Skip to main content
KerékpárTúraútvonalÉszak-DunántúlVértes-Gerecse

Tekerés erdei utakon

By 2022.09.29.január 8th, 2024No Comments

Túrainfó

A nagy Gerecse kört nem vállalnád be, de egy lazább teljesítménytúra belefér? Gyere, és kóstolj bele ennek az erdei útvonalnak a szépségeibe! Kiindulási pont Süttő, majd 15 kilométer emelkedő következik a Gerecsében, egészen Tardos utáni elágazásig. Agostyán felé már egy jó kis lejtő vezet, és ezt követően síkon végig a terep. Itt már a látnivalók is sűrűsödnek, az Agostyáni Arborétumban érdemes tenned egy sétát, mely a Gerecse Tájvédelmi körzet gyöngyszeme.

A tatai vizek mellett a Fényes Tanösvény is rengeteg látnivalót tartogat. Hazánk egyik legnagyobb múltra visszatekintő mesterséges tava az Öreg-tó, mely kiváló adottságokkal rendelkezik egy egész napos program megvalósítására. Dunaalmáson a kénes forrást szintén kár lenne kihagynod, hiszen a különleges látvány mellett gyógyhatással is rendelkezik. 

Látnivalók

Tatai vár és tatai Öreg-tó

A Tatai vár az 1300-as évek végétől folyamatosan épült és átépült, ma Tata egyik gyöngyszeme. A vár jelenleg látható falai a romantikus építészet stílusjegyeit tükrözik, melyet egy tűzvész után 1815-benaz Esterházy család alakíttatott át. Az Öreg-tó partján álló építmény ma is szemet gyönyörködtető látvány.

+ Programtipp

Fényes tanösvény

A tanösvény leglátványosabb része a közel 4 hektár nagyságú, mesés láperdőben, a Nagy-Égeresben kiépített szakasz, a kilátótoronnyal. A nyílt vízfelületű lápból kikandikáló fatörzsek, égerfák varázslatossá teszik az egyedülálló tájat.

Agostyáni Arborétum

A Gerecse egyik páratlan szépségű völgyében a Bocsájtó-völgyben, Tatától néhány kilométerre található arborétum 30,5 hektáron mutatja be fás szárú növényeit. A kertet az év bármely időszakában érdemes felkeresned, hiszen növényritkaságaival egyedülálló esztétikai élményt nyújt minden évszakban.

Adatok

Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: közepes
Túratípus: kerékpár
Táv: 37.3 km
Időigény:

Megközelítés

Szent István király szobor, Süttő

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds