Skip to main content

Túrainfó

Sopronból Ágfalva felé vezető kerékpárúton (EuroVelo13 útvonal) kerekezünk át az Ágfalva – Schattendorf (Somfalva) kishatárátkelőn az ausztriai Burgenlandba. Felkereshetjük a Baumgarten (Sopronkertes) település mellett álló egykori pálos kolostort, amely gyönyörű környezetben fekszik. Ezután gondozott kis falvakon át, szélkerekek mellett, változatos terepen vezet az utunk Ausztriában a határ mentén, egyes szakszokon a korabeli vasfüggöny nyomvonalán, Kelénpatak (Klingenbach) határátkelő érintésével a Páneurópai Piknik Emlékhely felé. Az 1989-es piknik és határáttörés helyszínén megpihenhetünk az Akadémiai Emlékerdő árnyas fái alatt. Térjünk be a látogatóközpontba és sétáljunk végig az emlékparkban kialakított történelmi helyszínen.

Innen visszatérünk Ausztriába és a közeli Mörbisch (Fertőmeggyes) irányába tartunk. A Fertő partján álló rendezett, hangulatos kis burgenlandi falut ma jó boráról, világhíres vízi színpadáról és rangos operett-előadásairól ismerjük. A település felett megállva a Fertő medencéjének csodás panorámájában gyönyörködhetünk. Látogassuk meg a szinte az államhatáron álló Mithras-szentélyt, majd innen kerékpárúton tekerhetünk át Fertőrákosra, és a Tómalom érintésével térhetünk vissza Sopronba.

Látnivalók

Ágfalva – vasfüggöny emlékhely

A Sopron melletti Ágfalva egykor klasszikus zsákfalu volt, közvetlenül a magyar-osztrák határ mellett fekszik, így a vasfüggöny időszakában elzárt és a határőrség által szigorúan őrzött település volt. A kerékpárút vonalán, közvetlenül a somfalvi kishatárátkelő mellett találunk egy a helyiek által gyűjtött eszközökből kialakított vasfüggöny emlékhelyet, ahol érdemes elidőzni.

Ágfalva – Tájház

A község néprajzi értékeit bemutató tárlat Ágfalva jellegzetes épületében és környezetében kapott helyet. Az eredeti ruhákban öltöztetett bábuk a hagyományos ágfalvi népviseletet tükrözik. A faluban élők szokásait, ünnep és hétköznapjait közel 400 fényképen láthatja az idelátogató.

+ Programtipp

Fertőrákos – Kőfejtő és Barlangszínház

A Fertő-táj természeti kincseivel három helyen is megismerkedhetünk útközben. Keressük fel Fertőrákoson a Kőfejtőt és a Barlangszínházat, ahol egy témaparkot és egy tanösvényt is bejárhatunk. Az őslénytani bemutató a lajtamészkő keletkezésének körülményeivel és az itt élt tengeri élőlényekkel foglalkozik, míg a tanösvény kilátópontjairól belátható a Fertő-táj.

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Adatok

Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: közepes
Túratípus: kerékpár
Táv: 43 km
Időigény: 5 óra

Megközelítés

Vonattal Sopron vasútállomás, személygépkocsival Budapest vagy Bécs felől M85 gyorsforgalmin Sopron-Kelet lehajtó.

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds