Skip to main content

Teljes hosszában kiépült a Budapest és Szentendre közötti kerékpárút

Teljes hosszában kiépült a Budapest és Szentendre közötti kerékpárút

A Duna jobb partján az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózat részeként, közel 1,4 milliárd forint ráfordítással készült el a Budapest és Szentendre közötti kerékpárút, amely népszerűsége miatt Pest megye egyik fontos közlekedésfejlesztési projektje volt. A most átadott fejlesztés jelentősen növeli a térség aktív turisztikai vonzerejét, hiszen jó minőségű, széles és biztonságos kerékpárúton tekerhetnek a Dunakanyar felé induló bringások.

Az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal-kijelölés az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig tart, Magyarországon 420 km hosszan a Duna bal és jobb partján halad. Jelenleg a szlovák határtól Budapestig tartó északi rész felújítása zajlik, melynek a szentendrei az első elkészült szakasza. Az útvonal korábbi kiépítettsége és állapota sok helyen nem felelt meg a megnövekedett kerékpárosok igényeinek. A beruházás célja korszerű, széles és jó minőségű kerékpárút építése az érintett települések között.

Az 5,61 km hosszú kerékpáros útszakasz Budapest határában lévő Barát-pataktól Szentendréig vezet. Az útvonal a 11-es számú főút forgalmától távol, jellemzően a budakalászi Duna-parton, illetve annak közelében a Lupa-tó mellett is elhalad. A szakasz egyik legszebb része Natura 2000 védettséget élvező ártéri erdőn át vezet.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese ünnepi beszédében elmondta, hogy a kormány az elmúlt évtizedben folyamatosan nagy figyelmet fordított a belföldi turizmust még vonzóbbá és élményekben gazdagabbá tevő fejlesztésekre, így a kerékpárutak fejlesztésére is. Az elmúlt években mintegy 1.300 km kerékpáros út épült, így jelenleg összesen több mint 9.000 km kerékpározásra ajánlott létesítmény található hazánkban, és ebből mintegy 4.000 km önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút. A miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy az EuroVelo 6 Budapest és Szentendre közötti szakaszának átadása a környéken élőknek és dolgozóknak most különösen fontos, hiszen Magyarországnak működnie kell, a kerékpározás pedig a járvány terjedésének megfékezése szempontjából is egy biztonságos közlekedési mód.

Az új nyomvonalú kerékpárút építésén kívül leburkolták a meglévő földutakat, felújították a közvilágítást, valamint az ártéri erdőben vezető szakaszt is korszerűsítették. Szentendre közigazgatási területén épült egy pihenőhely, valamint további kettő megújult Budakalászon. A Budakalász közigazgatási területén megújuló pihenőhelyeken ivóvizet is tudnak tölteni a kerékpárosok. A projekt leglátványosabb és legösszetettebb építménye a Szentendre határán lévő Dera-patak feletti, mintegy 36 m hosszú kerékpáros híd volt, amelynek tervezésekor fontos szempont volt a meglévő környezetbe illeszthetőség.

„Hazánkban a kerékpározás népszerűsége töretlenül növekszik, amely köszönhető egyrészről egy egészségesebb, tudatosabb és aktívabb életvitelnek, másrészt pedig annak, hogy az ehhez szükséges infrastruktúra folyamatosan bővül és újul meg. A lakosság körében bekövetkezett szemléletváltás már igényteremtő, melyet a statisztikai adatok is alátámasztanak, hiszen például idén június és szeptember között az átadott Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpáros hidaknak köszönhetően közel kétszer annyian kerekeztek a Tisza-tó körül, mint tavaly egész évben. Biztos vagyok abban, hogy ennek a most átadásra kerülő szakasznak a forgalma talán még ennél is nagyobb lesz főleg akkor, ha az következő években északi irányban, ilyen minőségben, egészen a határig megépül az EuroVelo 6 ezen magyarországi része, párhuzamosan a déli szakasszal”, osztotta meg gondolatait Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Hadházy Sándor, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy ez az új szakasz lehetőséget biztosít a biztonságos kerékpározáshoz és erősíti a térség turisztikai lehetőségeit is. A legfontosabb szempont a folyamatosan, megfelelő biztonsággal és komforttal kerékpározható útvonal kiépítése volt.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató helyettese úgy nyilatkozott, hogy a NIF Zrt. beruházásában intenzív kerékpárút-fejlesztési munkálatok zajlanak szerte az országban. A vezérigazgató-helyettes kitért arra is, hogy ez a beruházás szép példája a hálózati fejlesztésnek, de jól halad a kivitelezés az EuroVelo 6 Győr, Mártírok úti szakaszán is.

 

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds