megvalósításáról készített szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadásától számított 5 évig kizárólag a Támogató előzetes írásbeli jóváhagyásával idegeníthető el, adható bérbe vagy más használatába.
- A Támogatást igénylő vállalja, hogy a műjégpálya üzemeltetését az időjárási körülményekre tekintettel legkésőbb 2024. december 20. napjáig megkezdi és legalább 60 napig üzemelteti, amely időszak magában foglalja a téli tanítási szünet napjait.
- A Támogatást igénylő vállalja, hogy a gyermekek téli szabadidősportolási lehetőségének elősegítése érdekében nevelési-oktatási intézmények számára ingyenes használatot biztosít nevelési-oktatási időben.
- A Támogatást igénylő vállalja, hogy az elkészült létesítmény átadására sajtónyilvános eseményt szervez, és arról tájékoztatja a Támogatót.
- A Támogatást igénylő vállalja, hogy jól látható helyre a támogatás tényéről, összegéről szóló tájékoztató táblát helyez ki. A tábla tartalmát és arculati elemeit a kommunikacio@aofk.hu e-mail címre megküldött levélben kell egyeztetni.
- A Támogató elvárása, hogy az üzemeltetéssel járó minden költséget a Támogatást igénylő vállalja, melyet a Támogatást igénylő a Támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg magára nézve kötelezőnek ismer el és vállal.
A támogatási feltételek vállalása és teljesítése nem jelent automatikus támogatási jogosultságot.
9. A Támogatási kérelem részeként benyújtandó dokumentumok:
- a fejlesztéssel érintett megvalósítási helyszín 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapja („nem hiteles szemle típusú” tulajdoni lap),
- idegen tulajdonon megvalósuló fejlesztés esetén tulajdonosi hozzájárulás (amennyiben vagyonkezelt területen a vagyonkezelő – a tulajdonos felhatalmazása alapján – a tulajdonos nevében a fejlesztéshez való hozzájárulás tárgyában eljárhat, vagyonkezelői hozzájárulás) a fejlesztés megvalósításának támogatása és az üzemeltetéshez való hozzájárulás tárgyában,
- önkormányzat vagy önkormányzati szerv esetében az önkormányzat támogató, hitelesített képviselő-testületi döntésének csatolása a Támogatási kérelem benyújtásáról, a saját forrás biztosításáról, a műjégpálya üzemeltetése vállalásáról és annak módjáról,
- Támogatást igénylő érvényes létesítő okirata (pl. alapító okirat, képviselő-testületi alakuló ülés jegyzőkönyvi kivonata, alapszabály, társasági szerződés),
- Támogatást igénylő nyilvántartásba vételének igazolása (pl. cégbírósági bejegyzés, civil szervezetek nyilvántartása, törzskönyvi kivonat),
- Támogatást igénylő képviseletében aláírásra jogosult személy(ek) 90 napnál nem régebbi aláírási címpéldánya, vagy ha a benyújtott dokumentum kiállításának dátuma régebbi, mint a támogatási igény benyújtásától számított 30 nap, a címpéldány mellett 30 napnál nem régebbi nyilatkozat, miszerint az aláírási címpéldányon szereplő adatokban változás nem történt.
10. Pénzügyi elszámolás:
A támogatás keretében záró pénzügyi elszámolás és szakmai beszámoló formájában egyszeri elszámolásra van lehetőség.
A Támogatást igénylő a támogatással való elszámolás során köteles igazolni, hogy a Felhívás szerint előírt és vállalt saját forrást is a projekt megvalósítására fordította. A támogatással egyidejűleg a saját forrás összegével is el kell számolni a Támogató felé.
Az elszámolás során a támogatás terhére elszámolni kívánt számviteli bizonylatokat záradékolni szükséges a Támogatói okiratban meghatározott záradékolási szövegrésszel. Az egyes bizonylatokon szereplő teljes szolgáltatási díj vagy anyagköltség megosztható, lehet csak részben elszámolni a támogatás keretében, így az el nem számolt összeget a kedvezményezett a saját forrás felhasználása keretében is elszámolhatja.
Az elszámolásra vonatkozó szabályokat a szakmai beszámoló és részletes pénzügyi elszámolás, tartalmi és formai követelményekről szóló Útmutató tartalmazza, amely az OTTER felületen keresztül elérhető.
11. A Program időrendje, határidői:
Támogatási kérelem benyújtási időszak kezdő napja | Regisztrációs határidő | Benyújtási határidő | Megvalósítási időszak legkorábbi kezdő dátuma | Megvalósítási időszak legkésőbbi záró dátuma | Beszámoló benyújtásának határideje |
2024.09.09. | 2024.09.25. 16:00 | 2024.09.27. 16:00 | 2024.10.01. | 2025.03.31. | Megvalósítás záró dátumától számított 2 hónap |
A Támogató fenntartja a jogot, hogy a jelen Felhívást indokolt esetben módosítsa, felfüggessze vagy visszavonja, melyről közleményt tesz közzé. A Felhívás visszavonása esetén az eljárást eredménytelennek nyilvánítja.
12. Kapcsolattartás:
A Támogatási kérelem benyújtásával, a kérelemmel kapcsolatos pénzügyi, jogi vagy egyéb kérdés esetén az alábbi elérhetőségen tud tájékozódni: tamogatas@aofk.hu
A felhívás a linkre kattintva letölthető.