Skip to main content

Túrák és tanösvények a Hortobágyon – Fedezd fel hazánk legnagyobb nemzeti parkját!

A Hortobágyi Nemzeti Park az ország egyik legrégebbi és legnagyobb nemzeti parkja, egyben Magyarország egyik ikonikus tája. Nem véletlenül lett ez a tájék a Világörökség része: itt áll a híres Kilenclyukú híd, itt haladt régen a sóút, a hatalmas halastórendszer pedig több száz költöző madárfaj nyári megálló- és pihenőhelye. Összegyűjtöttük, milyen túrákat, tanösvényeket érdemes beépíteni a programba, ha erre jársz.

Gyalogtúrák

A Hortobágyi Nemzeti Park területén a természeti értékek megóvása érdekében a gyalogtúrák feltételekhez kötöttek. A tanösvények a belépőjegy megváltása után vezető nélkül is látogathatók, azonban az ezeken kívül eső területekre csak a nemzeti park igazgatóságának előzetes engedélyével lehet belépni. Annak érdekében, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkot az állat- és növényvilág megóvása mellett tudjuk látogatni, a nemzeti park egész évben szervez gyalogtúrákat. Ezeket szakképzett vezetők tartják, akik bemutatják a környezet gazdag élővilágát, jellegzetes növény- és állatfajait, illetve beszélnek a terület kialakulásáról is. Konkrét gyalogtúráinkért kattint az alábbi dobozra!

Tisza-tó és Hortobágy

Tanösvények

  • Hortobágyi-halastavi tanösvény

A Hortobágyi-halastavak Közép-Európa legnagyobb halastórendszerét alkotják, a tanösvény pedig ezt a változatos, izgalmas területet mutatja be. A tizennégy állomásból felépülő túraútvonal egy részét a gáton végigfutó, muzeális értékű kisvasúton vagy kerékpáron is megteheted. Gyalogosan az öt kilométeres tanösvény végigjárása nagyjából 2,5 órát vesz igénybe.

  • Egyek-pusztakócsi mocsarak bemutatóterület és tanösvények

A 11 kilométer hosszúságú útvonalon öt állomás segítségével ismerheted meg az Egyek-pusztakócsi mocsarak különleges növény- és állatvilágát. Itt fekszik a Górés-tanya, ahol a nemzeti park madármentő állomásának röpdéit lehet meglátogatni. A különleges madarak megismerése nagy élményt jelent minden korosztály számára. A mellette lévő kunhalomról szép kilátás nyílik a pusztára.

Megközelítés: 33-as főút, egyeki elágazás, Patkós csárda vagy Kócsújfalutól a Kaparó-csárdával szemben jelzett földúton.

Gyalogtúra Hortobágy szívében

  • Szálkahalmi tanösvény

Az egy kilométer hosszú, kilenc állomásból álló tanösvény izgalmas áttekintést ad a Hortobágyi Nemzeti Parkban található szikes pusztai élőhelyekről. A tanösvény megtekintéséhez kérhetsz szakmai vezetést is.

Megközelítés: 33-as főút, 79. kilométerkő

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds