Újra jár hétvégente a Tisza-tó Expressz Budapestről a Tisza-tóra. A Keleti pályaudvarról induló expressz Tiszafüredet érintve Balmazújvárosig robog.
Tavaly csaknem 1,2 millióan szállították kétkerekű tarsukat a MÁV járatain, ami annak is köszönhető, hogy tavaly útjának indult a Budapestet és a Tisza-tavat összekötő Tisza-tó expressz. Idéni fejlesztés, hogy egészen Balmazújvárosig gurulhatsz a járattal. 50 kerékpár fér fel a vonatra, ami igény szerint bővíthető. A Tisza-tavi kerékpárjegy most hétvégente érhető el, de május 21-től nyár végéig minden nap adott, hogy egyenesen a Tisza-tó világába varázsold magad.
Növekvő érdeklődés
Egyre többen szállítanak kerékpárt vonaton – ez látszik a MÁV statisztikájából is: 2019-ben 880 ezren, 2020-ban 917 ezren, 2021-ben pedig 1 millióan vonatoztak bringával. Nincs ez különben a Tisza-tó népszerűségével sem. A Balatonkör mellett Magyarország top kerékpáros úti célja a Tisza mesterséges tava. A tókör nyilván a legkézenfekvőbb túra: 65 kilométer hosszan tekerhetsz a töltésen, ahol autó sem zavarhat, így gyerekkel is biztonságos kalandozásnak nézhetsz elébe. Nem nagy kihívás a virtuálisan nulla emelkedőjű kirándulást teljesíteni egy nap alatt, viszont így elég korlátozott, hogy mit láthatsz a vízi paradicsomból.
Olvasd el Tisza-kerülő túraajánlatunkat:
Kerékpárral a Tisza-tó körül
Kalandok földön-vízen
A Tisza-tó nem csak egy gyors végigtekerést érdemel! Egy hosszú hétvégét mindenképp érdemes itt töltened, ha már ide elvonatoztál. A Tisza-tavi Ökocentrum önmagában szinte egy napos program. Közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriumában vizák és tokhalak siklanak át a fejed fölött. Ha első kézből akarod megimerni a tavat, nincs mese, vízre kell szállni. Számos helyen bérelhetsz kenut, SUP-ot, vagy vezetett csónakos túrán is felfedezheted a halak és madarak világát. Három vízi kilátóból csodálhatod meg a csodás naplementét vagy a kacsák reptét. Ezeket az építményeket csak vízi úton tudod megközelíteni. Ha száraz lábbal szeretnéd megúszni a felfedezést, a Tisza-tavi sétány pallóútja remek opció, hogy a „vizen járva” nézz körül. Alternatívaként gumicsizmát húzhatsz az Öreg Pákász tanösvényen.
Ha becsülettel körbenéztél, nem marad más hátra, tekerj a vonatállomásra, és pakold fel a bringát a hazaútra.
Videós kalandajánlónk:
További blogposztjaink
Lelj rá a Velencei-tó és a Völgyvidék kincseire! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Velencei-tónál és a Völgyvidékben.
5 szuper családi túratipp nem csak gyereknapra
Ha még nem tudod, hogy hol tölthetnéd el a családdal ezt a szép napot, akkor ajánljuk figyelmedbe ezt a túracsokrot.
3+1 izgalmas gyereknapi program a nemzeti parkokban és a natúrparkokban
Május utolsó vasárnapja minden évben a gyerekeké, ezért a hazai nemzeti parkok és a natúrparkok egyaránt színes programokkal készülnek.
Nézz szét túráink között!
Változatos programok a Váli-völgyben
Bicske vasútállomásról indulva felfedezheted a Váli-völgy körüli izgalmakat: kastély, kisvasút, arborétum... Széles a választék. Indulj el!
tókisvasút túraKörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Olajtúra a dél-zalai erdőtájon
Kétnapos túra a magyar olajbányászat bölcsőjében. Az olajkutak mellett bükkösök, arborétum és hangulatos tó is vár az útvonalon.
Körtúragyalogtúraolajkutak+
Évezredek újta – 8. Alpannonia® light körtúra
Velemben minden évszakban romantikus sétát tehetünk a patakparton, a Szent Vid-hegyre felkapaszkodva pedig rábukkanhatsz az egészen az újkőkor óta itt...
KörtúraKulturális/történelmi értékekKirándulások 10 km alattTúraLátnivalók Magyarországon+
Tés malmai és a Római fürdő
Kalandozz a Bakony sziklás területein, ahol a hatalmas malmok biztosan visszarepítenek téged az időben!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Feketevíz vízi tanösvény – Páratlan madárvilág
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúratóTúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kab-hegy kerékpárral
Ajkáról indul a kerékpártúránk, amely a Déli-Bakony legmagasabb csúcsát, a Kab-hegyet célozza meg. A hegy körül kiváló minőségű, kerékpározásra szánt...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúra+
Erdei kerékpárúton a Nyugat-Mecsekben
A túra Pécs belvárosából indul, első szakasza a rendkívül látványos Orfűi kerékpárúton halad. Rengeteg látványosság vár rád: hangulatos erdei kerékpárút,...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúratóTörténelemKözépkori templomokKörtúraSzép kilátás+
Nyúlon innen és Nyúlon túl
Nyúlon átvezető gyalogtúra, ami magába foglalja a pannonhalmi környék kúltúrális emlékeit, és változatos élővilágát.
KörtúraSzép kilátáskirándulásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúragyalogtúrakilátó+
Somogyi kerekezés
Kerékpártúránk Balatonlelléről indul. A tó partját déli irányban elhagyva előbb Látrányon tekerünk keresztül, majd Visz érintésével érkezünk Karádra. Karádig alacsony...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Kastélytúra Fertődtől Keszthelyig
Kastélytól kastélyig túraútvonal Fertődtől Keszthelyig vezet végig a térség lankáin. Ha a túrát kettébontod, akkor marad időd a környező látványosságok...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Körtúra upponyi tájakon
A Bükknek ez a vidéke teljesen más arcát mutatja, mint Miskolc vagy Eger környékén. Tagolt dombságok, medencedombságok, dombhátak és lejtők...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekkerékpáros túra+
A nyugati Bakony gyöngyszemei
Fedezd fel kerékpároddal a Bakony legvadregényesebb helyeit ezen a megmérettető túrán, tele élményekkel!
kerékpárKörtúraKulturális/történelmi értékekLátnivalók MagyarországonTúravár+
Kerékpárral Zemplén váraiba
Várak, kastélyok, kúriák, helyi borászok és az üveggyártás múltjával is találkozhatsz ezen a túrán. Érdemes minél több időt rászánni, hogy...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátás+
Túra a vadak ásta tó körül
A nyári időszakban sokan keresik fel ezt a tavat strandolás céljából, ám tavasszal és ősszel teljesen más arcát mutatja.
Szép kilátástóAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúra+
Ős-Dráva Látogatóközpont tanösvény
Az Ormánság természeti értékeit, a különleges élővilágot, a régi tájhasználatot egyaránt felfedezheted.
A Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalOrmánságKörtúraKülönleges élővilág+
Gasztrotúra a Riviérán
A Balaton-felvidék nemcsak a csodás tájak, hanem az ízek otthona is! Ezen a könnyű kerékpártúrán te magad is utánajárhatsz ennek,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúra+
Bodza-völgyi barangolás – a Velencei-hegység legjava
Nem csak Pákozd környékén találhatsz ingókövet. Sőt, itt van a legnagyobb. A csodás erdő csak a hab a tortán. Indulj...
Szép kilátásFöldtani érdekességekgyalogtúraTúraKörtúra+
Kiruccanás a festői szépségű Hársas-tóhoz (Őrség 6)
Őriszentpéterről Szentgotthárd irányába indulva először kisebb-nagyobb dombokkal találkozunk – de ez talán nem is meglepő azon a vidéken, ahol a...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Huták földjén – Mátraszentimre, Ágasvár
A hangulatos Csörgő-patak mentén sétálunk el Ágasvárra, és útközben megnézzük egy középkori üveghuta maradványait. Kelj útra!
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Pálos malom túra
Járd végig a Csigatúra tanösvényt, és látogass el a Pálos malomhoz egy könnyű családi túra során!
Szép kilátásgyalogtúraKörtúra+
A pákászok tanyája – Tiszavirág sétaút és Örvényi pákász tanösvény
A Tisza-tó gyöngyszemének, a belső Göbe-tó vadregényes vízi világával két egymásba fonódó tanösvényen ismerkedhetünk meg.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Átkelés a hegyeken
Teljesíts egy próbát a Börzsönyben, és gyönyörködj el a vidék számtalan csodájában!
turistaházVonaltúrakisvasútTúrakerékpáros túra+
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Madárrezervátum és a nyugalom szigete két keréken
Ez az igazán békés, természetközeli túra neked való, ha kedveled a jó minőségű kerékpárutakat és a gazdag élővilágot. A madárrezervátum...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúra+
Ökofalvak túrája
Lesd meg a Bükkösdben eldugott Ökofalvakat, ahol magyarországi népiesség mesés emlékeket hagy majd Benned!
gyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekturistaház+
Kisvasutas kirándulás a fővárosban
A Gyermekvasút talán az ország legkedveltebb kisvasútja, főleg, hogy ezt gyerekek is vezetik. Ajánlunk egy kis túrát, ami szép kilátásokkal...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátkisvasútTúrakisvasút túra+
Dunakanyar panorámatúra Zebegény-Nagymaros
A túra a zebegényi vasútállomástól indul, ahova könnyen eljuthatunk a budapesti Nyugati pályaudvarról a zónázó vonattal. Mivel a túra végcélja...
Egyirányú túraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Séta a Vaskapu körül
Bár Esztergom történelmi belvárosától és a bazilikától sincs messze, a Vaskapu-hegy egy kevésbé ismert célpont a kirándulók körében. Ez a...
tanösvényKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
Bringatúra a Palócföld szívében
Szécsényben a történelmi városnegyed, megannyi látnivalót tartogat, de miután felfedezted a várost, bringára pattanva pillanatok alatt a legszebb palóc falvakban...
KörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpáros túraTúra+