Az Ürmös Porta zene- és kertterápiás foglalkozásokkal is várja a túrázókat
Egykori parasztgazdaság területén alakítottak ki környezetbarát technológiákat hasznosító zarándokpihenőt és kerékpáros szervizpontot Pannonhalmán, 16 millió forintos állami támogatással. Az Ürmös Porta előtt elhaladó Szent Jakab zarándokút vándorai így különleges atmoszférájú, egyszerűségében is minőségi körülményeket biztosító pihenő- és szálláshelyet találhatnak.
Pannonhalma a magyarországi zarándokutak fontos csomópontja. Itt ér össze a Szent Jakab út Tihanyból és Budapestről induló ága, innen indul a Szent Márton út, amely egészen a franciaországi Tours-ig halad, illetve a település már második éve fogadja a Zarándoktáborokat is.
Az Ürmös Portát egy több mint 100 éves parasztgazdaság területén alakították ki. A szálláshely létrehozói és üzemeltetői maguk is több ezer kilométert tettek meg gyalogos és kerékpáros zarándoklatok során, így saját tapasztalattal rendelkeznek a zarándokszállásokkal kapcsolatban. Mivel Pannonhalmán több jól felszerelt, magasabb komfortfokozatú szállás található, így a cél egy olyan pihenő- és szálláshely létrehozása volt, ahol alacsony áron, egyszerű, természetközeli, mégis kényelmes és biztonságos körülmények között pihenhetnek a zarándokok.
A hajdani istálló padlástere, a felújított présház és a körülöttük található egykori gazdasági udvar egész éven át ideális pihenőhelye, tavasztól őszig pedig akár hangulatos szálláshelye is lehet azoknak a zarándokoknak, akik egyszerű, mégis minőségi körülményekre vágynak. Az Ürmös Porta kör-kereszt alaprajzú gyógynövényes kertje, a régi magyar gyümölcsfajtákat bemutató vadvirágos kaszálógyümölcsöse egyedi légkört teremt. A portán zene- és kertterápiás foglalkozások is elérhetők, melyek a befelé figyelő zarándokok felfrissülését, elmélyülését segítik. „Az idei évben közel 1000 gyermek vett részt zarándoktáborokban. Az ilyen szálláshelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a szám növekedjen”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadón.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Kopár hegyeken Budaörs fölött
Budaörs fölött állva a Farkashegyről körülnézve láthatod: nem kell messze utazni egy jó kilátásért.
Család-és gyerekbarátTúraSzép kilátás+
Orfalui körtúra
A körtúrán rövid betekintést kaphatunk a Vendvidék természeti és kulturális sokszínűségébe. Orfalu érdekességeinek végigjárásához egy egész nap is kevés lesz.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Bringás hullámvasút
Kerékpáron kalandozz el Écs ősfenyveséhez, ahol az ösvények hullámvasútszerű élményt nyújtanak! Utána látogass el a híres Pannonhalmához, illetve a hagyományőrző...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúrakirándulásKörtúra+
Középkori hangulatban Vértesszentkereszten
Ez a különleges túra szuper program lehet a gyerekek és a kezdő túrázók számára is. Szinte végig sík terepen halad,...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúra+
A Balaton-felvidék titkai – Alsóörstől Csopakig
Útvonal: Alsóörs–kilátók–Miske-szikla–Malom-völgy–Király-kút–Csopak A túra Alsóörsről indul, ahová kényelmesen el lehet jutni vonattal vagy autóval, majd a túra végén Csopakról könnyen...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Élmény kerékpártúra az Őrségben (Őrség 4)
Az Őrség kitáblázott kerékpáros útvonalai közül az Őrség 4 a leghosszabb és talán az egyik legérdekesebb is, érdemes egy teljes...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Bódva-völgyi kerékpáros örökségtúra
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Zselici 4 fa túra nyomában
Sétálj el a a zselici 4 fához és engedd el magad az ottani mesés atmoszférában!
tanösvényTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKülönleges élővilág+
Körtúra upponyi tájakon
A Bükknek ez a vidéke teljesen más arcát mutatja, mint Miskolc vagy Eger környékén. Tagolt dombságok, medencedombságok, dombhátak és lejtők...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekkerékpáros túraKörtúra+
A Keszthelyi-hegység különleges kilátása – Láz-tető, Vállus
Vállus hangulatos településén a temető mellett tudunk parkolni, majd a kék sáv jelzésen indulunk el keleti irányban egy vízmosás mentén....
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Haláp – a kifosztott tanúhegyünk feltáruló kincsei
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Hegyi kerékpáros túra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Vízitúra a Bodrogon – Szegitől Tokajig
A Bodrogon tett vízitúránk Szegiből indul, ahol a túrázók számára szálláshelyet, étkezési és főzési lehetőséget, sátorhelyet kínál a turisztikai vízi...
Szép kilátásEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Keresztül a „világ közepén”
Réten legelő szarvasmarhák mellett, erdőkkel körülölelt tájak, hangosan kuruttyoló békák és csokimanufaktúra. ?
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Skanzentúra a Tókaji Parkerdőbe
Fogadd el a kihívást és tedd meg ezt a körtúrát ami elvezet Szenna, Tókaj, és a Kincses-hegy elrejtett csodáihoz!
TúraKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Kajaktúra a legtisztább magyar folyón, a Dráva felső szakaszán
Ha kíváncsi vagy a Dráva háborítatlan vízivilágára, gyere, ismerd meg a folyó más szakaszát is! Kényelmes és biztonságos tengeri kajakok,...
Egyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
Varázslatos körtúra a Holdvilág ároknál
Utazz el a Pilis gyöngyszemeihez, csodáld meg az ottani híres természeti nevezetességeket!
TúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyar+
Gerecse dombjain
Látogass el Gerecsére kerékpáron és gyönyörködj az út alatt eléd táruló látványban, majd pihenj meg az egyik leghíresebb természetközeli klasszicista...
kerékpáros túraTúrakastélySzép kilátásKerékpártúra+
Velencei csobbanás két keréken
Tekerj a BUBA útvonalán a Velencei-tóig!
tókerékpárSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kéktúrázz a fővárosban!
Ha még nem kezdtél neki a Kéktúrának, itt az alkalom. Ez a legjobb hely, hogy elkezd, ha a fővárosból indulsz...
kéktúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Pilisi pálos kolostortúra
Útvonal: Dömös, prépostsági altemplom–Szakó-nyereg (Téry-úton) –Hoffmann-vadászház– Pilisszentlélek, pálos kolostor –Pilis-nyereg–Klastrompuszta–Pilisszentkereszt, cisztercita kolostor –Dobogókő Első látványosságunk Dömösön fogad, a Prépostsági Altemplom,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Tisza-tó titkai – a poroszlói Tisza-tavi vízi sétány
A Tisza-tavi vízi sétányon egy másfél kilométer hosszú, cölöpökre épített pallóúton sétálva ismerkedhettek meg a Tisza-tó növény- és állatvilágával.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Börzsönyi klasszikus: Nosztrai karika
Tekintsd meg Luczenbacher család kastélyát a Börzsönyben miközben kikapcsolódsz különféle történelmi építmények között!
Földtani érdekességekturistaházTúrakisvasútkerékpáros túraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Élménytúra a Balatontól Veszprémig
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló és a kerékpáros kihívásokat kedvelőknek kellő mennyiségű emelkedő is jutott ebbe a túrába. Remek program, akár...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
A Folly-arborétumtól a pálosok kolostoráig – Kellemes túra a Balaton-felvidéken
A Balaton-felvidék legszebb körpanorámáját ígéri nekünk ez a közepesen nehéz, de annál látványosabb túra. A csodás kilátáson túl pálos kolostorromokat,...
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Kerékpártúra a Vasfüggöny Múzeumhoz
Eredj te is a történelem nyomába a régi vasfüggöny vonalát követve!
kerékpárTúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
A Zsivány-sziklák rejtekében
Ez a kalandos erdei túra gyerekekkel is könnyen teljesíthető Zsivány-sziklák labirintusához vezet.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraLátnivalók Magyarországon+
Combos emelkedők és pazar panoráma
Az aranybányászat középpontjából induló, lábizmokat mindenképpen igénylő, csodálatos kilátást és környezetet biztosító bicikli túra. Kultúrális értékekben és izgalmas látnivalókban nem...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
A Nyugat-Cserhát tavai
A Bánkról induló biciklis körtúrán szinte minden második településen találhatsz egy kisebb-nagyobb állóvizet, melyek kiváló célpontjai lehetnek kerekezéseidnek.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékektóTúrakerékpáros túra+