Skip to main content

Túrainfó

A Tarján és Esztergom közötti túrán, a Gerecsét magad mögött tudva, emelkedők és lejtők váltakozásával juthatsz el a Dunakanyar legfelsőbb városába, Esztergomba. Ezt a túrát tapasztaltabb kerékpárosoknak ajánljuk a szintemelkedés miatt.

A körpincéktől indulva és Tarjánt elhagyva – egy lejtős szakasz után – Gyermely felé vezet az út. Ahogy kiérsz a pusztás részre, az emelkedős szakaszok is elkezdődnek.  Gyermely központjában egy nagy, parkosított játszótér található asztalokkal és padokkal, ahol nyugodtan szusszanj egyet, sőt a helyi élelmiszerüzletben vásárolhatsz is magadnak valamit. Szükséged lesz az energiaraktáraid feltöltésére, mert Gyermely után egy 12%-os emelkedő vár rád. Ha felérsz, az emelkedő tetejéről hátra pillantva még egyszer megcsodálhatod a Gerecse vonulatait.

Szomorra érve a templom melletti kereszteződésnél egy fagyizó mellé érsz: itt akár hűsölhetsz is egyet a kemény mászás után. Szomort elhagyva újabb hullámvasút következik, ezúttal már több kilométeres lejtőkkel és emelkedőkkel. Máriahalmon viszont testi és szellemi felüdülés vár. A Szent János apostol templomot mindenképpen érdemes megtekintened, parkja pedig árnyas, pihenésre alkalmas, ráadásul a templom oldalában egy közkút is van.

Kulacsodat friss vízzel feltöltve a pihenő után indulj tovább. Úny felé tekerve jobbra nézz, ahol egy helyes kis pincesor talán elvonja a figyelmed az újabb emelkedőről.

Az únyi elágazást követően Dág felé már egy nyitottabb rész következik. Baloldalt egy közeli hegy óriási medencéje nyújt kellemes látványt, Csolnokot viszont egy szerpentines emelkedőn hagyod el. Lélekben erre is érdemes készülnöd, hiszen a kicsit több, mint egy kilométer hosszú emelkedő átlagban 5%-os. Viszont ha eddig eljutottál, akkor a túra hátralévő része Dorog felé már szinte csak lejtmenet lesz. Dorogon a zónázó esztergomi vonatok is megállnak, szóval ha vonattal érkeztél Tarjánba, és rövidítenéd a túrát, az innen könnyedén visszautazhatsz Budapestre. Azonban ha bírod, Esztergomot kár lehagyni a túra végéről, mert rengeteg látnivaló vár ebben a gyönyörű Duna-parti városban. Dorogról egy enyhén lejtős, közepes forgalmú út vezet Esztergomba, a Dunakanyar legfelsőbb városába, a túra végállomására. Mielőtt hazaindulnál vonattal, mindenképpen érdemes végigjárnod a város nevezetességeit.

A túraleírás a Flowcycle közreműködésével készült.

Látnivalók

Szent János apostol templom, Máriahalom

A Szent János apostol plébániatemplom a Komárom-Esztergom megyei Máriahalom római katolikus plébániatemploma. A késő barokk stílusú templom műemlékként is látogatható.

Csolnoki Bányász Klub, Bányászati és Ásványgyűjtemény

A térség 200 éves bányászmúltját nézheted meg az erre szakosodott múzeumban. A gyűjtemény különösen jelentős, mivel szinte egyedülállóan mutatja be a helyi bányászat emlékeit, eszközeit, dokumentumait.

Hősök tere, Szent Borbála-plébániatemplom, Dorog

A dorogi Szent Borbála bányásztemplom egy 1931-ben felszentelt katolikus templom. Jelenleg a dorogi bányászhagyományok őrzésének műemléki helyszíne is.

Esztergomi bazilika, fellegvár

A kerektemplom, a köznyelvben csak Esztergomi bazilikaként ismert Szent Adalbert-főszékesegyház és a fellegvár kihagyhatatlan célpontok. A bazilika a maga 100 méterével ráadásul Magyarország legmagasabb egyházi épülete.

+ Programtipp

Sándor Metternich sírkápolna, Gyarmatpuszta

Gyarmatpuszta, a csupán néhány házból álló kis település kápolnájáról híres. Itt nyugszik a világhírű lovas, Sándor Móric gróf, mögötte pedig egy kriptában kedvenc lova, Tatár.

Adatok

Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: közepes
Túratípus: kerékpár
Táv: 42.4 km
Időigény: 4 óra

Megközelítés

Tarján, körpincék – a tatabányai vasútállomástól 14 kilométerre

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds