Skip to main content

Túrainfó

A Soproni-hegység növény- és állatvilágával, erdeivel, vízrajzával ismerteti meg a látogatót ez az tanösvény, mely a Sopron melletti Ágfalváról indul és vezet az erdőn át az osztrák–magyar határon fekvő, Asztalfőként vagy Urak asztalaként ismert pontig.

Az Asztalfő történelmi helyszín, melyet a megállapodás évszázados szimbólumának tartanak errefelé, hiszen egykor a környék, Sopron, Szikra (Sieggraben), Lakompak (Lackenbach) és Fraknónádasd (Rohrbach) urai évente egyszer a határszemlék alkalmával itt tartottak közös étkezéseket. Az Asztalfőn ma is áll egy kis pihenő- és tűzrakóhely. Az Asztalfő és a Hidegvíz-völgy közötti szakasz a Soproni-hegység egyik leglátványosabb és legszebb része. Az útszakaszon találjuk Roth Gyula, Kossuth-díjas egyetemi tanár, a mezőgazdaság és az erdészeti tudományok doktorának állított emlékművet. A közelben, a Hidegvíz-völgy felső részén fakad a Hidegvíz-forrás, amely a Soproni-hegység egyik legbővizűbb – a Rák patakot is tápláló – forrása, környékén kialakított pihenőhellyel. Útközben pedig a tanösvényt szegélyező információs táblák segítségével ismerkedhetünk a Soproni-hegység növény és állatvilágával.

Látnivalók

Ágfalva – Tájház

A Sopronnal szomszédos Ágfalva, közvetlenül a határszélen fekvő falu, amely arról nevezetes, hogy az itteni csatával vette kezdetét a nyugat-magyarországi fegyveres felkelés 1921-ben, amelynek eredményeképpen Sopron és környéke magyar terület maradt. Látogassuk meg a több mint 200 éves, vert téglából épített Tájházat, ahol a település lakói által gyűjtött néprajzi értékeket és egy régi, de eredeti tűzoltókocsit is láthatunk. A Heimatmuseum eredeti környezetben a Hegy utcában található.

+ Programtipp

Ágfalva – Ház-hegyi kilátó

Kapaszkodjuk fel az Ágfalva fölött 332 m magason álló Ház-hegyi kilátóba, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a településre, a Soproni-hegységre, a szemközti osztrák településekre és a Somfalvi-síkságra. Tiszta időben szépen látszik Fraknó vára, és a Schneeberg is. A legenda szerint 1921-ben ezen a helyen állt a nyugat-magyarországi fegyveres felkelést kirobbantó Rongyos gárda géppuska-állása.

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Adatok

Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: közepes
Túratípus: gyalogos
Táv: 8 km
Időigény: 3 óra

Megközelítés

Ágfalvára busszal Sopron buszállomásáról.

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds