Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt

2023. augusztus 1-jével jelentős változásokon ment keresztül a 2011 óta hatályos népegészségügyi termékadó (NETA), közismert nevén a chipsadó. Ezek közül a legfontosabb, hogy a NETA fizetésére kötelezett cégek a befizetett adójuk 10 százalékát az aktív életmódot, a napi testmozgást elősegítő programokra és fejlesztésekre ajánlhatják fel. További átalakulást jelent, hogy ezeknek a pénzeszközöknek a felhasználását az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) felügyeli majd az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉGYI) helyett. A módosítások legfontosabb célja, hogy az adóból befolyó bevétel közvetlenül járuljon hozzá az egészmegőrzés és az aktív életmód elterjedéséhez Magyarországon.
Mi az a „chipsadó?”
2011-ben a kormányzat bevezette a NETA-t, amit a köznyelv egyszerűen csak chipsadónak hív. Ez az adófajta az egészségügyileg nem hasznos élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását, az egészséges táplálkozás és az aktív életmód előmozdítását, valamint az egészségügyi célú programok finanszírozásának javítását szolgálja. Az adófizetésre kötelezett cégek a befizetendő adó 10 százalékát prevenciós programok megvalósítására ajánlhatták fel, hasonlóan a magánszemélyek 1+1 százalékához.

Mi változik?
A mostani változtatás értelmében a felajánlott pénzügyi forrást már nemcsak kommunikációs és szemléletformáló kampányokra, hanem olyan konkrét programokra és beruházásokra is fel lehet használni, melyek az egészséges étkezés népszerűsítését, az aktív életmód ösztönzését szolgálják, valamint az élménysport és a szabadidős tevékenységek térnyerését mozdítják elő. Ezeknek a projekteknek a megvalósításáért mostantól az AÖFK felel, így a felajánlások is az aktív turisztikai szervezethez futnak be a jövőben. A legfontosabb cél, hogy a 10 százalékos felajánlásokból olyan programok valósuljanak meg, melyek közvetlenül támogatják az egészséges- és aktív életmód fejlődését. Ennek érdekében elsősorban egészségmegőrző, főleg a mindennapi testmozgást népszerűsítő akciók indulnak, ezen belül pedig a gyerekeknek, iskolásoknak szóló aktivitások kiemelt figyelmet kapnak.
Azok a cégek, akik NETA fizetésére kötelezettek, az augusztus 1-jén hatályba lépett módosított törvény értelmében már az augusztus 20-ai határidős adóbefizetésük 10 százalékának felajánlásával közvetlenül tudják támogatni azokat a jövőbeni programokat, melyek célja, hogy a napi mozgás, az egészségtudatos életmód mind többeknek legyen elérhető Magyarországon.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Felsőtárkányi barátságos réten
A felsőtárkányi kisvasút a Bükk hegységben kalauzol, amit érdemes kicsinek-nagynak egyaránt felfedezni. Ha nem csak sínekről szeretnéd látni az erdőt,...
Kirándulások 10 km alattkisvasútkisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Kétvölgyi körtúra
A Rába folyó völgye, a távolban a Kőszegi-hegység, az osztrák Alpok keleti vonulatai, kaszálórét és házi szörpök... Hmm 🙂
Különleges élővilágAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Katalinpusztától a Fenyves-hegyig – kilátás a Dunakanyarra
A Dunakanyar megkapó panorámáját a környékbeli csúcsok több kilátópontjáról csodálhatod meg.
Kirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásávalSzép kilátás+
Fedezd fel önállóan a szigetközi akváriumot, a Gazfűi-Dunát
Evezz le a Gazfűi-Duna vadregényes ágán, csodálkozz a folyó változatos és gyönyörű élővilágában!
VízitúraevezéskirándulásKülönleges élővilág+
Szob-Nagymaros vízitúra
Magyarország lenyűgöző tájai közül is kiemelkedik a Dunakanyar – ezt a csodás szorost fedezzük fel a vízről!
Egyirányú túraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Madarász túra a Kis-Sárréten
Egy jó kirándulás a madarak hazai paradicsomában?
Kirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalMadárparadicsomKörtúraKülönleges élővilág+
A legendás Tisza-túrák esszenciája – A balsai révtől Tokajig
Útvonal: Balsa–Szabolcs–Tímár–Tokaj. A Balsáról, a révtől induló vízitúra félnapos kellemes evezés a Tiszán. Balsa egykor fontos átkelőhelynek számított a Tiszán,...
Egyirányú túraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A délibáb érintése – a varázslatos Hortobágy
Túránk a Fekete-rét tanösvényt is érinti, ahol pallóúton sétálva figyelhetjük meg a hortobágyi mocsár változatos élővilágát.
Földtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Tekerés az ősi tenger nyomaihoz
A Salgótarjánból kivezető északkeleti kerékpárút az oligocén kori ősi tenger felé vezet, amikor Bárnát veszed célba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Az Őrség esszenciája
Ez a könnyű, de nagyon látványos túra Őriszentpéterről, az Őrségi Nemzeti Park látogatóközpontjától indul. A kék kereszt jelzésen hagyjuk el...
Különleges élővilágSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
A Szigetköz két keréken
Útvonal: Dunakiliti–Mosonmagyaróvár–Máriakálnok–Dunasziget–Cikolasziget–Tejfalusziget–Dunakiliti A gyönyörű természeti tájakat rejtő Szigetköz felfedezésére kerékpárral indulunk, Dunakiliti központjából. A Kossuth úton át Feketeerdő irányába hagyjuk...
Család-és gyerekbarátKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Keszthelyi-hegység különleges kilátása – Láz-tető, Vállus
Vállus hangulatos településén a temető mellett tudunk parkolni, majd a kék sáv jelzésen indulunk el keleti irányban egy vízmosás mentén....
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátás+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúraKirándulások 15 km alatt+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Körtúra Gesztes várához
Vérteskozma, a sváb skanzenfalu már önmagában is tökéletes úti cél, egy friss levegőn eltöltött, testet-lelket nyugtató sétához. Ha nem hiszed,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúra+
Panoráma körtúra a Felső-Mátrában
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul és több pontján is gyönyörű kilátásban lesz részed.
Szép kilátásKörtúra+
Sárospataktól Szegiig: A „legek” útja
A Bodrognak ezen a szakaszán rengeteg történelmi nevezetességet ejthetsz útba a túrád során.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Márianosztra-Kopasz-hegy gyalogtúra
Márianosztrán gyönyörködjön a festői látványban amit a Kopasz-hegy kínál! Ezek mellett lehetőség van a Transzbörzsönyi kisvasút kipróbálására, illetve a börtönmúzeum...
kisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúra+
Panorámatúra a Cserhát tetején
A bányáktól sebzett sasbérc, a Naszály meghódítása ugyan nem könnyű túra, de kihagyhatatlan!
gyalogtúraTúratanösvényvárKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Séta a Szelidi-tó partján, a Kékmoszat tanösvényen
A Szelidi-tó és környéke a strandoláson, vízi élményeken és horgászaton túl a kerékpáros és gyalogos túrázók számára is kiváló lehetőségeket...
Kirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarát+
Duna-parti kalandok Budapest közelében
Egész napos, élményekben és látnivalókban gazdag kerékpáros körtúra áll előtted!
kerékpáros túraKönnyűKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúra+
Ismerd meg Döröskét!
Bringázz el Döröskére ezen a nyugalmas túrán, ahol mesebeli látvány, és számtalan hagyományörző helység vár!
TúrakerékpárKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Túra a Kis-Ördöglik mentén
Tekintsd meg a Zselic minden gyönyörű zugát, és mélyedj el a hagyományokat és történelmeket őrző helységeket, múzeumokat!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alatt+
Élménytúra a Visegrádi-hegységben
A túra végig aszfaltos úton halad, és ami különösen szerethetővé teszi, hogy nagy része forgalomtól elzárt erdészeti utakon vezet, tehát...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraKönnyű+
Kerékpárral a tavak vonzásában (Őrség 5)
Kerékpáros körtúránk következő állomása Szaknyér település, de közben betérhetünk a Hegyhátszentjakabon található Vadása-tóhoz egy jót strandolni vagy egy finom ételre.
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Kenuval a Körösön – Békéstől Köröstarcsáig
Békésről, a dánfoki duzzasztótól indul a túránk, nem messze Szanazugtól, ahol a Fekete- és Fehér-Körösök összefolyásától Kettős-Körösnek nevezik a folyót....
Különleges élővilágSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Szurdokról szurdokra
Indulj útnak egy kalandos erdei útnak Dobogókő felé, és engedd hogy a kilátás magával ragadjon mielőtt megpihensz az Eötvös Lóránd...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraPilis+
Várnéző túra
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
VonaltúraTúrakisvasútkerékpáros túraLátnivalók MagyarországonKerékpártúraturistaház+
Kisvasutas kirándulás a fővárosban
A Gyermekvasút talán az ország legkedveltebb kisvasútja, főleg, hogy ezt gyerekek is vezetik. Ajánlunk egy kis túrát, ami szép kilátásokkal...
kisvasútTúrakisvasút túraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Gyalogtúra haranglábtól dagadólápig
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomok+