Skip to main content
KerékpárTúraútvonalBalaton környékeBalaton-felvidék

Zánka és Vigántpetend között pedelec kerékpárral

By 2021.07.09.január 8th, 2024No Comments

Túrainfó

Zánka fölött úgy is átszelhetjük a Balaton-felvidéket Vigántpetendig, hogy javarészt könnyű terepen, erdei utakon haladunk, meseszép kilátóhelyeket érintve, elkerülve a sűrű gépjárműforgalmat. Az útvonal 40 kilométer hosszú oda-vissza, 621 méter szintemelkedéssel.

A nem túl hosszú, de helyenként nehéz, meredek emelkedőket is tartalmazó útvonalhoz egy elektromos rásegítéses pedelec kerékpár lehet a nyerő bárki számára. Hagyományos bringával akkor induljunk el, ha rendszeresen tekerünk terepen és komolyabb edzettségi szinten vagyunk. A kerékpárral kapcsolatban még fontos megjegyezni, hogy javallott a mountain bike, vagy olyan gép, amivel otthonosan mozgunk könnyű terepen. Ez a túraútvonal akkor is nagyrészt jól járható, ha eső áztatta a környéket, sőt, rosszabb időjárás esetén is élmény gyönyörködni a körülöttünk látható tájban.

Zánkától-Vigántpetendig tulajdonképpen találkozhatunk a Balaton-felvidék legtöbb arcával. Híres stranddal rendelkező tóparti településről indulunk, majd érintjük a Káli-medence keleti kapuját, Hegyestűről csodás kilátással a Tóra. Kisebb falvakat érintve hamarosan belevetjük magunkat az erdőbe és így érkezünk meg Petendre, ahol már egy tipikus felvidéki falut láthatunk, nem mellesleg nyáron ezen a környéken rendezik évről-évre a Művészetek Völgye Fesztivált. Innen panorámás utakon térünk vissza a Balatonig.

Túránk kiindulópontja, Zánka jól megközelíthető autóval és vasúttal is, valamint remek lehetőségeket kínál a bringázást követően étkezésre, pihenésre. Miután elindulunk, eleinte nem sokat kell nézegetni a kormányon a GPS-t, hiszen a strandtól nyílegyenesen Hegyestű felé haladunk. Zánka északi részén becsatlakozunk a Köveskál felé vezető közútba, ami – a forgalom ellenére – egyben ajánlott (kitáblázott) kerékpáros útvonal is. Zánkát elhagyva két kilométer múlva sréhen jobbra fordulunk a Monoszló felé vezető útra, majd újabb fél kilométert követően ismét jobbra fel, a meredek 10%-oson a Hegyestű felé. Itt szinte rögtön újra jobbra kell fordulni az itiner szerint, ugyanis egy göröngyös, köves, egyre meredekebb földúton folytatjuk tovább, ahol már nagyon is szükség lehet az elektromos rásegítésre…

Pár száz méter múlva felérünk a Hegyestű déli karéjára, ahonnan mesés panoráma nyílik a Balatonra. Ha nem akarunk időzni sokat Hegyestűn, akkor elégedjünk meg ezzel a látvánnyal, hiszen egyenértékű a csúcsról élvezhető kilátással, ahová viszont csak gyalog tudunk feljutni. Persze dönthetünk úgy is, hogy felmegyünk még megnézni a bazaltorgonákat és a tanösvényt, ez esetben meg kell oldalunk a bringák biztonságba helyezését fent a parkolóban. A GPX nem visz fel a bemutatóhelyig, hanem az aszfaltos lejtőről hamar jobbra térve a sárga jelzésen levisz terepen Monoszló határáig, az aszfaltútig.

Az aszfaltról még a falutábla előtt balra fordulunk, és földúton folytatjuk tovább Köveskálig. Köveskálon rengeteg lehetőség nyílik meginni egy jó limonádét, fagyizni, vagy akár gourmet ízélményeket is megtapasztalhatunk híres éttermekben. Utóbbiak közül a Kővirágot és a Mi a Kő-t is jó szívvel ajánljuk, a legjobb fagyizót pedig a kékkúti kereszteződésnél, a kisbolt mögött találjuk. Ezen a ponton még nem érdemes megtölteni a hasunkat, hiszen sok van még hátra, csak 10 kilométernél járunk.

Köveskálról aszfalton megyünk tovább, a következő érintett település egy kedves zsákfalu, Balatonhenye, aminek a főutcájára érve a templomnál jobbra fordulunk. Egyre jobban elkezd emelkedni az út, s miután elhagytuk Henyét, újra földútra váltunk (piros, majd piros és kék jelzés), de megéri az erőfeszítés, hiszen a dombtetőről visszanézve Köveskál felé nem utolsó a látvány. A piros és kék jelzés jó minőségű kétnyomsávos ösvény, szinte az év bármely szakában, még esős, sáros időben is tekerhető.

Hamarosan becsatlakozunk egy még jobb minőségű, szórt kavicsos dózerútba. Ezekből az árnyékos erdei „gravel” utakból többet is találunk Monoszló és Vigántpetend között, informatív táblázással. Tökéletesen passzolnak az egyre divatosabb országúti kormánnyal ellátott, de terep használatra is alkalmas gravel bike-okhoz. Az ilyen felületű erdei utak még sáros, esős időben is tekerhetők, nem ragad bele a bringa kereke a sárba. Csak pár száz métert megyünk a kéken lefelé, majd sréhen jobbra fordulunk Petend felé, továbbra is lejtmenetben, közel négy kilométeren keresztül. Petend előtt az itinerbe mi egy kevésbé járt utat jelöltünk, ami a szántó szélén megy le, nagyobb rálátás adva a környékre, de a széles ösvényen is lejutunk a faluba.

Vigántpetendre érve jobbra fordulunk és aszfalton megyünk tovább. Itt tudunk frissíteni, ha élelmiszerre, vízre, vagy egyéb italra lenne szükség. Sokat azonban nem érdemes időzni itt, hiszen vár ránk a petendi szerpentin, csodás panorámával, amit pedelec kerékpáron akár nem túl magas pulzustartományban maradva is élvezhetünk. A szerpentin tetején egy hangulatos kis kilátónál állhatunk meg pihenni és konstatálni, hogy túl vagyunk túránk utolsó komolyabb emelkedőjén.

Nagyjából egy kilométert tekerünk még aszfalton, majd jobbra kanyarodunk újra a szórtkavicsos útra és a kék/zöld jelzésen haladunk az Erdei Iskola felé. Utóbbit elhagyva az út következő kanyarulatánál nem jobbra megyünk tovább, hanem letérünk balra egy kétnyomos csapásra, ami rögtön jobbra folytatódik felfelé. (Esős, sáros idő esetén ez nehezen járható.) Szűk 1 kilométer múlva teszünk újra egy cikkcakkot, s felérünk egy kevesek által ismert, de nagyon szép „kilátóhelyre”, ahonnan rálátás nyílik a környező kis falvakra és a Balatonra is. Kövessük itt figyelmesen a GPS utasításait mert egy ideig jelöletlen kis dózerutakon megyünk a szőlőbirtokok között.

Miután újra elérjük az aszfaltozott utat és Balatoncsicsó tövében jobbra kanyarodunk Monoszló felé, nem lesz tovább gond a tájékozódással. Gyakorlatilag el sem lehet téveszteni az aszfaltutat Zánkáig, ráadásul még az ajánlott kerékpáros útvonal jelzései is segítenek időnként. Nemrég újítottak fel itt egy útszakaszt, így nagyrészt tüköraszfalton tekerhetünk, napraforgómezővel és szőlőkkel szegélyezve. Ha közben megszomjaztunk, megéheztünk, 6 kilométerrel a cél előtt Monoszlón a buszmegállónál vizet is tölthetünk, de a kisboltba is bemehetünk. Monoszlót, majd balról a Hegyestűt elhagyva ugyanúgy megyünk vissza a parkolóig, ahogy jöttünk, amikor újból főúton haladunk, figyeljünk fokozottan a forgalomra, hiszen fáradtan már tompulnak az érzékeink.

Látnivalók

Hegyestű-geológiai bemutatóhely, tanösvény

A Hegyestű a Káli-medence keleti kapuja, egyszersmind a legszélső tanúhegy, amely 1:1 méretarányú „metszetként” prezentálja a földtörténetet 8 millió évre visszamenőleg. Ekkoriban alakult ki a vulkán, melynek kürtőjében bazaltként szilárdult meg a láva, ami még most is ott pihenne, ha a kőbányászat során nem hordták volna el szó szerint a fél hegyet. A turisták szerencséjére a munkálatokat 1970-ben leállították, így megmaradt egy kétszintes, monumentális bazaltorgona szelvény, mely egy az egyben mutatja a kőzet rétegződését. Manapság ez a helyszín a Nemzeti Park gondozásában geológiai bemutatóhelyként működik, tanösvénnyel, a csúcson pedig kilátóponttal. Az egykori bányaudvaron parkolót, büfét és egy kis kiállítást találunk.

Vigántpetendi Római Őrtorony kilátó:

A domboldalnál futott egykor a Pannónia provinciát átszelő római hadiút, az őrtornyot 2016-ban újították fel és adták át a turistáknak. Itt született Szent Márton tours-i püspök is 316-ban, akinek emlékére ezt a helyet ajánlják a helyiek. Nevéhez köthető a november 11-i Márton-napi libasütés, mert amikor akarata ellenére püspökké választották, a monda szerint egy libaólban bújt el.

+Programtipp

Köveskál környékén több gourmet-éttermet találunk, a szőlődombokon pedig remek borospincéket, úgyhogy a kerékpártúrát és a látványos helyszíneket követően mindenképpen érdemes elmélyedni az ízek világában is.

Kerékpárszervizek a környéken:

Bringakali szerviz és pihenő: Balatonakali, Balaton utca-Vasútsor sarok, Telefon: +36 20 333 6809

E-bike töltési, kölcsönzési lehetőség:

Zánka – Zen Garden Resort: Balaton Bike Tour kölcsönzőpont, információ: balatonbiketour.com

Adatok

Országrész: Balaton környéke
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: közepes
Túratípus: kerékpár
Táv: 40 km
Időigény: 5 óra

Megközelítés

Zánkai strand

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds