2020 után 2021-ben is folytatódott a trend, ismét minden korábbi évnél több kerékpárút épült vagy újult meg az országban. Rövid visszatekintőnkben bemutatunk néhány fontos szakaszt abból a 220 kilométernyi új vagy felújított kerékpárútból, amelyek különlegessé tették a 2021-es évet.
Jó helyre került az Év Kerékpárútja díj
Dupla visszatekintéssel kezdenénk, hiszen tavasszal az elmúlt évek magasan leglátványosabb fejlesztése nyerte el az Év Kerékpárútja címet. A Tisza-tavat átszelő kerékpáros hídrendszerre közel háromezren szavaztak Facebook oldalunkon. Népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen a hidakkal teljessé vált a Tisza-tó körüli kerékpáros kör, végig autóktól elzártan, a természethez közel lehet tekerni. A hídnak is köszönhető, hogy 2020-ban 68%-kal, 2021-ben pedig további 19%-kal nőtt a kerékpárosok száma a tó körül.
Két keréken az agglomerációs települések
2021-ben is folytatódott a fővároshoz közeli kerékpárutak kiépítése. Északnyugaton egy zsáktelepülés, Nagykovácsi és közvetlen szomszédja, Remeteszőlős kapott közvetlen kerékpáros összeköttetést Budapesttel. Észak-Pesten is egy nagyon fontos útvonal épült meg: Dunakeszi végre jó minőségű kerékpárutat kapott a főváros felé. Az új bicikliút részben korábban kihasználatlan vízmű területen, gyönyörű környezetben vezet el a Duna mellé.
Az Eurovelo 6-os nemzetközi kerékpárútvonal részét is képező szakasz északi irányban is bővült, szintén káprázatos helyszínen, az Ipoly folyó árterületén lehet elbringázni Szobtól már egészen Ipolydamásdig.
Már a Nyúlon túlra is széles kerékpárút vezet
2021 talán legnagyobb mértékű kerékpárút-fejlesztése a nyugati országrészben történt. Győr, Nyúl és Pannonhalma települések között 20 kilométernyi teljesen új kerékpárút épült, így a környék legfontosabb turisztikai látványosságai biztonságosan elérhetővé váltak. Az új kerékpárútról írt személyes beszámolónk ide kattintva olvasható.
További blogposztjaink
Van zsákunkban minden jó – Íme a legjobb Mikulás programok
Te is lázasan keresed a programokat, ahol idén decemberben összehozhatsz egy találkozót a gyerkőcöknek a Mikulással? 2023-ban Mikulás napja szerdára...
TOP 5 hely Tokaj-Hegyalján és a Bodrog völgyben
Szőlősorok barázdálta vulkáni lankákkal, barátságosan kanyargó folyókkal és titokzatos vízibirodalommal hív kalandos kirándulásra a Zempléni-hegység nyugati peremén elterülő világörökségi borvidék!...
Indulj Visegrádra, a természetjárás fellegvárába!
Aktív programajánló egy hétvégi kiránduláshoz.
Nézz szét túráink között!
Bepillantás az Alföldi Kéktúra világába
Szarvasról induló túránk természeti és történelni adottságokban egyaránt bővelkedik. Bakancsot fel, irány az Alföld!
gyalogtúratanösvényTúraCsalád-és gyerekbarát+
A Völgyvidék és a Budai-hegység határán – biatorbágyi kilátások
Biatorbágyról indulva egy 13 km-es körön fedezheted fel a különleges sziklaformákat. Emellett kápolna és elhagyott borospince is várja érkezésedet.
TúraKörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Békés séta a vörös kőhöz
Sétálj végig Szentendre híres macskakövein és csodáld meg az erdőket, a kisállatkertet, és antik architektúrát!
TúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alatt+
Túra az ezüsthársak mentén
Indulj el Mozsgóról és sétálj végig az Ezüsthárs tanösvényen, csodáld meg a Zselic rejtett kincseit!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattKörtúra+
A Deseda-tó megkerülése
Tekerj körbe a 2022-es Év Kerékpárútján a Deseda-tó körül, és látogass el Kaposvárhoz ahol számtalan érdekes látványosság vár!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túra+
Csepel-sziget déli része két keréken
Fedezzük fel kerékpárral a Csepel-sziget déli részét! Ráckeve központjából indulunk a Kossuth Lajos utcán déli irányba, Szigetbecse felé. Szigetbecsén érdemes...
KörtúraKulturális/történelmi értékek+
Kerékpárral a holtágak birodalmában
Útvonal: Gyomaendrőd–Csárdaszállás–Mezőberény–Köröstarcsa–Körös-gát–Gyomaendrőd Túránkra Gyomaendrődről indulunk, itt a kerékpárút a 46-os főút mellett halad. Érdemes letérni róla, és szabadon tekeregni a...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Zemplén varázslatos panorámái
Zemplén varázslatos panorámái Háromhutáról indulva egy közepes hosszúságú körtúra alkalmával. Környék látnivalói: Üvegcsűr, Középhuta, Regéci vár, Babuka-tó.
TúrakirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Keszthelyről a Rezi várig hegyikerékpárral
Hódítsd meg a Rezi várat kerékpáron! A 44 kilométer hosszú útvonal, sok látnivalóval emelkedőkkel, terepszakaszokkal.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Út a gyógyító kövekhez
Körtúra a Bükkben Lillafüredről Bükkszentkeresztre. Energia fa, kövek, gyógyító hely az Északi-középhegységben.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
Haláp – a kifosztott tanúhegyünk feltáruló kincsei
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Mencshely: egy halom vulkáni hegy
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Panoráma körtúra a Felső-Mátrában
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul és több pontján is gyönyörű kilátásban lesz részed.
KörtúraSzép kilátás+
A Zselici 4 fa túra nyomában
Sétálj el a a zselici 4 fához és engedd el magad az ottani mesés atmoszférában!
KörtúraKülönleges élővilágtanösvényTúraLátnivalók Magyarországon+
Kismaros-Zebegény túra
Pattanj föl a híres királyréti kisvasútra, miközben Zebegény pezsdítő levegője fellendíti a kedvedet a környék bebarangolásához!
gyalogtúraTúrakisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Hegymenet – 6. Alpannonia® hard körtúra
Hódítsd meg egy kihívásokkal teli körtúrán a Dunántúl legmagasabb csúcsát, az Írottkőt! Készülj fel, hogy masszív igénybevételt jelent majd a...
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Pes-kőre fel, Bundschuh-kúthoz le!
Ezen a körtúrán Vértestolnáról indulva, a kék jelzést követve kirándulhatsz a vadregényes Gerecse erdeiben.
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Szatmár-Beregi kerékpáros örökségtúra
Az útvonal olyan ikonikus műemlékeket érint, mint a szatmárcsekei csónakfejfás temető vagy a Túristvándi vízimalom.
Kulturális/történelmi értékekKözépkori templomokKörtúra+
Családi kerékpártúra a Dráva mentén – evezéssel fűszerezve
Tökéletes, könnyed kerékpártúra az egész család részére. Interaktív ismeretterjesztés, gyönyörű vízi világ és megannyi érdekesség vár rátok, hogy felfedezzétek.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúrakerékpáros túra+
Kilátóról kilátóra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
Szép kilátásTúraKörtúra+
Kihívásokkal teli terepen a Pilisben
Ezen a túrán aszfaltozott utat még messziről sem nagyon fogsz látni, úgyhogy készülj fel egy igazán izzasztó bringázásra!
Túrakerékpáros túraNehézKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Pisztrángok nyomában a Garadna-völgyben
Tudtad, hogy olyan gyorsfolyású vizeket kedvelő halak is élnek nálubk, mint a pisztráng? A Bükk különleges világában velük is találkozhatsz.
Túrakisvasúttanösvénykisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Hármas csúcstúra a Börzsönyben – Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy
A Börzsöny déli részének egyik leglátványosabb túrája akár az ország egyik legszebb kisvasútjával kiegészítve felejthetetlen élmény.
kisvasút túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekkisvasút+
Időutazás Sopron körül
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Naszály kerülés bringával
A Naszály-hegy kétarcú vidékét járhatod be ezen a bringás körtúrán, ahol változatos kerékpárutakon kerülöd meg a bányákkal megsebzett mészkőhegyet.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekDunakanyarTúra+
Fedezd fel Tapolcát!
Kerékpártúránkon bejárhatod a tapolcai Malom-tó környékét, elkerekezhetsz a magyar Stonehenge-ként is ismert Haláp-hegyre, amit panorámája, kőszobrai és tanösvénye kötelező programmá...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúra+
„Borban az igazság” – Császtai gyalogtúra
Ezen a túrán az Edelényi Kastélyszigettől látogathatsz el a császtai szőlőhegyre, amely a környék kedvelt kiránduló- és piknikezőhelye.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A legek völgye
Tekerj el a Csarna-völgyhöz, és engedd meg hogy átérezd a szabadságot amit az ottani erdők kínálnak Neked!
Földtani érdekességekturistaházTúraVonaltúrakisvasútkerékpáros túraCsalád-és gyerekbarát+
A Gemenci erdő felfedezése két keréken, tanösvénnyel színesítve
Gemenc számos rejtett kinccsel vár. Pakold fel kerékpárodat, és gurulj egyet az ártér vidékén!
Család-és gyerekbarátKerékpártúraTúrakisvasúttanösvénykisvasút túraKörtúra+