A nyár egyik legnagyobb élménye lehet a vándortáborozás
Idén közel 16 ezer gyermek jut el vándortáborozni, ami jelenthet erdei túrákat, kerékpáros tekeréseket, kenus kalandokat és zarándokként szerzett élményeket is.
Idén közel 16 ezer gyermek jut el vándortáborozni, ami jelenthet erdei túrákat, kerékpáros tekeréseket, kenus kalandokat és zarándokként szerzett élményeket is.
A július 12-én rendezett 8. Hervis Balaton-Átevezés a Vízi Ring országos vízitúra-sorozat harmadik állomása volt.
Lehetőség önkormányzatoknak saját Pontvadászat pálya létrehozására, bővítve a helyi sportolási és szabadidős lehetőségeket.
Lassan 3 millió magyar lakos számára válik lehetővé, hogy háziorvosi javaslat alapján mozgásprogramokon vegyen részt, gyógyszer szedése helyett.
Újra útnak indult az ország legaktívabb középiskolásainak mezőnye: az ötödik Vándor Viadal idén a Gerecse vadregényes vidékein zajlott.
Legfeljebb 4,5 millió forintos támogatással minimum 7, maximum 15 darab új e-bike beszerzésére jelentkezhetnek turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások július 31-ig.
Szerdán átadták a pátyi Füzes-patak parkban létesített, az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával megvalósult futópályát.
Széleskörű összefogással sikerült magasabb szintre emelni a 115 kilométeres körút minőségét, amely így megtarthatta a Német Kerékpárosklub (ADFC) ötcsillagos elismerését.
Az ország egyetlen fedett skate-parkjában az Aktív Magyarország program támogatásával cseréltek ki 34 hőszigetelt ablakot.
Már több mint 500 ezren regisztráltak a Millió lépés az iskoládért programba, a nyerteseket kedden hirdették ki az M4 Sport élő adásában.