A gyerekek akár már 3 éves kortól elkezdhetik a síelést
Miskolcon a 2000-es évek elején zárt be a műanyag sípálya. Az Aktív Magyarország Program támogatásával most új sítanpályát nyitott a Miskolci Síiskola az Avas oldalában, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium területén. A diákok tanítás után vagy akár órarendbe illesztve is használhatják a létesítményt.
A most átadott 80 méter hosszú és 10 méter széles síntanpálya egyszerre három csoport oktatására alkalmas a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium területén, amely a Síoktatók Magyarországi Szövetsége szakmai ajánlásával és ellenőrzésével alakítottak ki. Sífelvonó könnyíti meg a feljutást a pálya tetejére, és pályavilágításnak köszönhetően sötétedés után is használható a sportlétesítmény. A síntanpálya az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 15 millió forintos támogatásával valósult meg, melynek teljes költsége 63,6 millió forint volt.
A hókérdés mindig is probléma a környéken, viszont a tanulni vágyok ezen az új pályán szinte minden időjárásban megszerezhetik az alapokat, hogy a későbbiekben akár Bánkúton is tudják űzni ezt a sportot. Az új autópályán pedig könnyen elérhető a Tátra is, ahol komolyabb pályákon lehet síelni. Az alapok elsajátítását szakképzett oktatók segítik hétköznap délután és hétvégén, lehetőséget biztosítva Miskolc lakossága számára, hogy elsajátítsák ezen téli sportok alapjait. Csoportos síoktatáson 4 éves, sí- és snowboard magánórák keretében pedig 3 éves kortól tanulhatnak kezdő és középhaladó szinten a gyerekek és a felnőttek egyaránt. A Miskolci Síiskola a pályához tartozó épületben a felszereléseket ingyenesen biztosítja az órákon résztvevő tanulók számára.
„A téli időszakban keveset mozgunk, ezért a tavalyi évben sítanpályák építésére írtunk ki pályázatot. A támogatási program keretében 3 síntanpályát tudtunk támogatni, az idén pedig 5 új sikeres pályázatot fogadtunk el”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki hozzátette, hogy a Közösségi Élet Újraindítása Program keretében a környező iskolák számára ingyenesen biztosítanak síoktatást, a program egészében pedig akár 10 ezer gyereket is be lehet vonni országosan.
Mire jó a sítanpálya?
A sítanpályák olyan műanyag borítású sípályák, amelyeken az év bármely időszakában elsajátíthatják a síelni vágyók a sport alapjait, illetve finomíthatják a technikájukat. Az országban több mint 30 ilyen sítanpálya várja a tanulni vágyókat. Ezekben a létesítményekben szakképzett oktatók tanítják meg a síelés alapjait. A sítanpályák előnye, hogy a havas síelés előtt, a síterepekhez képest olcsóbban adnak lehetőséget a tanulásra. Így a téli éles síelésre már biztos alapokkal érkezhetnek a síelők.
További híreink
Legyen a vízitúra mindenkié! Rendezvénysorozat indul a vízitúrázás népszerűsítésére
A programsorozat 10 helyszínén az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Aktív rendezvénysorozattal várják a turistákat a hazai natúrparkok
A programsorozat 10 helyszínén az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Folytatódik az ország legnagyobb kerékpáros túrasorozta, a Tekerj a Zöldbe!
Közel 300 családbarát, vezetett bringatúrán fedezhetjük fel az országot.
Közel 1.500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet
Idén harmadik alkalommal valósult meg hazánk egyik legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye.
Nézz szét túráink között!
A Tisza-tó titkai – a poroszlói Tisza-tavi vízi sétány
A Tisza-tavi vízi sétányon egy másfél kilométer hosszú, cölöpökre épített pallóúton sétálva ismerkedhettek meg a Tisza-tó növény- és állatvilágával.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Velencei csobbanás két keréken
Tekerj a BUBA útvonalán a Velencei-tóig!
Család-és gyerekbaráttókerékpárSzép kilátás+
Alsópetényi kilátókör
A Prónay-kastélyról és Andreánszky-kastélyról nevezetes Alsópetényből kényelmesen járható erdei úton juthatsz el a gyönyörű kilátást biztosító Prónay-kilátóhoz.
TúraKirándulások 15 km alattkastélyKörtúraSzép kilátásgyalogtúrakilátó+
Denevérleső körtúra a Mecsekben
Túránk az Abaligeti-tó partjáról indul, a Denevér tanösvény jelzésen déli irányba. Abaliget igazán ősi településnek számít, nevét a honfoglaló magyarság...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalKörtúra+
Változatos terepen a Velencei-hegység körül
A Velencei-hegység szinte minden gyönyörűségét megcsodálhatod, ha terepkerékpárra pattansz. Hova indulj? Mutatjuk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúrató+
Családi kerékpártúra a Dráva mentén – evezéssel fűszerezve
Tökéletes, könnyed kerékpártúra az egész család részére. Interaktív ismeretterjesztés, gyönyörű vízi világ és megannyi érdekesség vár rátok, hogy felfedezzétek.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vulkántúra az Alföld peremén
Az Alföld sok meglepetéssel vár minket. Például vulkánokkal.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Élő földrajz óra a Szarvaskő-tanösvényen
Festői környezet, szűk völgyben megbújó mesebeli táj. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű településére, Szarvaskőre.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alatt+
Családi kerékpártúra a Mecsek hegyháton
A kíváló levegőjű Sikondáról induló könnyed családbarát kerékpártúra gyönyörű, kiépített utakon és bájos falvakon át vezet.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúra+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túraKörtúra+
Fedezd fel Tapolcát!
Kerékpártúránkon bejárhatod a tapolcai Malom-tó környékét, elkerekezhetsz a magyar Stonehenge-ként is ismert Haláp-hegyre, amit panorámája, kőszobrai és tanösvénye kötelező programmá...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
A Bódvától a pálosok szár-hegyi kolostoráig
Ezen a túrán elkirándulhatsz a majdnem 700 éves szár-hegyi kolostor romjaihoz, útba ejtve látványos kilátópontokat.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Vendvidéki zsidai bolyongás
Igazi erdei élménytúra, ahol végtelennek tűnő erdők, vadregényes patakok, gyönyörű rétek és kis tisztások váltják egymást.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Balatoni gurulás – kerékpáron és kisvasúton
A Balaton egyetlen kisvasútjával kötheted össze ezt a kerékpártúrát. A rövid táv és a könnyű terep biztosan a család kedvence...
Család-és gyerekbarátkisvasútkerékpáros túrakisvasút túra+
Fazekasság és gótika az Őrségben
Útvonal: Őriszentpéter–Bajánsenye–Magyarszombatfa–Velemér–Szentgyörgyvölgy–Kerkáskápolna–Pankasz–Őriszentpéter A kiváló kerékpártúra-terepnek számító Őrség legszebb részeit lehet felfedezni ezen a túrán. Az Őrség nevét arról kapta, hogy...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Körtúra a sárkányok várától varázslatos völgyeken át
Körtúránk a Kelet-Mecsek dombjain vezet, a Máré-vár meglátogatásával remek családos program.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
Bortól a vízig
Sopronból indulva az osztrák „kékfrankos országon” át, majd Nagycenk és Fertő parti települések érintésével kerékpározhatunk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Hévízi ízelítő a Balaton legjavából
Ha még nem állsz készen egy Balaton körbetekerésre, a felkészüléshez biztosan meghozza a kedvedet ez a laza vízpartközeli túra. Könnyed...
Egyirányú túraKülönleges élővilágKerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Pisztrángok nyomában a Garadna-völgyben
Tudtad, hogy olyan gyorsfolyású vizeket kedvelő halak is élnek nálubk, mint a pisztráng? A Bükk különleges világában velük is találkozhatsz.
kisvasútTúratanösvénykisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Út a gyógyító kövekhez
Körtúra a Bükkben Lillafüredről Bükkszentkeresztre. Energia fa, kövek, gyógyító hely az Északi-középhegységben.
Különleges élővilággyalogtúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Tatai romantika – Kerekezés az Által-ér mentén
Bringatúra az Év Kerékpárútján. Tatabányától a Dunáig tartó túra kiváló úton.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraSzép kilátás+
Madárrezervátum és a nyugalom szigete két keréken
Ez az igazán békés, természetközeli túra neked való, ha kedveled a jó minőségű kerékpárutakat és a gazdag élővilágot. A madárrezervátum...
Szép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúraKörtúra+
Tarcali panorámatúra
Ez a könnyű és látványos kirándulás Tarcal és Tokaj legszebb látnivalóit fűzi fel.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Túra az ezüsthársak mentén
Indulj el Mozsgóról és sétálj végig az Ezüsthárs tanösvényen, csodáld meg a Zselic rejtett kincseit!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattKörtúra+
Kirándulások a Dráva mentén, Őrtilos környékén
A kirándulás két elemből tevődik össze: egyik a Dráva-ártér tanösvény, a másik pedig az Őrtilosi Szentmihály-hegy és a Fesztung.
Különleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalDráva-mente+
Két keréken a Sokorói-dombság szívében
Ismerd meg a Sokorói-dombság hangulatos településeit ezen a körtúrán. Utad sokszor erdők át, árnyas fák között visz, pattanj bringára és...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúrakirándulásKörtúraSzép kilátás+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
KörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alatt+
Panorámatúra a Cserhát tetején
A bányáktól sebzett sasbérc, a Naszály meghódítása ugyan nem könnyű túra, de kihagyhatatlan!
várKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúratanösvény+
Poroszlótól az Egri Csillagok hegyes világába
A Poroszlóról a Bükk lábának szőlődombjai felé vezető túra átvisz a madárvilággal tarkított pusztából a hegyek birodalmába.
Különleges élővilágKerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Erdei kerékpárúton a Nyugat-Mecsekben
A túra Pécs belvárosából indul, első szakasza a rendkívül látványos Orfűi kerékpárúton halad. Rengeteg látványosság vár rád: hangulatos erdei kerékpárút,...
TörténelemKözépkori templomokKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúrató+