Skip to main content
GyalogtúraTúraútvonalÉszak-DunántúlVértes-Gerecse

Középkori hangulatban Vértesszentkereszten

By 2022.08.10.január 8th, 2024No Comments

Túrainfó

Ez a különleges túra a pusztavámi Malomerdő Panziótól indul, melynek vadaskertjében őzeket, muflonokat és dámszarvasokat figyelhetsz meg. Az útvonal egy darabon együtt halad a Malomerdő tanösvénnyel, ami interaktív elemekkel színesíti a kirándulást: a táblák segítségével játékosan ismerkedhetsz meg az erdei életközösséggel. Gyerekekkel szuper program, és mivel a túra szinte végig sík terepen megy, így kezdő túrázóknak is ajánlott. Könnyed erdei sétával éred el a Tankcsapda-tavat, mely a környék bányászati múltjára emlékeztető tájsebként új életre kelt. A tónál kövesd a piros jelzést, és térj le a tanösvényről! Az aszfaltos úton egy katonasír és egy magasles mellett is elhaladsz, majd az erdészeti utat keresztezve a túra szűkebb, bozótos ösvényre vált. Továbbra is a piros jelzésen haladva fás-ligetes részek és tisztások váltják egymást, míg újra kiérsz az erdészeti útra. Innen impozáns lombkoronák alagútja kísér egészen a Gerencsérvár romjáig, melyhez romantikus monda fűződik. A romnál kiépített pihenő vár, ahol egy apró hidacska csábít fotózásra, majd a kőfoglalatos kis forrás vizében fel is frissítheted magad. Ezután térj vissza az aszfaltos útra, és haladj egészen az elágazásig! Itt már némi forgalomra is számítanod kell. Balra fordulva rövidesen meglátod az útbaigazító táblát, és jobbra letérve haladhatsz tovább Vértesszentkeresztre. Körülbelül ötszáz méter múlva, jobbra, egy meredekebb kaptatóval közelítheted meg a Vértes mélyén megbújó kolostor romjait. Visszafele – a zöld jelzést követve – szintén az aszfaltos úton haladj, és ügyelj a forgalomra! Az út a Márkushegyi bányaüzem mellett halad el, és egészen Pusztavámig visz, ahol balra kanyarodva visszatérhetsz a kiindulóponthoz, a Malomerdő Panzióhoz.

Látnivalók

Vértesszentkereszt

A Csák nemzetség által, Szent Kereszt tiszteletére emelt középkori bencés apátság titokzatos romjait a Vértes sűrű erdősége rejti. Az erdőben megbújó szakrális térben néhány 8–10 méter magas falmaradvány, széles falpillér és a kapuboltozat-töredék maradt az eredeti helyén, mégis ez az ország egyik legszebb, misztikus hangulatú műemlékmaradványa. Az apátság 13. században épült román kori templomának építészeti stílusában már megjelenik a korai gótika is. Vörösmárvány díszei miatt a helyiek „Vörös klastrom”-ként is emlegetik.

Malomerdő tanösvény – Pusztavám

A 9 kilométeres tanösvény a Malomerdő Panziótól indul, célja pedig a Csuka-tó, ahol erdei pihenő és tűzrakó hely várja a túrázókat. A tanösvény modern, interaktív táblákkal segít eligazodni az erdő növény- és állatvilágában. Színes táblák hívják fel a figyelmet játékosan az erdőlátogatás írott és íratlan szabályaira, miközben szórakozva megtanulhatod azt is, hogy miről ismerheted fel a különféle fafajokat, melyek az erdő szintjei, hogyan épül fel az erdei táplálékhálózat, vagy, hogy milyen trófeát viselnek hazánkban ismert nagyvadfajok.

Gerencsér várrom

A Gerencsér vár talán a Vértes legrégibb vára, első okleveles említése 1231-ből való. A Vár-forrás vadregényes völgyébe érkezve frissítő forrásvízzel töltheted fel a kulacsodat. Kis pihenő után érdemes körbejárnod a vár maradványait, melyek már szinte eggyé váltak a természettel. Az egykori főúri lakótoronynak mára csak falrészletei idézik a 13. század emlékét.

+ Programtipp

Majki Kamalduli Remeteség

Néma csend. A majki Kamalduli Remeteségben ez szó szerint értendő, ugyanis a némasági fogadalmat tett szerzetesek 250 évvel ezelőtti életének békéje ma is érződik Majkon. Az erdők ölelésében megbújó, nemcsak hangulatában egyedülálló remeteség barokk műemlékegyüttese, amely tizenhét cellaházból, templomtoronyból és kolostorból áll, Európa-szerte is kuriózumnak számít. A házak magyar arisztokrata családok adományaiból épültek, melyet a lakok homlokzatán elhelyezett címerek jeleznek.

Oroszlányi Bányászati Múzeum

Oroszlány és környéke bányászati múltjának állít emléket a múzeum, melyben a a bányászok nem mindennapi munkakörülményeit eredeti környezetben, igazi gépek között, valódi eszközöket kézbe fogva ismerheted meg.

Az évek során három fő objektum köré csoportosuló, izgalmas technikai gyűjtemény alakult ki itt. Az épület belseje az 1937-ben indult oroszlányi szénbányászat történetéről ad áttekintést. Az eredeti diszpécserközpont, illetve a bányamesteri iroda berendezését eredeti állapotában tekintheted meg, ami felér egy időutazással. Végül a kilátó mellett egy korabeli, működő kisvonatot is kipróbálhatsz.

Gánti Balás Jenő Bauxitbányászati múzeum

A Vértes hegység korábban híres volt gazdag bauxit lelőhelyeiről, mára azonban már csak a múzeum őrzi ennek emlékét, a tájat kezdi visszahódítani a természet. A Bagoly-hegy lábánál, Európában is ritkaságnak számító geológiai tanösvény várja a látogatókat, mely történelmi korok hátrahagyott emlékeibe, valamint a bauxitbányászat történetébe enged betekintést. Az egykori bauxitbánya külszíni fejtése igazi marsbéli tájra emlékeztet! Maradandó élmény a hullámzó vörös lankákon kalandozni, melyek fotótémaként is izgalmasak.

Adatok

Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: közepes
Túratípus: gyalogos
Táv: 13 km
Időigény: 4 óra

Megközelítés

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds