Autószervizből mászóterem Székesfehérváron
A korábbi autószervizből az Aktív Magyarország támogatásával egy modern sportcentrum lett, 310 m² mászófelülettel, edzőeszközökkel, kávézóval és gyereksarokkal. A komplexum az Országos Mászóterem-építési Program keretében valósult meg.
Székesfehérvár sportélete újabb lendületet kapott, hiszen a városban egy különleges közösségi kezdeményezés ért célba. A pénteken megnyílt létesítmény a legnagyobb Fejér megyei mászóterem, új lehetőségeket teremtve a helyi sportkedvelők számára. A fejlesztés mögött elhivatott szakemberek összefogása és egy közös álom áll, amely most új fejezetet nyit a város mászóközösségének életében.
A feol.hu beszámolója szerint Székesfehérvár sportélete újabb mérföldkőhöz érkezett. Hivatalosan is megnyílt a Hi5 Boulder, ami legnagyobb Fejér megyei mászóterem. A Rotpunkt Sziklamászó Egyesület és a város együttműködésével létrejött beruházás új szintre emeli a helyi mászók közösségi és sportolási lehetőségeit.

A megnyitón Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár köszöntette a résztvevőket. Elmondta, örömmel látja, hogy az állam által nyújtott támogatás hozzájárulhatott a terem létrejöttéhez, egy olyan sportág erősödését segítve, amely évről évre több embert vonz. Hozzátette, hogy 106 iskolának tudtak segíteni pályázat keretében, hogy ezt a remek és izgalmas sportot jobban megismertethessék a fiatalokkal. Hangsúlyozta: Az ilyen fejlesztések nemcsak a sportot, hanem a városi közösséget is gazdagítják.
Mészáros Attila alpolgármester szintén büszkeségét fejezte ki. Mint mondta, a mászóterem nem csupán egy új létesítmény, hanem olyan közösségi helyszín, amely a fiataloknak és a sport iránt érdeklődőknek is új lehetőséget teremt. A város vezetése számára fontos, hogy Székesfehérvár folyamatosan bővítse sportinfrastruktúráját és támogassa a fejlődő, modern sportágakat.

A megnyitón Demeter Márk, alapító, beszédében hangsúlyozta, hogy a terem nem üzleti vállalkozásként indult, hanem közösségi küldetésként. Céljuk egy olyan hely megteremtése volt, ahol a mászás minden korosztály számára elérhető, ahol a kezdők és haladók együtt fejlődhetnek, és ahol a sportág végre méltó körülmények között jelenhet meg Fejér megyében. Kiemelte, hogy a project Rotpunkt, és több helyi szakember összefogásával valósult meg, akik hosszú évek óta dolgoznak a mászósport helyi fejlődéséért.
A Hi5 Boulder megnyitása nem csak egy új sportkomplexum átadását jelenti, hanem egy közösségi álom megvalósulását is. A terem minden korosztályt vár, és célja, hogy örömet, kihívást és egy összetartó közösséget nyújtson a fehérváriaknak.

