Skip to main content

TOP 5 levendulás program júniusra

Ha június, akkor levendula – Lilába borul Tihany, haza is vihetsz belőle!

Sokunk kedvelt színe a levendulalila – főleg júniusban. Szerencsére hazánkban is bőséggel gyönyörködhetünk benne, hiszen országszerte egyre több pompázó, illatozó levendulást találunk! Válogatásunkban összegyűjtöttük nektek a következő hetek legszuperebb programjait, szedd magad helyeit, virágünnepeit, melyek a levendulához kötődnek.

1. Levendulanapok és szüret Pannonhalmán

Látogassatok el a Levendulanapokra június 8-án és 9-én a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjébe! Ingyenes illatmúzeum, kézműves foglalkozások és Szedd Magad! levendulaszüret vár titeket, ahonnan nemcsak virágot vihettek haza, hanem nagyszerű élményeket is. Bővebb információt itt találtok.

Ha pedig összekötnétek a napot egy extra kalanddal és egy jó kis bringázással, érkezzetek Győrből két keréken!

Két keréken a bencések nyomában – Győr-Pannonhalma kerékpártúra

2. Tihanyi Levendula Szedd magad! és Levendula Hetek

A Tihanyi-félszigeten június 14–30. között mindennap részt vehettek a Levendula Szedd magad! programban. Hétfőtől csütörtökig 9–18, péntektől vasárnapig 9–19 óra között díjmentesen látogathatjátok a tihanyi levendulamezőket, és emlékbe vagy ajándéknak vihettek magatokkal levendulát, de levendulaolajat és levendulavizet is vásárolhattok. Június 21-30. között a szedést a Levendula Hetek programjaival is kiegészíthetitek. Információkat a rendezvényről itt, a Szedd magad!-ról pedig itt találtok.

Valamilyen aktív programmal egészítenétek ki a nyaralást? Járjátok be a festői Tihanyt és Balatonfüredet két keréken!

Füred-Tihany-Füred: minden egy mini kerékpártúrában

3. Levendula Nap Dörgicsén

Június 22-én Dörgicse is egész napos levendulás rendezvénnyel vár titeket, amely során teljes pompájában láthatjátok a helyi bemutatókertben a levendula virágzását! 10 és 18 óra között Szedd magad! akcióban is részt vehettek. A rendezvényen lesz kreatív kézműves foglalkozás, látványlepárlás, könyvbemutató, koncert és még sok más izgalmas program. Ne maradjatok le! Minden infót megtaláltok itt az eseményről.

A Balaton-felvidéken jártok, és tüzetesebben felfedeznétek a környéket? Induljatok útnak bringával a színek, illatok és panorámák térségébe, irány a Nivegy-völgy!

Színek, illatok és panorámák a Nivegy-völgyben

4. Levendula Fesztivál Tiszaderzsen

Június 15-én ismét megrendezik a népszerű tiszaderzsi Levendula Fesztivált, ahol ugyancsak kézműves vásárral és foglalkozásokkal, gyermek- és kulturális programokkal – s persze rengeteg levendulával – várnak titeket a szervezők. Pontos infókért kövessétek a Tisza-tavi Levendulás Facebook-oldalát!

Kössétek össze a levendulaszüretet egy tókerülő kerékpártúrával! Higgyétek el, valami egészen különleges élmény bringáról szemlélni Magyarország második legnagyobb tavát. Pattanjatok két kerékre a gyerekekkel, és irány a Tisza-tó!

Kerékpárral a Tisza-tó körül

5. Szedd magad! programok

Ha ti is imádjátok a lila, illatos virágú növényt, ajánlunk néhány további helyszínt a főváros és a Balaton környékén, ahol leszedhetitek magatoknak a vázába, illetve a szörpnek való mennyiséget.

Budapest közelében:

  • Kevélyhegyi Levendulamező – Pilisborosjenő
    A Kevélyhegyi levendulás évek óta szervez szedd magad napokat, így ez nagyszerű lehetőség, hogy közelebbről megismerjétek a levendulaültetvényt, és élvezhessétek az illatos környezetet.
    Szüreti napok: 2024. június 7-23. között.
    További információ itt.
  • Levendulaszüret Budakeszin
    Budakeszin is vár titeket a csodásan gondozott ültetvény meg a fantasztikus panoráma a János-hegyre és a Zsámbéki-medencére. Töltsetek el egy fantasztikus napot az illatfelhőben, és kóstoljátok meg a különleges levendulás ízeket!
    Szüreti napok: 2024. június 8-9. és 15-16.
    További információ itt.
  • Szedd Magad Levendula – Monor, Strázsa-hegy
    A strázsahegyi levendulás Budapesttől csak 35 kilométerre található. Itt tihanyi francia levendulát lesz lehetőségetek gyűjteni szörpnek, szirupnak, teának, sütibe, csokiba, csokornak.
    Induljatok az ezer pince városába!
    Szüreti napok: 2024. június 8-23. hétvégenként.
    További információ itt.

Balaton közelében:

  • Szedd magad Ozorán
    A csodás Ozorán a levendulaszüret mellett élményfestéssel, hangtál-terápiával és még sok más programmal is készülnek. Jelenleg 15 fajta levendulából nyílik lehetőség a szüretelésre, a fehértől a rózsaszínen át a sötétliláig minden árnyalatban találtok virágokat.
    Szüreti napok: 2024. május 25-től a virágzás végéig.
    További információ itt.
  • Kőröshegyi Levendulás
    Kőröshegyen júniustól egészen augusztusig, 8 hektáron át élvezhetitek a levendula virágzását, melyek hátterét a szemet gyönyörködtető Balaton adja.
    Szüreti napok: 2024. június 1-től augusztus közepéig.
    További információ itt.

Ha pedig az ország más pontjain kalandoznátok, íme az összes, 187 hazai levendulás, ahol érdemes lesz az elkövetkezendő hetekben levendulát gyűjtögetni! 

(A térképet készítette: Lakatos Márk, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusának mesteroktatója.)

További blogposztjaink

Ha június, akkor levendula – Lilába borul Tihany, haza is vihetsz belőle!

TOP 5 levendulás program júniusra

Válogatásunkban összegyűjtöttük nektek a következő hetek legszuperebb programjait, szedd magad helyeit, virágünnepeit, melyek a levendulához kötődnek.

Nézz szét túráink között!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds