A fertőszéplaki Peisonia Látogatóközpont a Fertő-tavi kirándulások egyik új kiindulópontja lehet a jövőben. Korábban kastélyként kezdte a pályafutását, ám a közelmúltban már a lebontástól kellett megmenteni, hogy mára egy felújított, interaktív, műemléki épülethez méltó helyszín váljon belőle.
Az új látogatóközpont minden korábbinál részletesebb képet ad arról, hogy mit érdemes felfedezni a Fertő-tó térségében. Az egyedülálló növény- és állatvilág bemutatása mellett nagy hangsúlyt fordítottak arra is, hogy a Fertő-tó kulturális és gasztronómiai érdekességeit is bemutassák.
A Fertő-tó latin nevéből (Lacus Peiso) ihletett Peisonia Látogatóközpontban azt is megnézhetjük, hogyan keveredtek a térségben a főúri és a paraszti építészeti stílusok, rácsodálkozhatunk a környék borkultúrájára, de régészeti feltárásokat is megnézhetünk. A látogatóközpont vezetői azt ígérik, hogy az interaktív kiállítás végigjárása után igazi bennfentesként fedezhetjük fel a világörökségi helyszín sokszínűségét.
Az épület története már önmagában is érdekes, hiszen a Széchenyiek először kastélynak építették az 1600-as években. Miután az ingatlan az Esterházy család birtokába került, saját kastélyuk felépítése után az eredeti épületet magtárrá alakították át (a II. világháború után TSZ is volt), melynek állapota az évek során jelentősen leromlott. Már a bontáson gondolkodtak, amikor 2010-ben megszületett a döntés a most átadott látogatóközpont kialakítására.
A Peisonia Látogatóközpont Fertőszéplakon, a Széchényi Ferenc tér 1. szám alatt várja a védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatókat. További információ a nyitvatartásról és a jegyárakról ide kattintva található.
További blogposztjaink
Töltődj fel élményekkel a Bakonyban, a szurdokok és a betyárok földjén! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Bakonyban.
Melyik az ország legizgalmasabb kilátója? És legkényelmesebb turistaháza? Szavazz te is!
Idén is keressünk az Év Kilátóját és az Év Turistaházát. Elindult a közönségszavazás. Neked melyik a kedvenced?
Szuper túrák, ízletes borok és lenyűgöző tanúhegyek várnak a Balaton-felvidéken
A Balaton északi partján bőven jut élmény és látnivaló egy-egy bortúra alkalmával!
Kalandozz Erdőország vadonjában a csillagok útján! – E-bike túrák a Zselicben
Kalandra fel, és éld át a Zselic varázsát vezetett e-bike túráink egyikén!
Nézz szét túráink között!
Tekergés a Szigetköz árterében
Tekerj el a Holt-Duna partjain, és lepd meg magad a környék változatos környezetének és élővilágának megtekintésével, és kellemes kikapcsolódási helyek...
KerékpártúraTúrakerékpárkirándulásKörtúraFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Élő földrajz óra a Szarvaskő-tanösvényen
Festői környezet, szűk völgyben megbújó mesebeli táj. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű településére, Szarvaskőre.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alatt+
Duna-parti kerekezés
Fogadd el a kihívást, és nézz körbe a Dunakanyar teljes területén, ahol rengeteg természeti és építészeti csoda vár!
TúraVonaltúrakisvasútkerékpáros túraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Bringás kalandok a Bükkben: Miskolc és környékén
Ha az emelkedők nem riasztanak meg, akkor egy nap alatt bringával a Bükk-vidék színét-javát bejárhatod.
KerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban
Ismerd meg Vas-Hegyhát vidéket ezzel a kerékpártúrával, ami egytől egyig bemutatja neked a vidék hírességeit!
Különleges élővilágTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!
Hegyikerékpárral az Aggteleki-hegységben
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Tekerés az ősi tenger nyomaihoz
A Salgótarjánból kivezető északkeleti kerékpárút az oligocén kori ősi tenger felé vezet, amikor Bárnát veszed célba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Őserdők őrzője
Indulj el ezen az egynapos túrán a Bakonyba, és csodáld meg az őserdős tájat a Burok-völgyben, majd utazz el Fehérvárcsurgóra...
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakastélyLátnivalók Magyarországon+
Út az andezitcsúszdához
Nógrád megye egyik legszebb zsákfaluja Bér: határában a Bér-patak csörgedezik, a mellette magasodó Nagy-hegyről pedig páratlan panoráma tárul eléd.
VonaltúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
Somogyi kerekezés a Deseda-tóhoz
Akár családos kiruccanást tevezel, akár sportos hétvégi programot, ideális lehet ez a somogyi ízelítő kör. Változatos túra, mely akár egy...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Az Oszkó-hegy néhai Farkas-erdeje
Az oszkói szőlőhegyen egy könnyed kis körtúrát tehetünk.
KörtúraSzép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Írottkői csúcstámadás
A Kőszegről induló kerékpáros körtúra során festői tájakon tekerhetsz. Várak, határmenti falvak, különleges faóriások, pazar panoráma és egy tó is...
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátás+
A Felső-Tisza-vidék felfedezése kerékpárral
Útvonal: Kölcse–Sonkád–Tiszabecs–Tiszakóród–Szatmárcseke–Túristvándi–Kölcse Kerékpártúránk a gyönyörű fa harangtornyáról híres Kölcse központjából indul. Innen áttekerünk a közeli Sonkádra, de még mielőtt a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Körtúra a Pilis szent helyein
Kirándulj el Pilisben elhelyezkedő emlékeket megnézni, mielőtt szusszansz egyet Dobogókőn vagy a menedékházakban!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraPilis+
Elvarázsolt pincék – 10. Alpannonia® light körtúra
A természeti és kulturális látnivalókban gazdag túrakör az egykori cáki kőfejtőhöz közeli játszótérnél kezdődik. Vadregényes táj, 120 éves fa, pincesorok,...
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKirándulások 10 km alattTúra+
Kajaktúra a legtisztább magyar folyón, a Dráva felső szakaszán
Ha kíváncsi vagy a Dráva háborítatlan vízivilágára, gyere, ismerd meg a folyó más szakaszát is! Kényelmes és biztonságos tengeri kajakok,...
Egyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
A Hódos-éri völgy meghódítása bringával
Látogasd meg a Bakony varázslatos településeit, miközben áttekersz a vadregényes tájakon!
VonaltúrakerékpárTúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékek+
Csarna-völgyi gyalogtúra
Tedd magad szabaddá a Csarna-völgyben, ahol a természet elragad téged a festői látványával!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúrakisvasút+
Hegyhát 30 gyalogtúra
Barangolj el Vasvárba, és lesd meg az ottani szőlőhegyeket, illetve Mindszenty bíboros szülőfaluját!
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúra+
Körösi karika – Békéscsaba–Gyula kerékpártúra
Túránk Békéscsabáról, a Széchenyi ligetből indul az Élővíz-csatorna mentén. Az évszázados árnyas fák között kanyargó, közel 300 évvel ezelőtt kézzel...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Mediterrán bortúra és zarándoklat a villányi-hegységben
Családbarát körtúra, ahol útközben sok érdekességet megtanulhatsz. Kilátó, sütögető helyek, hegyek, szőlősorok és dűlők fogadnak.
KörtúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakilátó+
Mátraházai körtúra
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
KörtúraSzép kilátás+
Kisvasúttól-kisvasútig: Gyalogtúra a hegyekbe kisvonatozással megspékelve
Kétszer is Mátravasútra szállhatsz ezen a túrán, így kisvasútról is élvezheted a Mátra csodálatos tájait. Indulj el!
Túrakisvasút túraSzép kilátásgyalogtúrakisvasút+
Madárrezervátum és a nyugalom szigete két keréken
Ez az igazán békés, természetközeli túra neked való, ha kedveled a jó minőségű kerékpárutakat és a gazdag élővilágot. A madárrezervátum...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Békés séta a vörös kőhöz
Sétálj végig Szentendre híres macskakövein és csodáld meg az erdőket, a kisállatkertet, és antik architektúrát!
gyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Úrkúti-őskarsztól a kalandparkig
Csodáld meg Úrkút élettel teli erdeit az Úrkúti-őskarszt területén!
TúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Ökotúra a ráckevei vízi világban
A Csepel-sziget déli részén fekvő Ráckevét népszerű kirándulóhellyé teszi Duna-partja, a nyugodt Soroksári-Duna-ág és persze a közeli szigetek nádassal övezett,...
KörtúraKülönleges élővilág+
Irány Zemplén legmagasabb pontja
Díjnyertes túra a Zemplén legmagasabb pontjára, ahol a szomszédos Szlovákiába is átláthatunk.
gyalogtúraTúrakirándulásKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+