Az I. Tisza-tavi TourTúrával indul az első Vízi Ring vasárnap!
Térkép, evező, madárdal és kilátók – ezekkel indul útnak a hazai vízitúrázás új fejezete 2025. június 1-jén Sarudról, amikor első alkalommal rendezik meg a Tisza-tó történetében az első vízi tájékozódási túrát. A soha nem látott esemény az I. Tisza–tavi Kilátó TourTúra néven vonul be a hazai aktív turizmus történetébe. Ez nemcsak a hazai vízitúrázás egyik mérföldköve, hanem a tízállomásos Vízi Ring országos vízitúra-sorozat nyitánya is, amely az Aktív Magyarország támogatásával, a Magyar Vízitúra Szövetség (MAVITUSZ) szervezésében valósul meg. A cél: a Balaton-átevezés sikerét továbbgondolva hasonló, közösségi evezős napokat kínálni az ország más vízterületein is – természetkedvelőknek, túrázóknak, családoknak, sportolóknak egyaránt.
A korábbi Lapátregatták örökségét viszi tovább az I. Tisza–tavi Kilátó TourTúra, de új alapokon. Itt nem a verseny, hanem az élmény számít. A résztvevők egy különleges útlevelet kapnak, amelybe a Tisza-tó vízikilátóinál gyűjthetik a pecséteket. Aki teljesíti a túrát, és visszatéréskor bemutatja az útlevelét, emlékérmet kap – és a nap végén ebéddel is megvendégelik a résztvevőket. A túrázók kétféle útvonal közül választhatnak: a rövidebb, 7,6 kilométeres táv az Év Kilátójához vezet, míg a hosszabb változat négy különböző kilátót érint, miközben a Tisza-tó labirintusszerű nádasain és csatornarendszerén vezet keresztül. Akár a kihívást, akár a kényelmesebb utat választja valaki, biztos lehet benne, hogy páratlan természeti környezetben, különleges vízi útvonalakon és madárdalos kilátópontokon evezhet végig.

A Poroszlói medence vízi ösvényein evezve az ember egy különleges, változatos tájban találja magát: labirintusszerű nádasok, szűk csatornák és csendes vízfelületek váltják egymást. A kilátók – amelyek csak vízen közelíthetők meg – a természet szívében állnak, és lenyűgöző panorámát kínálnak. A legismertebb közülük, a Fattyúszerkő-kilátó, kiváló madármegfigyelő pont: a Kis-Tisza torkolatánál gémfélék, jégmadarak és nádirigók tűnnek fel rendszeresen. A térség több mint 250 madárfajnak ad otthont, így a Tisza-tó Magyarország egyik leggazdagabb élőhelye. A madarak mellett harcsák, csukák, vízinövények, valamint vidrák és hódok is színesítik az élővilágot. A résztvevők a vízitúra során testközelből tapasztalhatják meg ezt a különleges természeti környezetet, amely valóban a kopoltyúsok, szárnyasok és virágok paradicsoma.
A kilátók nem csupán úti célok: kapuk a természet legmélyebb rétegeihez, ahol a látvány, a hangok és az illatok egyszerre hatnak ránk. Aki egyszer felmászik egy ilyen toronyba, és körbetekint a víz fölé hajló fák, a napfényben csillogó tavak és a repdeső madarak világában, az pontosan tudja: ez nem csupán túra, hanem varázslat.
Ha van saját kenud, kajakod, SUP-od vagy felfújható csónakod, itt a helyed! A Vízi Ring minden eseménye nyitott, bárki csatlakozhat – legyen az kezdő evezős vagy tapasztalt vízitúrázó.