A Felvidékről és Erdélyből induló bringatúrák augusztus 20-ára érkeznek meg Budapestre
„Otthonról Haza!” címmel határokon átívelő Nemzeti Összetartozás Túrák indulnak augusztusban az Aktívan Itthon Program részeként. A hosszabb, akár 11 napos bringás kalandok Pozsonyból és Kolozsvárról rajtolnak majd, de akik nem vállalkoznak egy több száz kilométeres megmérettetésre, azok indulhatnak Kassáról vagy akár Szatmárnémetiből is. A túrák már várják a jelentkezőket, melyek augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén egyszerre érkeznek meg Budapestre.
Az „Otthonról Haza!” rendezvénysorozat célja, hogy aktívan, két keréken, kulturális programokon keresztül kösse össze a határon innen és túl élő magyarokat, ezzel is erősítve a nemzet összetartozását. Az idén meghirdetett programok 4-11 napos határon átívelő kerékpártúrákat takarnak, melyekre már lehet is jelentkezni. A bringások különböző városokból indulnak, és minden csapat augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén egyszerre érkezik meg Budapestre.
A bringatúrákon két felvidéki (Pozsony, Kassa) és két erdélyi (Kolozsvár, Szatmárnémeti) településről indulnak majd a túrák. Az országokat, kultúrákat összekötő kalandtúra többről szól majd, mint csak kerékpározásról, hiszen a résztvevők a túravezetők segítségével az útba eső települések látnivalóit is megismerhetik. Az Erdélyből, pontosabban Kolozsvárról induló túra teljes hossza 900 km, melyhez akár rövidebb szakaszokra is lehet csatlakozni. Ha kevesebb kilométert szeretne tekerni, akkor Kassán vagy Szatmárnémetinél is csatlakozhat. Ezzel szemben a Pozsonyból induló túra „csak” 265 km hosszú, melynek különlegessége, hogy az főleg a Duna mentén vezet. Az útvonal teljesen sík, így a kevésbé gyakorlott kerékpárosoknak sem okozhat gondot annak teljesítése.
A nevezési díj a túravezetést, a félpanziós ellátást és útközbeni frissítést, a kísérő szervizbuszt és a csomagszállítást, a felvezető motorost és a kerékpáros túrakísérőt, valamint a szállást tartalmazza. Ezen felül a teljes távra vállalkozók jutányos áron kérhetnek transzfert a túra előtt Budapestről a kiindulási helyszínre, illetve a befejezést követően vissza a fővárosba.
Ha egy izgalmas és egyben életre szóló kerékpáros élményre vágyik, akkor már csak a jelentkezés van hátra. Mivel a férőhelyek száma korlátozott, így érdemes minél előbb regisztrálni az esemény weboldalán.
További híreink
Legyen a vízitúra mindenkié! Rendezvénysorozat indul a vízitúrázás népszerűsítésére
A programsorozat 10 helyszínén az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Aktív rendezvénysorozattal várják a turistákat a hazai natúrparkok
A programsorozat 10 helyszínén az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Folytatódik az ország legnagyobb kerékpáros túrasorozta, a Tekerj a Zöldbe!
Közel 300 családbarát, vezetett bringatúrán fedezhetjük fel az országot.
Közel 1.500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet
Idén harmadik alkalommal valósult meg hazánk egyik legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye.
Nézz szét túráink között!
Szatmár-Beregi kerékpáros örökségtúra
Az útvonal olyan ikonikus műemlékeket érint, mint a szatmárcsekei csónakfejfás temető vagy a Túristvándi vízimalom.
Középkori templomokKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Velencei csobbanás két keréken
Tekerj a BUBA útvonalán a Velencei-tóig!
tókerékpárSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Élménytúra a Visegrádi-hegységben
A túra végig aszfaltos úton halad, és ami különösen szerethetővé teszi, hogy nagy része forgalomtól elzárt erdészeti utakon vezet, tehát...
Túrakerékpáros túraKönnyűKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Barangolások a Káli-medencében
Balaton-felvidék egyik legszebb része a varázslatos Káli-medence. Ide vezet kerékpártúránk, a vulkánok szabdalta völgybe, ahol suhanni örök élmény lesz!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Márianosztra-Kopasz-hegy gyalogtúra
Márianosztrán gyönyörködjön a festői látványban amit a Kopasz-hegy kínál! Ezek mellett lehetőség van a Transzbörzsönyi kisvasút kipróbálására, illetve a börtönmúzeum...
kisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúra+
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKözépkori templomoktanösvényLátnivalók Magyarországon+
Átkelés a hegyeken
Teljesíts egy próbát a Börzsönyben, és gyönyörködj el a vidék számtalan csodájában!
kisvasútTúrakerékpáros túraturistaházVonaltúra+
A Hódos-éri völgy meghódítása bringával
Látogasd meg a Bakony varázslatos településeit, miközben áttekersz a vadregényes tájakon!
Kulturális/történelmi értékekVonaltúrakerékpárTúraLátnivalók Magyarországon+
Két vár meghódítása – Történelmi és borvidéki kerékpártúra a Zemplénben
Útvonal: Boldogkőváralja-Fony-Regéc-Háromhuta-Erdőhorváti-Tolcsva-Vámosújfalu A túra közepesen nehéz emelkedőket tartogat, a regéci várhoz pedig nem aszfaltozott úton kell feltekernünk, cserébe a Zemplén...
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraSzép kilátás+
Kerékpárral a Dráva síkján
Harkány üdülővárosa kiváló kiindulópont, ahol szállást, étkezést, kikapcsolódási lehetőséget találsz, és akár e-bike-ot is bérelhetsz itt a túrához. Gyönyörű természeti...
TörténelemKörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpártúratóTúra+
Boroszlán tanösvény, Bakony
Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű erdejében, a Magas-Bakonyban vezet ez a csodás bükkösöket átszelő tanösvény. A túra Bakonybéltől három kilométerre, a...
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Csepel-sziget déli része két keréken
Fedezzük fel kerékpárral a Csepel-sziget déli részét! Ráckeve központjából indulunk a Kossuth Lajos utcán déli irányba, Szigetbecse felé. Szigetbecsén érdemes...
KörtúraKulturális/történelmi értékek+
Felfedező túra a tállyai várromhoz
Tállyáról induló könnyed gyalogos körtúra a Zemplén-hegység és Hernád-határán.
kirándulásKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Csóványos gyalogtúra
Barangolj el a Budapesthez közeli Börzsönybe, és csodáld meg Csóványos színes kilátását!
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúraKörtúra+
Szob-Nagymaros vízitúra
Magyarország lenyűgöző tájai közül is kiemelkedik a Dunakanyar – ezt a csodás szorost fedezzük fel a vízről!
Család-és gyerekbarátEgyirányú túraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Irány Zemplén legmagasabb pontja
Díjnyertes túra a Zemplén legmagasabb pontjára, ahol a szomszédos Szlovákiába is átláthatunk.
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakirándulásKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Körtúra a Pilis szent helyein
Kirándulj el Pilisben elhelyezkedő emlékeket megnézni, mielőtt szusszansz egyet Dobogókőn vagy a menedékházakban!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraPilis+
A Tisza-tó vadonja
A Tisza-tó igazi madárparadicsom – a természet szépségeinek felfedezésére indulunk ezen a kalandos vízitúrán.
Szép kilátásKülönleges élővilágKörtúra+
Egynapos kirándulás vidékről a városba
Kiváló egynapos, könnyed kerékpáros körtúra vidékről a városba. Panorámás kilátás, vonzó megállók, nagyszerűen kerékpározható szakasz. Kell ennél több?
kerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúra+
Tavak nagyköre
Kapcsolódj ki, és tekerj el Tatára majd a körülötte lévő településekre a természetközeli túrákon! A csodálatos és rengeteg régészeti kincset...
Túrakerékpáros túravárKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekKerékpártúra+
Pálos malom túra
Járd végig a Csigatúra tanösvényt, és látogass el a Pálos malomhoz egy könnyű családi túra során!
KörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Írottkő Natúrpark kerékpárút Kőszeghegyalja településeihez
Kőszeg és az Alpokalja ötvözi a hűvös erdei, a síkvidéki és a könnyedebb hegyi kerékpározás minden örömét. A lankás aszfaltozott...
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Cserháti vulkánok nyomában – Salgó vára és a Boszorkány-kő
A Cserhát északi része már a Felvidék kapuja. Az egykor itt őrt álló végvárak látványos hegycsúcsokra épültek, ahogy azt a...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Velencei-tó kör két keréken
A Velencei-tó sokak első tókerülése. Nincs sok emelkedő, viszont annál több látványosság. A nádasok madárlakossága is lenyűgöző.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Matula nyomában – Kerékpárral a Kis-Balatonon
A túra útvonala: Zalavár, Kis-Balaton Ház – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros, gyógyfürdő – Zalakomár – Kápolnapusztai bivalyrezervátum...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Tapolca és Keszthely között a parton és a dombokon
Túránk során a Balaton partján közelítjük Keszthelyt, visszafelé pedig a dombokon át érkezünk Tapolcára. 60 kilométer, végig aszfalton.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Borvidéki túra
A Csókakői vártól induló túránkon bájos tisztásokon és háborítatlan bükkösökön keresztül jutsz el a móri borvidékre.
TúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Kismaros, kisvasút, nagy kaland
A Börzsöny talán legkedveltebb kirándulóhelye a Királyrét. Bajdázó-tó, fenyves, Várhegy-kilátó, mindent találsz, ami egy jó túrához kell. A kisvasút már...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túraKörtúra+
A madárvilág nyomában kerékpárral a Fertő tó környékén
A hatalmas Fertő-tó partján nagyon különleges vidéken járunk. Ez a madárvilág és nádasok birodalma, ahol sokkal közelebb kerülhetünk a természethez,...
Földtani érdekességekKülönleges élővilágKerékpártúraKörtúraKulturális/történelmi értékek+