Skip to main content
GyalogtúraTúraútvonalKiskunsági Nemzeti ParkAlföldKiskunság és Duna-Tisza közi síkvidék

Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén

By 2021.03.10.január 8th, 2024No Comments

Túrainfó

A Báránypirosító tanösvény a Naprózsa Ház melletti parkolóból indul. A homokbuckák között kanyargó tanösvény 10 állomása a homokterületek természeti viszonyait és tájtörténetét mutatja be. Hurokszerű útvonala a nemzeti parki terület déli részén halad.

Sétánk első része nyárfacsoportok között halad a fehér nyilakkal jelzett úton. Útközben egy madárodútelepet is látunk, később egy magasfeszültségű villanyvezeték után érjük el az ember által kevésbé bolygatott futóhomokvidéket, ahol elénk tárul a nyílt homokpusztai gyep látványa.

A tanösvény útján jobbra kanyarodva látható körülkerített rész egy nemzetközi jelentőségű klímakutatási program vizsgálati területe. Kerítése mellett elhaladva, innen 150 méterre egy buckaközi mélyedésben, ún. szélbarázdában találjuk a 4. állomást, de látótávolságon belül lesz az 5. is. Felkapaszkodva a környék egyik magasabb buckájára a 6. állomásnál a dűnék kialakulását és formakincsét ismerhetjük meg.

Negyedórányi gyaloglás után érjük el a tanösvény legtávolabbi pontját, mely az 52-es út melletti magasabb dűnén található. Igazi panoráma pont, ahonnan jól belátható a hullámos homoki táj. Csodálatos környezetben vezet vissza innen az út, a Fülöpházi-buckavidék egyik legszebb részén.

Sétánk következő állomásán a homok területek rovarvilágát ismerhetjük meg. A visszavezető ágon érintve a 9. és 10. állomást, utunkat sokáig egy telepített fenyves szegélyezi. Egy kiadósabb menet után érjük el kiindulási helyünket, ahol padokon pihentünk meg túránk végeztével.

Látnivalók

Homokhátság és a futóhomok

A Homokhátság nagysága 7000 km², átlagos tengerszint feletti magassága 120-130 m. A Duna-völgyénél 30-40 méterrel magasabban fekvő terület. A hátság az Ős-Duna hordalékanyagából képződött a pleisztocénban és a jelenkorban. A 16-17. század legeltetései és erdőirtásai hatására azonban a homok újra mozgásnak indult, innen ered a futóhomok elnevezés. A Fülöpházi homokbuckák egyedülállósága abban rejlik, hogy a terület nagyobb részt érintetlen maradt.

A homokvidék növényzete és az árvalányhajas mezők

A terület legjellemzőbb növénytársulása a nyílt homoki gyep, ami a legszárazabb és tápanyagban legszegényebb helyek növénytakarója. A mélyebben fekvő buckaközökben kisebb láprétek alakultak ki, a buckákon pedig borókás-nyárasok és homoki gyepek váltakozása teszi ligetessé a tájat. A május-júniusi ezüstös színben tündöklő „árvalányhaj virágzás” pedig a hullámos felszínű buckavidék legnagyobb és legismertebb látványossága.

Erdei tornapálya

Az 52-es sz. főút mindkét oldalán tábla jelzi az erdei tornapálya és a tanösvény kiindulási helyét. Az erdei tornapálya útvonalán fitnesz gépeket lehet kipróbálni, továbbá ügyességi gyakorlatok végezhetők az itteni kültéri sportelemeknél.

+ Programtipp

Naprózsa Ház

A Naprózsa Erdei Iskola szomszédságában található épület a buckavidékre szervezett túrák kiinduló helye, kisebb találkozók lebonyolítására alkalmas helyszín is. A létesítmény elsősorban a térség védett területeire látogató csoportokat szolgálja ki.

Látogatható, igénybe vehető: egész évben, csoportoknak előzetes bejelentkezéssel

További információkTérkép

Kerekerdő Kalandpark

Kerekegyházán található kalandparkban komplex szolgáltatással várják az ide érkezőket, aktívan sportolhatnak, kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek. Erdei kötélpálya, íjászat, erdei tanösvény, labirintusok, ugráló asztal, állatsimogató várja az idelátogatókat, három év alattiaknak külön manópálya és játszótér áll rendelkezésre. Lehetőség van családi rendezvények lebonyolításához, grillezéshez, bográcsozáshoz.

További információkTérkép

Kunsági Major

A Kunsági Major Kerekegyháza-Szabadszállás út mentén található, 40 ha-os szabadidős komplexum, komoly szálláskapacitással. Szabadidős és sportolási lehetőségek.  A komplexum területén található a Kerekesztendő Mesepark. A mesepark fő attrakciója a 100 nm foglalkoztató teremből és 2 db toronyszobából álló mesekastély, valamint a tizenkét játszóeszközös „Kerek Esztendő” tematikus játszótér. Főleg szezonális nyitvatartás!

További információkTérkép

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Adatok

Országrész: Alföld
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: könnyű
Túratípus: gyalogos
Táv: 3.3 km
Időigény: 2.5 óra

Megközelítés

Kecskemét vagy Kerekegyháza felől az 52-es számú főúton a 20-as km-nél található a Naprózsa Erdei Iskola és a Naprózsa Ház (Természetvédelmi oktatóközpont feliratú tábla jelzi a főúton), parkolási lehetőséggel. Lakott településtől távol eső kirándulóhelyre kell számítani.

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds