A látogatók közelről figyelhetik meg a vadlovakat és a rekonstruált őstulkokat
Eddig is különleges élményben részesülhettek azok, akik a Hortobágyi Nemzeti Park területén található Hortobágyi Vadaspark szafari programján vettek részt, azonban most egy új szafariautóval bővült a szolgáltatás. A fejlesztés összesen 15 millió forintból valósult meg, amelyből 12 millió forintot a magyar kormány, a fennmaradó 3 millió forintot pedig a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága (HNPI) biztosított.
A szafariról legtöbbeknek Afrika szavannái jutnak eszébe, pedig ennél sokkal közelebb, a Hortobágy szikes pusztáin is hasonló élményben lehet részünk. A civilizáció térhódítása előtt a Hortobágy területén nagy létszámban éltek legelő patások, mint az őstulok vagy a vadlovak. E nagyvadak leszármazottait tekinthetik meg testközelből azok, akik részt vesznek a Hortobágyi Vadaspark szafari programján. Az érdeklődőket egy kisebb időutazás várja, amely során megismerkedhetnek a területre jellemző élőhely-típusokkal, valamint azok állat- és növényvilágával. A körülbelül 25-30 perces túra egy nyitott szafari terepjáróval történik, a Vadaspark gyalogos zónáján kívül eső, úgynevezett Nagylegelő bejárásával, szakvezető kíséretében. A program során a vendégek részletes tájékoztatásban részesülnek a különböző élőhelyekről és a hozzájuk kapcsolódó fajokról. A látogatóknak lehetőségük van természetfotózásra is. „A vadaspark olyan természetközeli programokat kínál, ahol valamennyi generáció megtalálhatja a számára hasznos és értékes időtöltési lehetőséget. Az új szafari autó pedig amellett, hogy egyedi élményt nyújt, növeli a látogatók komfortérzetét is”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadón.
A nemzeti park szafari programja eddig egy több mint 20 éves, speciálisan átalakított Land Rover terepjáróval történt, amely 8 utas szállítására volt alkalmas. Az autó jelentős futásteljesítménye és annak korszerűtlen dízelmotora a jármű korából adódóan gyakran meghibásodott, javítása idején a szolgáltatás esetenként hetekig szünetelt.
„A fejlesztéssel a vendégek elégedettségének növelése volt a célunk”, mondta dr. Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója. A Toyota Hilux Single Cab típusú gépjármű átalakítása során eltávolították annak platóját, hogy egy speciális bukórendszerből álló felépítményt építhessenek. Az így kialakított utastérbe a látogatók maximális biztonsága érdekében 7 db speciális biztonsági sportülést rögzítettek, 4 pontos biztonsági övvel. A vendégtér az eső- és fényvédelem érdekében ponyvaborítást is kapott. A szakvezetést audio hangrendszer segíti vezeték nélküli mikrofonokkal és hangszórókkal, így a tájékoztatás nem egyirányú, az utasok számára kérdések feltevésére is van lehetőség. Az új autó benzinüzemű, így az sokkal alkalmasabb a terepviszonyokhoz és a tervezett igénybevételez. A HNPI távlati tervei között szerepel a szafari program kapacitásának bővítése egy tisztán elektromos, hasonlóan átalakított szafari busz beszerzésével.
A szafari eléggé időjárás- és talajviszony-függő, a résztvevők maximális létszám 7 fő. Jelentkezni a vadaspark ajándékboltjában van lehetőség, nagyobb csoportoknak 15 fő felett pedig előzetesen telefonon (+36 30 383 1612) vagy e-mailben (hnp@hnp.hu). A Hortobágy-Malomházán található vadasparkban a szafari program mellett a puszta ősi élővilágát bemutató kiállítás, ajándékbolt és büfé, valamint az egyedi játékelemeket is tartalmazó játszótér várja a látogatókat. A kifutók kialakítása pedig kiváló lehetőséget nyújt az állatok fotózására. A Vadaspark egész évben nyitva tart, azonban csak szervezett formában látogatható, a Kilenclyukú híd lábánál található Pásztormúzeumtól induló járatokkal. Csoportok számára, illetve szezonon kívüli egyéni látogatáshoz egyaránt előzetes bejelentkezés szükséges.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Matula nyomában – Kerékpárral a Kis-Balatonon
A túra útvonala: Zalavár, Kis-Balaton Ház – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros, gyógyfürdő – Zalakomár – Kápolnapusztai bivalyrezervátum...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Családi kerékpártúra a Mátra szívébe
Útközben megnézheted a vájt farkasmályi borospincéket, vagy a vulkanikus utóműködés során keletkezett, legendák övezte Bába-követ is.
kisvasútkisvasút túraSzép kilátásKerékpártúra+
Kolon, a vizek birodalma – könnyű túra a Kolon-tó nyílt vizes élőhelyein
Ismerje meg a Kolon-tó sokszínű élővilágát, ezen a rövid körsétán a Bikatorok tanösvényen. A tanösvény közel 5 kilométeren mutatja be...
Kirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarát+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban (VHR2/B)
Indulj el kerékpárral a dombos Vasi-Hegyhát tájról, majd fedezd fel a környező falvak, arborétumok természeti kincseit!
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Kenuval a Körösön – Békéstől Köröstarcsáig
Békésről, a dánfoki duzzasztótól indul a túránk, nem messze Szanazugtól, ahol a Fekete- és Fehér-Körösök összefolyásától Kettős-Körösnek nevezik a folyót....
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilágSzép kilátás+
Parádfürdői kaland körtúra
A Mátrában bringázni nem kis kihívás, ez a túra kalandvágyóknak és jó erőben lévő hegyi bringásoknak szól. Egy vagy két...
KörtúraSzép kilátás+
Tapolca és Keszthely között a parton és a dombokon
Túránk során a Balaton partján közelítjük Keszthelyt, visszafelé pedig a dombokon át érkezünk Tapolcára. 60 kilométer, végig aszfalton.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Hideg-völgyi bringás körtúra
Tekerj a vadregényes erdőkben, teljesítsd a Hideg-völgy erőpróbáját!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúrakilátó+
Zöld körút
Indulj el egy rövid, de élményekkel gazdag túrára Budapest környékén, és utazz libegővel, kisvasúttal a látnivalókhoz!
KörtúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákKülönleges élővilággyalogtúrakilátóBudapest+
Kab-hegy kerékpárral
Ajkáról indul a kerékpártúránk, amely a Déli-Bakony legmagasabb csúcsát, a Kab-hegyet célozza meg. A hegy körül kiváló minőségű, kerékpározásra szánt...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Gyalogtúra a Sió mentén
Látogass el a Gemencbe, és frissülj fel a Sió mellett!
Kirándulások 15 km alattKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
tanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKözépkori templomok+
A csend útja a Lázbérci-tó mellett
A Lázbérci-tó körül vezető túránk rengeteg kalandot rejt. A Bükk hegyei várnak, hogy felfedezd a víztározót, Dedevárat és egy igazi...
TúraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúra+
A Folly-arborétumtól a pálosok kolostoráig – Kellemes túra a Balaton-felvidéken
A Balaton-felvidék legszebb körpanorámáját ígéri nekünk ez a közepesen nehéz, de annál látványosabb túra. A csodás kilátáson túl pálos kolostorromokat,...
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Tokaj-Hegyalja lüktető ereje
A Bodrog, a szőlők és a látnivalókkal tarkított brigatúra garantáltan szemet gyönyörködtető élményt ad. Van benne bortrezor, Szegilongi Parafa, vizitúra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Egy csipet bringás Toszkána a Balaton fölött
Toszkánai táj és életérzés a Balaton felvidéken. Ez a Keszthely és Aszófő közötti túraajánlat bővelkedik a változatos élményekben.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Körtúra a Patcáról
Utazz el a Dél-Dunántúlhoz, és éld át a tanyasi életet a Katica Tanyán tele izgalmakkal, meglepetésekkel!
Kirándulások 10 km alattTúraKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Bajóti Öreg-kő barlangtúra
Ezen a túrán bebarangolhatod az Öreg-kő sziklafalában megbújó titokzatos barlangokat, és megismerhetsz egy híres zarándokhelyet is.
Földtani érdekességekKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Túra a Kövirózsa tanösvényen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
A Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattSzép kilátás+
Látványos körtúra Dobogókőre
A hegyek szerelmese vagy? Akkor ez a túra neked való! Cél a 699 méter magasan fekvő Dobogó-kő a Dunakanyar legjobb,...
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekDunakanyar+
Duna-parti kalandok Budapest közelében
Egész napos, élményekben és látnivalókban gazdag kerékpáros körtúra áll előtted!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraKönnyű+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!
Olaszfa felfedezése Sebastian Kneipp nyomán
Fedezd fel Oszkó varázslatos és különleges világát Sebastian Kneipp nyomán, a szőlőhegyek és a Kneipp Vizesházon keresztül!
TúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Borvidéki túra
A Csókakői vártól induló túránkon bájos tisztásokon és háborítatlan bükkösökön keresztül jutsz el a móri borvidékre.
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraTúraKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
Bringatúra a Palócföld szívében
Szécsényben a történelmi városnegyed, megannyi látnivalót tartogat, de miután felfedezted a várost, bringára pattanva pillanatok alatt a legszebb palóc falvakban...
KörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpáros túraTúra+
A világítótorony tetején
A könnyű séta célpontja a Kis-Strázsa-hegy tetején álló, világítótoronyra emlékeztető kilátó, ami a magasba emelkedve uralja a tájat – jó,...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátás+
Újbudáról érkezhet a hazai kerékpársport új csillaga
Hazánk legnagyobb utánpótlás-nevelő egyesületének javaslatára épült meg az új pumpapálya.
Kerékpártúra Pécs belvárosából a malomvölgyi-tavakhoz
Ez a túra a belvárosból elkalauzol a pécsiek egyik kedvelt kirándulóhelyére, a Malom-völgyi tavakhoz. A túra könnyű, szinteket alig kell...
Család-és gyerekbarátKerékpártúraTúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Cserháti vulkánok nyomában – Salgó vára és a Boszorkány-kő
A Cserhát északi része már a Felvidék kapuja. Az egykor itt őrt álló végvárak látványos hegycsúcsokra épültek, ahogy azt a...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Kígyósi gyalogtúra
Erre a túrára jobb, ha viszel magaddal távcsövet is, mert erdei és pusztai élőlények sokaságával találkozhatsz 😉
Kirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalKörtúra+