Kapcsolódj ki a Mecsek mediterrán vidékén és élvezd a napsütötte Baranyát! A Mecsek és a Villányi-hegység növény- és állatvilága annyira egyedi, hogy ezt máshol nem találod meg: valaha a Mecsek térsége a trópusokon helyezkedett el, és dinoszauruszok taposták e tájat. Válogatásunkban most összegyűjtöttünk 5 helyet, amit nem érdemes kihagyni, ha felfedeznéd ezt a különleges térséget.
Óbánya – Kisújbánya – Ferde-vízesés
Az Óbányától, a „magyar Svájc”-tól Kisújbányáig vezető szakasz talán a legszebb része a Rockenbauer Pál Déldunántúli Kéktúrának. A két település között egy rendkívül látványos, patakos völgy húzódik, ahol olyan csodák láthatók, mint a Ferde-vízesés vagy a Csepegőszikla. Kóstolhatsz itt helyben nevelt pisztrángot, és felmászhatsz a gyönyörű panorámát biztosító Óbányai kilátóhoz is.
Ördögárok
Az Ördögárok Villány egyik legkiemeltebb területe, egy déli kitettségű völgykatlan, egészen egyedi, meleg és magas páratartalmú mikroklímával, ahonnan izgalmas, díjnyertes vörösborok származnak. A komoly szakértelemmel betelepített dűlő látványa az ázsiai rizsteraszokat idézi: amerre a szem ellát rendben tartott szőlősorok, teraszok láthatók felkúszva a domboldalakra.
Orfűi tavak
A négy tóból álló tórendszer minden korosztály érdeklődésének eleget tesz. Ez a pécsiek „Balaton”-ja, ahova hétvégenként a családok közösen járnak fürdőzni, kikapcsolódni. A Mecsek mesterséges „tengerszemei” egyaránt várják a vitorlázás, a SUP-ozás, a szörfözés, az evezés, a horgászat, a lovaglás és a kerékpározás szerelmeseit, de lehet itt barlangászni, vagy éppen sárkányhajózni is – télen pedig korcsolyázni. Itt található hazánk egyik legjobb ma is működő malom-múzeuma is.
Zsongorkő kilátó – Babás szerkövek
A Zsongorkő a Mecsek egyik legszebb természetes kilátópontja 540 méteres magasságban, amihez a Mecsek Egyesület elsőként épített korlátot. Innen lenyűgöző a panoráma egészen a Dráva síkjáig, tiszta időben a szlavón Papuk-hegység vonulatai is látszódnak. A közelben található, változó méretű vöröses sziklaképződmények, a Babás-szerkövek a helyi monda szerint két egymással versengő gazdag cserkúti család megkövesedett esküvői menetét rejtik.
A palkonyai és villánykövesdi pincesor
A két település története, fő látványosságaik egyértelműen a borászathoz köthetők. A helyi betelepült, főleg német nemzetiségű lakosok szorgos munkáját idézi Palkonyán az 53 présházból álló, faluvégi domboldalt beborító, látványos pincesor. A szomszédos Villánykövesd háromszintes pincefaluja ugyancsak a festők, fényképészek, turisták kedvenc helye, méltán tartozik az ország leglátványosabb ilyen jellegű műemlék-együttesei közé.
+1 Zengő kilátó
A Mecsek legmagasabb pontján néhány éve épült az új kilátó, amelynek tetejéről tiszta időben akár a Badacsony, a Drávát kísérő ártéri erdők és a horvátországi Papukhegység is látható. Ide azonban nemcsak a páratlan kilátásért érdemes ellátogatni; itt él a világ bánáti bazsarózsa-populációjának 90%-a is. Ha látni szeretnéd a pompás virágokat, időzítsd május elejére a Mecsek tetejének meghódítását!
További blogposztjaink
Lelj rá a Velencei-tó és a Völgyvidék kincseire! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Velencei-tónál és a Völgyvidékben.
5 szuper családi túratipp nem csak gyereknapra
Ha még nem tudod, hogy hol tölthetnéd el a családdal ezt a szép napot, akkor ajánljuk figyelmedbe ezt a túracsokrot.
3+1 izgalmas gyereknapi program a nemzeti parkokban és a natúrparkokban
Május utolsó vasárnapja minden évben a gyerekeké, ezért a hazai nemzeti parkok és a natúrparkok egyaránt színes programokkal készülnek.
Nézz szét túráink között!
Kerékpárral az ősi borostyánkőút mentén
Ez a könnyed, 1 órás kerekpáros körtúra az egykori Borostyánkőút vidékére hív a horgászparadicsomként ismert Abért-tótól indulva.
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Lugos-völgyi túra
Ezen a gyalogtúrán igazi vadregényes környezetben barangolhatunk, messze a tömegtől és az autók zajától.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Parádfürdői kaland körtúra
A Mátrában bringázni nem kis kihívás, ez a túra kalandvágyóknak és jó erőben lévő hegyi bringásoknak szól. Egy vagy két...
KörtúraSzép kilátás+
Körtúra a Villányi-hegység legszebb kerékpárútjain
Villány a vörösborok hazája: ideális terep a borkóstolókra és a kerékpártúrára. Ez a körtúra jócskán tartogat élményeket: gyönyörű panoráma, pincesorok,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúrakilátóTörténelemKörtúra+
Keresztül a „világ közepén”
Réten legelő szarvasmarhák mellett, erdőkkel körülölelt tájak, hangosan kuruttyoló békák és csokimanufaktúra. ?
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Várnéző túra
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
KerékpártúraturistaházVonaltúraTúrakisvasútkerékpáros túraLátnivalók Magyarországon+
Játszótértől játszótérig a Séd partján
Látogass el a Bakonyba kerékpáron, és nézd meg milyen élményeket kínál a tájegység Veszprém, Herend, és a Séd környékén!
VonaltúrakerékpárTúraKirándulások 15 km alattvárLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékek+
Kis-Balaton élménykör
Fedezd fel a Kis-Balaton környékét! Az útvonal változatos, sok látnivalóval és szőlődombokkal
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Mátraházai körtúra
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
KörtúraSzép kilátás+
Kerékpárral Bozsokról a festői Rohonci-tóhoz
Félórás könnyed kerékpártúrával elérheted Bozsokról a természetes fürdőtavat (Badesee Rechnitz). Hazafelé, a rohonci szőlőhegy takaros borospincéi között, panorámás környezetben ejtenek...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók Magyarországon+
Mackókör
A túra geológiai és történelmi emlékhelyeket egyaránt érint: sorra veszi Salgó és Somoskő várát, a Boszorkány-követ és a bazaltorgonát.
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Beregi körtúra
A túraútvonal szinte végig forgalomtól elválasztott, kitáblázott nyomvonalon halad, hangulatos falvakat, látványos örökséghelyszíneket érint.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
Élő Tiszán – Holt Tiszán
Talán a Tisza legszebb kanyarulatából indul a túra, ami kilátót és tanösvényt is érint. Remek családi program kisvasúttal kiegészítve.
kisvasútTúratanösvénykisvasút túraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Ágasvári körtúra
A Mátra szívébe, az Ágasvári turistaházhoz kapaszkodik fel ez a remek túra. És még azt is megtudhatod, hogy mi a...
KörtúraSzép kilátás+
Elvarázsolt pincék – 10. Alpannonia® light körtúra
A természeti és kulturális látnivalókban gazdag túrakör az egykori cáki kőfejtőhöz közeli játszótérnél kezdődik. Vadregényes táj, 120 éves fa, pincesorok,...
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKirándulások 10 km alatt+
Fel, a Lila-hegyi kilátóba
A családbarát túrán páratlan panoráma tárul elénk a Lila-hegyi kilátó tetejéről.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalKörtúra+
Kilátó túra a nyúli dombokon
Családbarát kirádulás Nyúlról érintve a Lila-hegyi kilátót. A kirándulás végén Pannonhalmán nézheted meg az apátságot.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattFöldtani érdekességekEgyirányú túraTúragyalogtúrakilátó+
Matula nyomában – Kerékpárral a Kis-Balatonon
A túra útvonala: Zalavár, Kis-Balaton Ház – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros, gyógyfürdő – Zalakomár – Kápolnapusztai bivalyrezervátum...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Kalandozások kenuval a Körösszögben
Aktív és feltöltött holtágak kísérnek útközben ezen az izgalmas evezésen: A túra végét a Tisza felbukkanása jelzi.
VízitúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A Nyugat-Cserhát tavai
A Bánkról induló biciklis körtúrán szinte minden második településen találhatsz egy kisebb-nagyobb állóvizet, melyek kiváló célpontjai lehetnek kerekezéseidnek.
Kulturális/történelmi értékektóTúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátás+
A Balaton-felvidék titkai – Alsóörstől Csopakig
Útvonal: Alsóörs–kilátók–Miske-szikla–Malom-völgy–Király-kút–Csopak A túra Alsóörsről indul, ahová kényelmesen el lehet jutni vonattal vagy autóval, majd a túra végén Csopakról könnyen...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túraSzép kilátás+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
Mátraszentimrei zarándoktúra
A Mátra szívébe kalauzol a zarándokút, ami érinti Bagolyirtás üdülőfaluját, és elvisz Fallóskútra, a népszerű Mária-kegyhelyhez. Útra fel!
KörtúraSzép kilátás+
Panoráma körtúra a Felső-Mátrában
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul és több pontján is gyönyörű kilátásban lesz részed.
KörtúraSzép kilátás+
Palócföld ékszerdobozától Isten tenyeréig
Ha egy könnyed, de látnivalókban bővölködő túrára vágysz, szívből ajánljuk ezt a hollókői kiruccanást!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékektanösvényCsalád-és gyerekbarátvárKülönleges élővilágTúragyalogtúrakilátóKirándulások 10 km alattKörtúra+
Kismaros-Zebegény túra
Pattanj föl a híres királyréti kisvasútra, miközben Zebegény pezsdítő levegője fellendíti a kedvedet a környék bebarangolásához!
gyalogtúraTúrakisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Vértesi kör – Csákberénytől Csókakőig
A Vértes legszebb érdekességeit, kilátókat és Csókakő várát gyűjtöttük össze ebbe a túrába.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Tekergés a Szigetköz árterében
Tekerj el a Holt-Duna partjain, és lepd meg magad a környék változatos környezetének és élővilágának megtekintésével, és kellemes kikapcsolódási helyek...
kirándulásKörtúraFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKerékpártúraTúrakerékpár+
Túra az ezüsthársak mentén
Indulj el Mozsgóról és sétálj végig az Ezüsthárs tanösvényen, csodáld meg a Zselic rejtett kincseit!
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
Bél-kőCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúraKülönleges élővilágKulturális/történelmi értékekSzép kilátás+