3 ország, 2 útvonal, 1 nemzet – bringázz határtalanul!
Légy részese egy egyedülálló bringás kalandnak: két keréken kötjük össze a nemzetet Erdélyből és Felvidékről induló, Budapestre érkező bringatúráinkon. Kerékpározás, lenyűgöző tájak, találkozás a határon inneni és túli közösségekkel, majd közös beérkezés a Pozsonyból, Kolozsvárról, Kassáról induló csoportokkal Budapest szívében, augusztus 20-án. Ez mind rád vár idén nyáron.
Az Otthonról haza bringatúrákon két felvidéki (Pozsony, Kassa), és két erdélyi (Kolozsvár, Szatmárnémeti) kiinduló állomásról kezdhetitek a túrát Budapestre. Az országokat, kultúrákat összekötő kerékpáros kalandtúra célja a közös tekerés, és a Kárpát-medence két keréken való összekötése. Ez az út többről szól, mint csak kerékpározásról: a túravezetők segítségével az útba eső, kulturális jelentőséggel bíró települések látnivalóit is megismerheted.
Az Erdélyből, pontosabban Kolozsvárról induló kaland teljes hossza 900 km, amelyet akár teljes hosszában, akár rövidebb szakaszában is teljesíthetsz. Ha kevesebb kilométert szeretnél tekerni, akkor Kassán vagy Szatmárnémetinél is be tudsz csatlakozni a csapathoz.
A Pozsonyból induló túra „csupán” 265 km hosszú, amely többnyire a Duna mentén vezet. Az útvonal teljesen sík, így a kevésbé gyakorlott kerékpárosoknak sem okozhat gondot a teljesítése.
Mit kapsz a nevezési díjért cserébe?
- túravezetést
- reggelit, vacsorát és útközbeni frissítést
- kísérő szervizbuszt és csomagszállítást
- felvezető motorost és kerékpáros túrakísérőt
- szállást
- a teljes távra vállalkozóknak jutányos áron biztosított a túra előtt és a befejezést követően a transzfer Budapestről vonattal a kiindulási helyszínre és Budapestről vissza
Amit pedig neked kell mindenképpen magaddal hoznod erre a túrára a kitartásod, lelkesedésed és a bringád hibátlan műszaki állapotban! Ha egy izgalmas és egyben életre szóló kerékpáros élményre vágysz, akkor nincs más dolgod, mint jelentkezni! Egy-egy túrán a férőhelyek száma limitált, így ne késlekedj sokat a jelentkezéssel! A kalandtúrákról részletes leírást, illetve a nevezésről még több információt az otthonrolhaza.hu weboldalon találsz!
Határon átívelő kerékpártúrák:
Felvidék
Augusztus 15-20.
Szlovákia, Kassa – Budapest 421 km
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 4. 18 óra
Útvonal letöltéséhez kattints ide!
Augusztus 17-20.
Szlovákia, Pozsony – Budapest 265 km
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 4. 18 óra
Útvonal letöltéséhez kattints ide!
Erdély
Augusztus 10-20.
Erdély, Kolozsvár – Budapest 900 km
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 4. 18 óra
Útvonal letöltéséhez kattints ide!
Augusztus 12-20.
Erdély, Szatmárnémeti – Budapest 700 km
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 4. 18 óra
Útvonal letöltéséhez kattints ide!
További blogposztjaink
Tokaj-Hegyalján csak a bor tud megszamorodni!
Tokaj-Hegyalján bőven kijut az élményekből egy-egy bortúra során!
Ismerd meg az aprófalvak és a kastélyok varázslatos hazáját! – E-bike túrák a Cserehátban
Kalandra fel, és éld át a Cserehát varázsát vezetett e-bike túráink egyikén!
Töltődj fel élményekkel a Bakonyban, a szurdokok és a betyárok földjén! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Bakonyban.
Nézz szét túráink között!
A Deseda-tó megkerülése
Tekerj körbe a 2022-es Év Kerékpárútján a Deseda-tó körül, és látogass el Kaposvárhoz ahol számtalan érdekes látványosság vár!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túra+
Ásványok és emberelődök nyomában
A Bódva-völgyének gazdag történelmi múlttal és korokon átívelő épített örökséggel rendelkező kisvárosából, Szendrőből induló körtúra dombsági jellegű vidéken halad keresztül....
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!
Borkedvelő bringatúra Budapest szőlőskertjeiben
A hazai borkultúra iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk ezt a szőlődombok és pincesorok között vezető túrát. Ez egy könnyebb változat, borút,...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúra+
Élő földrajz óra a Szarvaskő-tanösvényen
Festői környezet, szűk völgyben megbújó mesebeli táj. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű településére, Szarvaskőre.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alatt+
Budapest–Balaton kerékpárút – 2 napos kerékpártúra leírás térképpel
A fővárosból eljutni a „magyar tengerre” két keréken nem kispályás kaland. Ha országraszóló bringatúrát szeretnél, egészítsd ki a Balatonkörrel!
Család-és gyerekbarátKerékpárútEgyirányú túraVonaltúraKerékpártúra+
Vadasparki nagykör
Indulj el, és látogass meg vadasparkokat, arborétumokat, majd utazz a budapesti gyermekvasúttal ezen a túrán!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóBudapestBudapesti túrák+
Bemutatkoznak a cserháti hepehupák
Ezen a kerékpártúrán belekóstolhatsz a Cserhát domborzati viszonyaiba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kőszegi esszencia – 1. Alpannonia® light körtúra
Látnivalókban és ismeretben is gazdagodhatsz ezen a túrán, amely az igen impozáns kinézetű Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont interaktív kiállításával kezdődik.
TúratanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Kirándulások a Dráva mentén, Őrtilos környékén
A kirándulás két elemből tevődik össze: egyik a Dráva-ártér tanösvény, a másik pedig az Őrtilosi Szentmihály-hegy és a Fesztung.
Különleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalDráva-mente+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Élménytúra Tatabányáról az Által-ér mentén
2020-ban az Év Kerékpárútja lett a Tatabányáról induló útvonal, ezért mindenképpen érdemes végig menni rajta. Az Által-ér, a Bokodi-tó és...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúra+
Kéktúrázz a fővárosban!
Ha még nem kezdtél neki a Kéktúrának, itt az alkalom. Ez a legjobb hely, hogy elkezd, ha a fővárosból indulsz...
Család-és gyerekbarátkéktúraTúraSzép kilátás+
A bakonyi Gyilkos-tó
A Pápa–Bakonybél főútról az Odvas-kői pihenőnél kell lehajtani. Innen 3,5 kilométert sétálunk egy kedves kis patak mellett, majd egy gyönyörű...
KörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Drégelypalánk: Szondi szarkofágjától az Ipoly-partig
Az ezerarcú Ipoly-völgy talán legszebb részeit nézheted meg ezen a túrán.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
Szilvásváradi körtúra kisvasúttal és gyalog
A Szalajka völgye hazánk egyik legkedveltebb túrahelye. Nem véletlenül: a kirándulók gyönyörű látnivalókat nézhetnek meg, a kisvasút rajongói pedig végigroboghatnak...
Család-és gyerekbarátgyalogtúrakisvasútTúrakisvasút túra+
Két keréken az Alföld legpompásabb kastélyától a végtelen rónákig
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
Balatonfüred természeti kincsei
Fedezd fel gyalogosan Füred hegyeit! A nyüzsgő Balaton-part zsivajától mindössze néhány kilométerre eltávolodva pedig úgy fogod érezni, mintha egy másik...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
A vasfüggöny mentén a Szárhalmi-erdőn át
A tartalmas, hosszú túra során nemcsak Sopron környéki szép kilátásban lesz részünk, hanem a vasfüggöny lebontásában szerepet játszó, az európai...
KörtúraSzép kilátásTúra+
Csobánc – Csúcshódítás a Tapolcai-medencében
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
Kulturális/történelmi értékekTúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Körösök vízen és kerékpárral
1 nap Jármód: kerékpáros Táv: 65 km Időigény: 6-7 óra Első napunkon Szarvasról indulva kerékpárral járjuk be a csodálatos alföldi...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilágKerékpár- és vízitúra+
Változatos programok a Váli-völgyben
Bicske vasútállomásról indulva felfedezheted a Váli-völgy körüli izgalmakat: kastély, kisvasút, arborétum... Széles a választék. Indulj el!
Szép kilátásKerékpártúratókisvasút túraKörtúra+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban (VHR2/B)
Indulj el kerékpárral a dombos Vasi-Hegyhát tájról, majd fedezd fel a környező falvak, arborétumok természeti kincseit!
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Madárrezervátum és a nyugalom szigete két keréken
Ez az igazán békés, természetközeli túra neked való, ha kedveled a jó minőségű kerékpárutakat és a gazdag élővilágot. A madárrezervátum...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúra+
Zselicvölgy lankái között
Ezen a túrán tekerj át Zselic lankáin, ahol később akár szarvasokkal is sétálhatsz a szarvasfarmon, illetve számtalan más lehetőség is...
Túrakerékpáros túraKörtúraKerékpárútkerékpár+
500-as csúcsgyűjtés a Kelet-Cserhátban
A Cserhát 500 méternél magasabb hegytetőjéből ezen a túrán, kis kitérőkkel, kilencet is felfedezhetsz, jutalmad pedig egy igazán csodálatos körpanoráma...
Szép kilátásgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 15 km alattKörtúra+
Gyalogtúra haranglábtól dagadólápig
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátás+
Erdei kerékpárúton a Nyugat-Mecsekben
A túra Pécs belvárosából indul, első szakasza a rendkívül látványos Orfűi kerékpárúton halad. Rengeteg látványosság vár rád: hangulatos erdei kerékpárút,...
TörténelemKözépkori templomokKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúrató+
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
KörtúragyalogtúratanösvényTúra+